Debrecen (, vagy Debrecinum, , , ) Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb települése, az Észak-Alföld központja, Hajdú-Bihar megye, a Debreceni járás és a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye székhelye, megyei jogú város. A megye lakosságának mintegy 38,2%-a él itt, a Tiszántúl szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja. Időnként „a kálvinista Róma” néven vagy „cívisváros”-ként emlegetik. Az ország második legnépesebb településeként fontos közlekedési és gazdasági csomópont, közvetlen közúti, vasúti és légi összeköttetéssel rendelkezik, így a régió egyik legfontosabb központja.
A 13. században tűnik fel írott forrásokban, 1361-ben I. Lajos mezővárosi jogokat adott a városnak, majd 1693-ban szabad királyi várossá vált. Fő bevételi forrásai a szarvasmarha-kereskedelem, az állattenyésztés és a kézművesség voltak. A város a reformáció idején a kálvinizmus magyarországi központjává vált, ezért is nevezték már ekkor a Kálvinista Rómának. 1538-ban alapították a Protestáns Főiskolát, a mai Debreceni Egyetem elődjét. 1849-ben Debrecen rövid ideig Magyarország fővárosa volt, itt kiáltották ki a Habsburgok trónfosztását, a függetlenségi nyilatkozat részeként. Az ipari fejlődés az 1857-ben épült vasútvonal révén indult meg, új gyárak, iskolák, kórházak és kulturális intézmények jöttek létre. A város egyetemmel, színházzal, fürdővel és közművekkel igazi regionális központtá vált. Debrecen 1944-ben rövid időre másodszor is Magyarország fővárosa és kormányszéke lett. Ugyanebben az évben a Vörös Hadsereg indított egy támadást Budapest és Debrecen felé. A házak mintegy 70 százalékát érintette a második világháború bombázása, az épületek több mint fele megsemmisült. Ma a Debreceni Egyetem az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye, jelentős hazai és nemzetközi diáklétszámmal. Az 1950-es megyerendezés előtt Hajdú vármegyéhez tartozott. Debrecen város napja: április 11.
A város kulturális öröksége kiemelkedő: Debrecent gyakran emlegetik a „kálvinista Rómaként” református hagyományai miatt. A Református Nagytemplom, a Debreceni Református Kollégium és a város híres vásárai évszázadok óta meghatározzák arculatát. Számos színháza, múzeuma, fesztiválja van. Gazdasági szempontból Debrecen az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. A gyógyszeripar, autóipar és az élelmiszer-feldolgozás jelentős szerepet játszanak. Nemzetközi nagyvállalatok is megtelepedtek itt. A Debreceni Egyetem több mint 30 000 hallgatójával a tudományos élet központja, számos hazai és külföldi fiatal választja képzési helyéül. Fontos vasúti és közúti csomópont, saját nemzetközi repülőtere (Debrecen Airport) is van. A városon belüli közlekedést villamos-, autóbusz- és trolihálózat biztosítja.
Nevének eredete A várost először 1235-ben dokumentálják, Debrezun néven. A név a török debresin szóból származik, ami azt jelenti, hogy „él” vagy „mozog”, és szintén férfikeresztnév. Egy másik elmélet szerint a név szláv eredetű, és azt jelenti, hogy „nagyra becsült” (pl. Lengyelül: dobrze cenione), a szláv Dübricin-ből, vagy a dobre zliem-ből („jó föld”).
Címere
150px|center «Egyenesen fennálló égszínkék hadipajzs, alján három csúcsú halomból képzett zöld mező közepén zöld lombkoronájú pálmafa emelkedik. Alatta fehér színű gyapjas bárány áll, három lábával két nyitott könyvön, felemelt és kissé behajlított jobb első lábával aranyszínű kereszt rúdját tartja, a kereszten lecsüngő és szétterjesztett fehér kereszttel hímzett veres lobogó. A bárány egész testének súlyával a pajzs jobb oldala felé fordul és lép. A pajzs tetején nyílt sisak felett a koronán kiterjesztett szárnyú, mellén zöld borostyán koszorút viselő felemelt fejű és kitátott szájú főnix madár, mely a koronából felcsapó lángoknál magát perzseli. A sisak felső részéről egyik oldalon veres és fehér, a másik oldalon arany és kék színű címerrojtok futnak le szorosan a sisakhoz, illetve a pajzshoz simulva. A főnix madár feje felett tündöklő napot ábrázolnak».
Fekvése
A Kelet-Magyarország régió, az Észak-Alföld statisztikai régió és a Tiszántúl nagytáj. A Hajdúhát és a Dél-Nyírség határán, valamint a Hortobágyi-pusztaság peremén helyezkedik el, Budapesttől mintegy 230 kilométerre, Hajdú-Bihar vármegye földrajzi közepéhez közel. A román határ mintegy 35 kilométerre keleti irányban húzódik. Debrecent elérik, illetve a városból indulnak ki a 4-es, 33-as, 35-ös, 47-es, 48-as, 354-es és a 471-es főutak, illetve az M35-ös autópálya, valamint a , , , , , és a 333-as (Zsuzsivasút) vasútvonalak.
A város két táj, a Hajdúhát és a Nyírség közelében fekszik. A Nyírség homokos terület, északról lejt dél felé, nyugati határa a Tócó völgyénél húzódik. A Hajdúhát löszös terület, nyugati irányba lejt. Debrecen egész területe a Nyírségen helyezkedik el. Jelentős magasságkülönbségek nincsenek, a Debreceni Református Kollégium falában elhelyezett magassági pont 119,6 méterre van a tengerszinttől.
