Horányi László (Esztergom, 1951. február 8. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, színigazgató.

Életpályája Szülővárosában, a helyi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban (ma Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium) érettségizett. A budapesti Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán építész, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajzkutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kulturális menedzser diplomát szerzett. Pályafutását 1977-ben az Arany János Színház stúdiójában kezdte, ahonnan két év múlva a Csokonai Színházhoz szerződött. 1980-tól egy évig a Békés Megyei Jókai Színházban szerepelt, majd visszatért Debrecenbe. Később játszott a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban is. 2014-2023 között a Soproni Petőfi Színházban is szerepelt.

1994-től az Esztergomi Várszínház művészeti tanácsadója, majd 1996-tól igazgatója lett. Sokat szinkronizál is. 2006-ban, több civilszervezet polgármesterjelöltjeként 3661 (28,63%) szavazatot kapott Esztergomban, amivel a polgármesterséget nem nyerte el, de képviselőként bejutott a testületbe.valasztas.hu Esztergom települési választás eredményei 2006

Felesége Egedi Edit, lányuk Horányi Juli énekes.

Fontosabb színházi szerepei

Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy) Don Quijote (Leigh–Wasserman: La Mancha lovagja) Apa (Déry Tibor: Az óriáscsecsemő)

Előadóestjei

Fehér csend Végy karjaidba, idő…

Filmes és televíziós szerepei Gólkirályság (2026) Hazatalálsz (2024) Doktor Balaton (2020–2022) Ízig-vérig (2019) Csonka délibáb (2015) Hacktion: Újratöltve (2013) TV a város szélén (1998) Família Kft. (1998) Szomszédok (1994-1995) Frici, a vállalkozó szellem (1993) Fantasztikus nagynéni (1986)

Díjai és kitüntetései

Csokonai-díj (1989) Pro Urbe Esztergom (2003) Jászai Mari-díj (2019) Bánffy Miklós-díj (2019)

Hivatkozások

Kategória:Magyar színészek Kategória:Élő személyek Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Esztergomiak Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Színigazgatók