Események Határozott dátumú események január 1. –Giuseppe Motta harmadszor lett egy évre a Svájci Államszövetség elnöke. január 15. – Az Andrej Hlinka vezette Szlovák Néppárt belép a csehszlovák kormányba. (Egyik feltételük a teljhatalmú szlovák miniszteri tárca megszüntetése.) január 21. – Új pénznem Magyarországon: a pengő bevezetése. február 19. – Romániában megalakul a Parasztpárt. február 24. – A Horvát Parasztpárt (HSS) kilép a jugoszláv kormányból, majd a független demokratákkal létrehozza az ún. Paraszt-Demokrata Koalíciót (SDK). április 5. – Benito Mussolini olasz és Bethlen István magyar miniszterelnök Rómában, a Palazzo Chigi dísztermében aláírta az olasz–magyar barátsági szerződést. április 8. – Csehszlovákiában az újoncok évenkénti számát 70 ezer főben állapítják meg. május 9. – Canberra Ausztrália fővárosa lesz. május 10. – Románia és a Vatikán konkordátumot köt, amit azonban a parlament a román ortodox egyház ellenállása miatt csak 1929-ben ratifikál. május 13–15. – A kisantant jáchymovi csúcstalálkozóján a tagállamok eredménytelenül próbálják a katonai szövetséget gazdasági társulással kiegészíteni. május 20. – A vakmerő és rendkívüli pilóta tudású Charles Lindbergh – helyi idő szerint reggel 7 óra 52 perckor, a Spirit of St. Louis névre keresztelt, Ryan M–2 jelű egymotoros repülőgépével – felszáll a Long Island-i Roosevelt Field repülőtérről, hogy majd kilométer és 33,5 óra megtétele után, elsőként leszállás nélkül átrepülje az Atlanti-óceánt. (Másnap épségben leszállt a Párizs melletti Le Bourget-ben. Teljesítményéért a Time magazin őt választotta az első Év Emberévé.) május 27. – Tomáš Masarykot harmadszor is köztársasági elnökké választják a csehszlovák nemzetgyűlésben. (A kommunista ellenjelölt 54 szavazatot kap, míg a német és a magyar kisebbségi ellenzéki képviselők üres lappal szavaznak.) május 31. – Az új, szigorított csehszlovák vámtörvények miatt rövid tárgyalási periódusban, 1926-ban elkészített ideiglenes kereskedelmi szerződést rendes kereskedelmi szerződés váltja fel Magyarország és Csehszlovákia között. június 4. – Bukarestben megalakul a Barbu Știrbey herceg vezette új kabinet. június 19. - Egy villámcsapás következtében kidől a Normafa. június 21. – A Daily Mail című angol napilapban megjelenik Lord Rothermere írása „Magyarország helye a Nap alatt” címmel. június 24. – Corneliu Zelea Codreanu megalapítja Mihály Arkangyal Légióját, a Vasgárda elődjét. július 3. – A Klebelsberg-féle középoktatás megújításának jegyében kihirdetik a polgári iskola szervezetéről, felügyeletéről és közigazgatásáról szóló 1927. évi XII. törvénycikket, amely alapvetően meghatározza a polgári iskola feladatát és művelődési anyagát, ugyanakkor életbe lép az a törvénycikk is, amely intézkedik a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról, 400-1000 pengő közötti éves támogatást biztosítva a rászoruló, jó tanulmányi eredményű (jeles vagy jó) középiskolás, illetve egyetemi/főiskolai hallgatók számára, különös tekintettel a hadiárvákra. július 14. – Csehszlovákiában a nagymegyerendszer sikertelensége miatt új közigazgatási rendszert vezetnek be. (Öt tartományt hoznak létre, azokon belül pedig járásokat alakítanak ki.) augusztus 4. – 21 éves korában megnősül ifjabb Horthy Miklós; felesége gróf Károlyi Mária Consuelo. augusztus 23. – Az Amerikai Egyesült Államokban kivégzik Saccót és Vanzettit. szeptember 11. – A jugoszláv választások a kormánypártok győzelmével záródnak. november 11. – Jugoszláv-francia barátsági szerződés. november 25. – A magyar felsőház elfogadja azt a törvényt, amely szerint március 15. nemzeti ünnep lesz Magyarországon. november 28. – Lengyelországban feloszlatják a szejmet, számos ellenzéki képviselőt letartóztatnak.2 november 30. – XI. Piusz pápa Serédi Jusztiniánt nevezi ki esztergomi érsekké.

