Barcelona (katalánul , spanyolul ) város Észak-Spanyolországban, Katalónia fővárosa.Földrajz atlasz - Mozaik Kiadó A Földközi-tenger partján található, mintegy 120 km-re délre a Pireneusoktól és a francia határtól. Délen a Llobregat folyó, északon pedig a Besós (spanyolul; katalánul Besòs) folyó határolja. A Generalitat de Catalunya, azaz a 2006-os Katalán Autonómia Statútumban meghatározott intézmények, tkp. a katalán tartományi parlament, elnöki hivatal, tartományi kormány székhelye. Egyetemi város, a Barcelonai főegyházmegye érseki székvárosa, kiemelkedő európai kongresszusi centrum. Az 1992. évi nyári olimpiai játékok helyszíne. A Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa.

Barcelona a második legnépesebb spanyolországi város, valamint a tizenegyedik legnagyobb az Európai Unióban. Barcelona teljes területe 36 településből áll, melyeknek lakossága összesen közel 5 millió fő (2021-es adat). A város területe ezekkel a településekkel együtt 636 km².

Barcelona különböző globális eseményeknek adott helyet, amelyek hozzájárultak a város alakulásához és nemzetközi kisugárzást adtak neki. A legjelentősebbek közé sorolható az 1888-ban megrendezett Világkiállítás, 1929-ben a Nemzetközi Kiállítás, az Olimpiai Játékok 1992 nyarán. A város otthont ad a Mediterrán Unió titkárságnak is.

Manapság Barcelona elismerten globális város kulturális, pénzügyi, kereskedelmi és idegenforgalmi szempontból is. Itt van a Földközi-tenger egyik legfontosabb kikötője, fontos közlekedési csomópont Spanyolország és Franciaország között az autópálya-kapcsolat és a nagysebességű vasúti közlekedése révén. 2019-ben Barcelona repülőterét 52 688 455 utas vette igénybe.

Fekvése A város Katalónia autonóm közösségben, Barcelona tartományban és Barcelonès járás területén, a Földközi-tenger partján fekszik. 160 km-re, a Pireneusokban húzódó francia határtól délre terül el. A Llobregat és Besòs folyók torkolata közé eső délkeleti partszakaszon, a Barcelonai-síkságon (Llano de Barcelona) található. A Katalóniai-hegységhez tartozó Parti-hegylánc vonulatai szegélyezik, délről a Garraf-hegység, nyugatról a Colserolla. Legmagasabb pontjai a Tibidabo a város északi részén (516 m), városképi jelentőségű dombja a város déli tengerpartja fölé magasodó Montjuïc (spanyolul Montjuic)(185 m).

Éghajlata Barcelona mediterrán éghajlatú város, kelet-délkeleti és déli határa a Földközi-tenger partja. A tél rövid, viszonylag hűvös, januárban és februárban az átlagos hőmérséklet körülbelül 10 °C, a legmagasabb hőmérséklet általában 13 °C. A nyár száraz, hosszú és meleg (de júliusban és augusztusban a napi maximum hőmérséklet ritkán haladja meg a 30 °C-ot, mivel a szél a tenger felől fúj a szárazföldre.

Fagy a város területén szinte soha nem fordul elő, a hó pedig nem gyakori jelenség.

A teljes éves csapadékmennyiség mintegy 600 mm. A legcsapadékosabb hónap az október, ekkor mintegy 96 mm eső esik. A legszárazabb hónap a július (27 mm) és a június (38 mm).

Népessége Az agglomeráció népessége meghaladta az ötmillió főt.Population on 1 January by broad age group, sex and metropolitan regions – Eurostat, 2017

Demográfiai adatok 1900–2010 1900 1910 1920 1930 1940 1950 1960 1970 1981 1991 2001 2005 2010

A népesség változása az elmúlt években:

bélyeg|Barcelona lakosságának alakulása 1900–2005 között az INE szerint Etnikumok 2005-ben a lakosság mintegy 14%-a bevándorló volt, többségük Romániából, Marokkóból és Latin-Amerikából, különösen Ecuadorból, Peruból, Kolumbiából, Argentínából, a Dominikai Köztársaságból és Bolíviából származik. Az egyéb, említésre méltó nemzetek az olaszok és a franciák. Az elmúlt években egyre több bevándorló érkezik az észak-európai országokból, mint például Angliából.

Nyelvek A hivatalos nyelv Barcelonában a katalán, emellett a spanyolországi alkotmányban szerepel a kasztíliai (vagy spanyol) is, mint hivatalos nyelv. A lakosok nagy része nem beszél idegen nyelveket.