A település elsősorban a harmad- és negyedidőszaki üledékes kőzetekre és fekete mezőgazdasági talajra építkezett.Földrajzi atlasz a 10–16 évesek számára, Cartographia Tk., Budapest, 2005, 7–17. o.
Éghajlata Debrecenben és környékén a napsütéses órák száma sok éves átlag alapján körülbelül évi 2000.Földrajzi atlasz a 10–16 éves tanulók számára, Cartographia Tk., Budapest, 2005, 16. o. 2013-ban itt mérték az ország napsütéses óráinak legmagasabb számát, ami ebben az évben 2321,7 óra volt.
Az évi átlaghőmérséklet 10 °C körüli. A legmelegebb hónap a július +20 °C, a leghidegebb pedig a január −2 °C átlaghőmérséklettel. A téli hónapokon kívül gyakoriak az áprilisi vagy májusi fagyok.A szöveg és a táblázat között eltérés előfordulhat.
2018-ban Debrecen beleesett abba a kis területbe, ahol a napsütéses órák száma a legmagasabb volt az országban, és a legkevesebb csapadék is hullott.
Története
A honfoglalás előtt, már az ókortól kezdve számos népcsoport (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok) telepedett le hosszabb-rövidebb időre a mai Debrecen területén. A szarmaták által épített Csörsz árok két nyomvonala is átmegy a városon ( és ).
Már a rómaiaknak volt itt katonai telepük. Anonymus szerint a honfoglaló magyarok ezt a vidéket Ménmarót fejedelemtől foglalták el, de a honfoglalás óta állandóan magyarok lakták, és így hazánk egyik legtősgyökeresebb magyar városa.
A középkorban bélyegkép|264px|A Piac utca a 20. század elején Írott forrásban elsőként 1235-ben tűnik fel Debrecen neve, mégpedig a Váradi regestrumként ismert ítéletgyűjteményben, ekkor még „Debrezun” alakban (a név feltehető forrása a török (kipcsak) *Tébrésün ~ *Débrésün, jelentése: mozogjon, éljen. Szláv származtatásai nem elfogadhatóak). A három falu (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva és Debreczun) egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően.
1245-ben újból felépült a mai nagytemplom helyén állott templom, később pedig Debrecen a Csák Máté ellen való küzdelmekben oly jó szolgálatot tett, hogy ezek fejében Nagy Lajos mezővárosi kiváltságokat adományozott a városnak 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi-család birtoka volt.
A 15. század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól, illetve földesurától. Legfontosabbak ezek közül talán a vásárok tartását engedélyező kiváltságlevelek, hiszen a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését. A török pusztítás, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat, szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort.
A törökök megszállás idején bélyegkép|jobbra|264px|Légi felvétel középen a Nagytemplommal, mögötte a Református Kollégiummal, balra hátul a Déri Múzeummal. Előtérben a Kossuth tér, jobbról az 1-es villamosvonallal
A mohácsi vész után Debrecen sorsa viszontagságos volt; védurai közül legnevezetesebb volt enyingi Török Bálint, aki a reformációt 1536-ban Debrecenbe behozta és az Méliusz Juhász Péter, a város első református püspöke alatt annyira elterjedt, hogy 1552-re a katolikus gyülekezet teljesen megszűnt.
Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia. Talán ez is hozzájárult a polgárok nyitott gondolkodásához, ami előkészítette az utat a reformáció számára. A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. Ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával. A 16. század közepén már a teljes lakosság protestáns, így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.1538-ban megalapították a Debreceni Református Kollégiumot, amely a Debreceni Egyetem jogelődjeként az ország legrégebbi folyamatosan működő felsőoktatási intézménye.
A 17–18. században bélyegkép|264px|A Kossuth tér A 17. század végére, szinte semmivé lett már a korábbi másfél évszázad alatt kialakított debreceni biztonság; az erők egyensúlya megbomlott, Erdély nem védhette többé a Habsburgok ellen Debrecent, a Habsburgok nem védték a törökök ellen, és a debreceni kereskedelmet oltalmazó török fermánok is erejüket vesztették. A gazdag Debrecen végnapjai következtek. Előbb gazdaságilag ment tönkre Debrecen a kétoldali rablások következtében, és mert a korábbi, viszonylag békés török-Habsburg- hatalmi egyensúly felbomlása lehetetlenné tette a távolibb vidékkel és országokkal folytatott, jól gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatok fenntartását.
A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. 1715-ben pedig visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna-székesegyházat. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak. 1725-ben Debrecenbe helyezték át a kerületi táblát. A 19–20. században 264px|jobbra|bélyegkép|Az Aranybika Szálló
A várost 1564–1811 között nyolcszor emésztette nagy tűz, köztük az 1802-es és az 1811-es tűzvészek voltak a legpusztítóbbak. Egyre szigorúbb tűzszabályrendeleteket vezettek be.Dr. Hadnagy Imre József: VÍZI PUSKÁKAT LÁRMÁVAL VONTZOLLYÁK DŰTIK, FATSARGATTYÁK, ELÉB, HÁTRÉB TOLLYÁK” – ADALÉKOK A DEBRECENI DIÁKTŰZOLTÓSÁG TÖRTÉNETÉHEZ (Védelem Tudomány, I. évfolyam, 1. szám, 2016. március)Ablonczy Balázs: LÁNGOK KÖZÖTT – Az 1802-es és az 1811-es debreceni tűzvész történetéről, A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995–1996 (Debrecen, 1998)