Saulius Skvernelis (Kaunas, 1970. július 23. –) litván politikus, a Seimas tagja, 2016-tól 2020-ig miniszterelnök. Korábban országos rendőrfőkapitányként, 2014 és 2016 között pedig belügyminiszterként szolgált.

Életpályája 1994-ben végzett a Vilnius Gediminas Műszaki Egyetemen, és a litván rendőrakadémián kapott állást. 1998-tól a közlekedésrendészet felügyelője volt a Trakai körzetben. Több előléptetés után 2011. március 7-én országos főkapitánnyá nevezték ki.

2012-ben heves bírálatok érték, amikor a rendőrség 240 rendőr kíséretével visszatoloncoltatott biológiai anyjához egy kiskorú lányt.Garliavos drama: mergaitė perduota motinai L.Stankūnaitei, aistros verda A lány tanúként szerepelt az anyja elleni pedofíliaperben.Lietuvai gresia pedofilijos skandalas

Politikusi karrierje 2014. november 5-én Dalia Grybauskaitė elnök belügyminiszterré nevezte ki. A kormánykoalíció egyik pártja, a Rend és Igazság jelölte a pozícióra, noha Skvernelis nem volt tagja a pártnak.

2015–16-ban az ország egyik legnépszerűbb politikusának számított. 2016-ban a Litván Gazdálkodók és Zöldek Szövetsége színeiben indult az országgyűlési választásokon, ezért le kellett köszönnie a belügyminiszterségről. Pártonkívüliként vezette a párt listáját, és meglepetésszerű győzelmet szerzett a Gazdálkodóknak és Zöldeknek, akik korábban csak egy képviselővel rendelkeztek a Seimasban, ekkor azonban 54 képviselői helyhez jutottak.

A koalíciós tárgyalások következményeként Skvernelis 2016. december 13-án a Gazdálkodók és Zöldek Szövetsége, valamint a Litván Szociáldemokrata Párt alkotta kormány miniszterelnöke lett. 2018. február 14-én egy LMBT-gyűlésen felszólította a Seimast, hogy ismerje el az azonos neműek élettársi kapcsolatát.Lithuanian Prime Minister Wants Same-Sex Partnerships Law

Skvernelis indult a 2019-es elnökválasztáson, de az első fordulóban csak a harmadik helyet érte el, így nem került be a második fordulóba. Május 13-án bejelentette, hogy július 12-én lemond a miniszterelnökségről.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kaunasiak Kategória:