Történelme A Barcelona helyén elterülő legősibb település első lakói a kelta layetánok voltak, akik a Tibidabo és a Mons Taber között telepedtek le. bélyeg|250px|left|1698‑as Barcelona térkép I. e. 218-ban a helyi monda szerint Hamilkar Barkasz karthágói hadvezér alapította meg a mai helység elődjét, mely először az ibér Barcino néven tűnt fel a történelmi dokumentumokban.

I. e. 201-ben Scipio római hadvezér foglalta el, majd Augustus császár idején római kolónia lett – előbb Julia Faventia, később Augusta és Pia melléknevekkel.

414-ben, majd 531-ben a nyugati gótok birtokába került, és fővárosukká tették, Athaulf király székhelye volt.

716-ban a mórok Al Hurr Omajjád kalifa vezetésével elfoglalták és Badsalunának nevezték el.

801-ben Jámbor Lajos karoling király a katalán őrgrófság fővárosává tette. 874-ben Barcelona grófjai függetlenséget kaptak. Katalónia és Aragónia egyesülése idején Genova és Velence mellett a Földközi-tenger vezető kereskedővárosává vált.

A 16. században Katalónia fekvése miatt kiesett az Újvilággal való kereskedelem lehetőségeiből, ekkor megrendült Barcelona hatalma is.

1701–13 között, a spanyol örökösödési háborúban a katalánok Habsburg Károly főherceg mellé álltak, szabadságjogokat remélve tőle. 1714-ben a francia Bourbon-házból származó V. Fülöp spanyol király csapatai lerohanták a várost és jelentős részét elpusztították.

1778-ban III. Károly király felszabadította az Amerika felé irányuló kereskedelmet, ismét megnyílt a nagy múltú barcelonai kikötő, a város a király uralma alatt újra fellendült. A 19. században a város visszanyerte hajdani jelentőségét a Földközi-tengeren.

1888. május 20-án nyílt az EXPO Universal, majd 1929-ben az EXPO Internacional. A világkiállításoknak köszönhetően Barcelona jelentős vásárvárossá vált.

950px|bélyegkép|center|A Nemzetközi Kiállítás idején

1931-ben kikiáltották a második spanyol köztársaságot, s ekkor Katalónia függetlenséget kapott. Barcelonában megalakult az első Katalán Parlament, mely a köztársaságpártiakat képviselte. 1937–39 között is itt működött a Köztársasági Kormány, Francisco Franco csapatai csak 1939 januárjában foglalták el a várost.

1975-ben, a diktatúra megszűnése után ismét hivatalos nyelv lett a katalán, majd 1979-ben a spanyol képviselőház elfogadta Katalónia autonómiáját, az autonóm közösség székhelyévé pedig Barcelonát tették.

1992-ben itt rendezték a XXV. Nyári Olimpiai Játékokat.

Barcelona címere a középkorból származik. A Generalitat 2004-ben abban a formában tette hivatalossá, ahogy 1329-ben feltűnt. A címer alapja csúcsára állított négyzet, mely négy részre oszlik. Az első és negyedik mező alapszíne ezüst, benne Szent György, a város védőszentje szimbóluma, vörös színű kereszt látható. A második és harmadik mező alapszíne arany, négy vörös sávval, ami az aragóniai királyok fegyvereinek szimbóluma. A négyzet felső csúcsa felett zárt korona található.

Gazdaság Barcelona több évtizede jelentős kereskedelmi központ.A Pallas nagy lexikona - Barcelona Az ipar széles skálája megtalálható a városban, legfontosabb közülük a textilipar, a vegyipar, az autóipar, valamint az elektronika és a gyógyszeripar.

Az elmúlt 20 évben számos gyár költözött az (agglomerációba), mint például Terrassába, Sabadellbe vagy Mataróba. Barcelona Spanyolország legnagyobb pénzügyi központja, ezzel a fővárost, Madridot megelőzve. Sok nemzetközi vállalat található a városban vagy a közelében, köztük említendő a Hewlett-Packard, a Bayer AG, az Air Products, a Sony, a Nestlé, az IBM, a Danone és a Citibank. Barcelona otthont ad nagy spanyol cégeknek is, mint például a katalán La Caixa bank vagy a Chupa Chups.

Barcelona volt az egyik első ipari város Európában. A 18. század végén a textilgyártás még kismértékű volt, de a 19. századra fokozatosan bővült. Mára a textil-piac fontos része a gazdaságnak. Híres katalán márka az Armand Basi, Mango, Camper, Adolfo Domínguez és a Desigual.

A turizmus fontos bevételi forrás, ami 1992 óta rendkívüli mértékben megnövekedett. Manapság a városba mintegy 7 millió turista látogat évente (2010-es adat).