Határozatlan dátumú események január–március – Lengyelországban betiltják a Belorusz Paraszt-Munkás „Hromadá”-t és a Független Parasztpártot. október – Lengyelországban a Józef Piłsudski vezette Sanacja politikai szervezeteként létrehozzák a Kormányt Támogató Pártonkívüliek Blokkját (BBWR), amely meghirdeti a végrehajtó hatalom erősítését a parlament rovására.

Az év témái Államok vezetőinek listája 1927-ben 1927 az irodalomban Babits Mihály a Baumgarten alapítvány kurátora lesz. 1927 a filmművészetben 1927 a légi közlekedésben 1927 a sportban 1927 a tudományban 1927 a vasúti közlekedésben 1927 a zenében Bartók Béla elkészül a III. vonósnégyessel

Születések Január január 1. – Obersovszky Gyula, magyar író († 2001) január 15. – Takács Nándor, magyar karmelita szerzetes, székesfehérvári megyés püspök (1991–2003) († 2016) január 17. – Eartha Kitt, amerikai színésznő, énekesnő, kabarésztár († 2008) január 29. – Széplaky Endre, magyar színész († 2006) január 30. – Olof Palme, svéd miniszterelnök († 1986) január 30. – Jean-Pierre Pedrazzini, francia fotóriporter († 1956) január 31. – Győriványi Sándor, politikus, tanár, technikatörténész († 2007)

Február február 1. – Szekeres László irodalomtörténész, műfordító, muzeológus († 2014) február 2. – Stan Getz, dzsessz-zenész († 1991) február 7. – Juliette Gréco, francia énekes, színésznő († 2020) február 7. – Vlagyimir Kuc, szovjet hosszútávfutó atléta († 1975) február 11. – Fekete Sándor, magyar író, újságíró, irodalomtörténész († 2001) február 11. – Vámos Imre, magyar író, újságíró († 1993) február 14. – Buss Gyula, magyar színész († 2008) február 17. – Juan Almeida Bosque kubai politikus, a kubai forradalom történelmi vezetőinek egyetlen fekete bőrű tagja († 2009) február 17. – Horváth Pál magyar színész († 1987) február 20. – Sidney Poitier, Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező († 2022) február 20. – Solymosi Ottó a Magyar Rádió vezető rendezője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja († 2024) február 20. – Hubert de Givenchy, francia arisztokrata, divattervező († 2018) február 24. – Szlávics László, magyar ötvös, szobrászművész († 1991)

Március március 1. – Harry Belafonte, Grammy-díjas amerikai énekes, színész († 2023) március 6. – Gordon Cooper, űrhajós († 2004) március 6. – Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista († 2014) március 7. – Varga János, Széchenyi-díjas levéltáros, az Országos Levéltár volt főigazgatója, az MTA rendes tagja († 2008) március 10. – Jupp Derwall, labdarúgóedző († 2007) március 14. – Eckhardt Sándor orvos, onkológus, az MTA tagja († 2016) március 15. – Mednyánszky Ági magyar színésznő, a Budapesti Operettszínház örökös tagja († 2015) március 16. – Vlagyimir Mihajlovics Komarov, szovjet űrhajós († 1967) március 19. – Szász Imre, író, műfordító († 2003) március 21. – Hans-Dietrich Genscher, német politikus, külügyminiszter († 2016) március 23. – Benedek Gábor, olimpiai bajnok magyar öttusázó március 23. – Békés András, Kossuth-díjas magyar rendező († 2015) március 23. – Békés Itala, Kossuth-díjas magyar színésznő († 2025) március 31. – Vlagyimir Szergejevics Iljusin, szovjet-orosz berepülőpilóta († 2010)

Április április 1. – Puskás Ferenc, a legismertebb magyar labdarúgó, a nemzet sportolója († 2006) április 3. – Székely Éva, olimpiai bajnok magyar úszó, edző, a nemzet sportolója († 2020) április 6. – Gerry Mulligan, zenész († 1996) április 16. – XVI. Benedek pápa († 2022) április 20. – Phil Hill, autóversenyző († 2008) április 26. Lakatos István, költő, műfordító († 2002) Corín Tellado spanyol írónő († 2009)

Május május 1. – Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész († 2017) május 8. – Paskai László, magyar bíboros, budapest-esztergomi érsek († 2015) május 10. – Hexendorf Edit magyar nyelvész, nyelvtörténész, művelődéstörténész († 2001) május 12. – Littomeritzky Mária olimpiai bajnok magyar úszó († 2017) május 13. – Keleti Tamás biokémikus, az MTA tagja, a magyarországi enzimkinetikai kutatások elindítója († 1989) május 16. – Máthé Erzsi, Kossuth-díjas színművésznő, a nemzet színésze († 2023) május 21. – Zwack Péter, üzletember, politikus, volt országgyűlési képviselő († 2012) május 22. – Oláh György Széchenyi-nagydíjas és Nobel-díjas magyar származású amerikai vegyészprofesszor († 2017) május 25. – Marx György, fizikus, az MTA tagja († 2002) május 25. – Robert Ludlum, science fiction író († 2001)

Június június 8. – Jerry Stiller, amerikai színész, humorista († 2020) június 10. – Márkus László, magyar színművész († 1985) június 17. – Lucio Fulci, filmrendező, forgatókönyvíró, producer († 1996) július 17. – Sütő András, Kossuth-díjas magyar író († 2006) június 19. – Bánffy György, magyar színész († 2010) június 20. – Dargay Attila, forgatókönyvíró, rendező († 2009) június 24. – Martin Lewis Perl, Nobel-díjas amerikai fizikus († 2014) június 25. – Róka Antal, atléta, távgyalogló († 1970) június 27. – Csernus Tibor, festőművész († 2007)

Július július 4. – Halász Béla Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus, egyetemi tanár, az MTA tagja († 2019) július 4. – Gina Lollobrigida, olasz színésznő († 2023) július 7. – Kosztarab Mihály amerikai magyar entomológus, az MTA tagja († 2022) július 12. – Gyetvai Elemér, világbajnok asztaliteniszező († 1993) július 15. – Huszár István magyar közgazdász, statisztikus, szakpolitikus († 2010) július 16. – Farkas János magyar mezőgazdász, országgyűlési képviselő († 2003) július 23. – Balla László, kárpátaljai magyar költő, író, műfordító és újságíró († 2010) július 26. – Sákovics József, az első magyar párbajtőr-világbajnok, a magyar vívóválogatott volt szövetségi kapitánya († 2009)

Augusztus augusztus 6. – Ezio Marano, olasz színész († 1991) augusztus 7. – Vekerdi József, Széchenyi-díjas nyelvész († 2015) augusztus 13. – Nagy László, Európa-bajnok műkorcsolyázó, orvos († 2005) augusztus 17. – Geosits István, burgenlandi horvát író, fordító, katolikus pap († 2022) augusztus 18. – Rosalynn Carter, az Egyesült Államok first ladyje († 2023) augusztus 19. – Szász Péter, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg († 1983) augusztus 30. – Dunc Fisher, kanadai jégkorongozó († 2017)

Szeptember szeptember 1. – Pertorini Rezső, orvos, pszichiáter és neurológus († 1980) szeptember 2. – Csík Tibor, olimpiai bajnok ökölvívó († 1976) szeptember 2. – Kádár László Gábor egri érsek († 1986) szeptember 2. – Bogár Pál 40-szeres magyar válogatott, kosárlabda-játékos († 2012) szeptember 4. – Sánta Ferenc, Kossuth-díjas magyar író († 2008) szeptember 4. – Bernardino Zapponi, olasz forgatókönyvíró († 2000) szeptember 10. – Molnár János magyar főiskolai tanár, történész, művelődésügyi miniszterhelyettes († 1990) szeptember 16. – Peter Falk magyar származású amerikai színész († 2011) szeptember 18. – Kőrös Endre kémikus, az MTA tagja († 2002) szeptember 29. – Kováts Ervin svájci magyar kémikus, vegyészmérnök, az MTA tagja († 2012) szeptember 29. – Edith Eger magyar pszichológus († 2026) szeptember 30. – Bajor Andor, író, költő, humorista († 1991)

Október október 7. – Al Martino, amerikai énekes, színész († 2009) október 8. – César Milstein Nobel-díjas argentin immunológus († 2002) október 14. – Roger Moore angol színész († 2017) október 16. – Günter Grass, Nobel-díjas német író, költő († 2015) október 21. – Körmendi János Kossuth-díjas magyar színész († 2008) október 23. – Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó († 2013)

November november 3. – Zbigniew Cybulski lengyel színész († 1967) november 9. – Berényi Ferenc, festőművész († 2004) november 10. – Birtalan József, zeneszerző, karmester († 2017) november 14. – Mihail Ivanovics Scsadov, orosz mérnök, a Szovjetunió szénipari minisztere 1985–1991 között († 2011) november 18. – Viola József magyar költő, író, műfordító († 2013) november 19. Lator László, Kossuth-díjas magyar költő, esztéta, műfordító, a nemzet művésze († 2023) Major Pál, magyar színész, érdemes művész († 1985)