Barcelona a Földközi-tenger egyik legnagyobb és legfontosabb kikötője.A Pallas nagy lexikona

Közigazgatása bélyeg|250px|Barcelona kerületei

Barcelona közigazgatásilag 10 kerületre (distrito) osztható. Minden kerület egyúttal önálló politikai egységként is működik. A területi felosztás alapja történeti eredetű. A legtöbb kerület megfelel azoknak a korábban független településeknek, melyeket a 19-20. században csatoltak Barcelonához. A kerületeket városnegyedekre (barrio) osztják.

bélyeg|250px|Kerületek bélyeg|250px|A Gótikus negyed egyik utcája

Ciutat Vella: Barcelona történelmi központja. Magában foglalja a Gótikus negyedet (Barri Gótic), melyben sok látnivaló és műemlék található. A kerületben sok üzlet és étterem van, éjszakai élete pezsgő. További negyedek: El Raval, La Barceloneta, Barri de la Ribera. Eixample: ebben a kerületben élnek a legtöbben. Utcái egyenesek, egymással párhuzamosak, illetve egymásra merőlegesek – ezeken zajos a forgalom. A kerület tele van üzletekkel, éttermekkel, múzeumokkal, és számos park is található itt. Sok modern épület is épült. A kerület egy kis részét "Gayxample"-nak nevezik, mert itt található a meleg vagy leszbikus bárok, szórakozóhelyek nagy része. A környéken pezsgő az éjszakai élet, sok salsa bár nyílt. Negyedek: Sant Antoni, Esquerra de l'Eixample, Dreta de l'Eixample, Barri de la Sagrada Família, Fort Pienc, Sant Anton. Sants-Montjuïc: ez a terület magában foglalja a híres Montjuic hegyet. A kerületben – annak ellenére, hogy nem annyira központi helyen van – található Spanyolország leghosszabb utcája (Carretera de Sants). Ezen kívül itt van a város legnagyobb vasúti pályaudvara, az "Estació de Sants". Negyedei: Poble Sec, La Marina, La Font de La Guatlla, La Bordeta, Hostafrancs, Sants, Badal. Les Corts: a helybeliek körében népszerű hely. Itt található az FC Barcelona stadionja, a Camp Nou. Negyedei: Les Corts, La Maternitat. Sarrià-Sant Gervasi: ez a kerület az Avinguda Diagonal (Diagonal sugárút) "fölött" található. Itt elegáns apartmanok, házak, híres és drága éttermek találhatóak. A Pedralbes negyed hosszú idő óta a leggazdagabb kerület Barcelonában, luxus villák és nagy családi házak épültek itt. Negyedei: Tres Torres, Sarrià, Vallvidrera, Bonanova, Pedralbes, Sant Gervasi, Putxet-Farró, Galvany. Gràcia: régebben független település volt, csak később csatolták Barcelonához. A kerület nagy labirintushoz hasonló: nagyon szűk utcái és terei vannak. Nem csak katalán családok élnek itt, hanem külföldi diákok, művészek, cigányok, arabok és még sokan mások. A kerületben pezsgő az éjszakai élet. Negyedei: Vallcarca, El Coll, La Salut, Gràcia, El Camp d'en Grassot. Horta-Guinardó: ez a kerület messze van a központtól, hegyvidéki területen fekszik, ezért gyönyörű kilátás nyílik innen Barcelonára. Negyedei: Horta, El Carmel, La Teixonera, El Guinardó (Alt i Baix), La Clota, La Vall D'Hebron, Montbau. Nou Barris (katalánul "új környékek"): ez szintén olyan kerület, ami elég messze van a központtól. Negyedei: Can Peguera, Porta, Canyelles, Ciutat Meridiana, Guineueta, Prosperitat, Vallbona, Verdum, Vilapicina, Roquetes, Trinitat Vella, Trinitat Nova, Torre Baró, Torre Llobeta, Turó de la Peira. Sant Andreu: ez a kerület – annak ellenére, hogy nagyszabású építkezések történtek itt – megőrizte falusi jellegét. Negyedei: La Sagrera, Congrés, Trinitat Vella, Bon Pastor, Sant Andreu, Navas, Baró de Viver. Sant Martí: ez a kerület tengernél található, képe az elmúlt 15 évben jelentősen átalakult. Itt található az olimpiai falu is. Negyedei: Diagonal Mar, Fort Pius, San Martí de Provençals, Poble Nou, La Verneda, El Clot, Vila Olímpica del Poblenou.

Agglomeráció Barcelona agglomerációjában (spanyolul: Area Metropolitana) több mint 4 millió ember lakik, a lakosság nagy része itt él. Négy sűrűn lakott területet lehet megkülönböztetni: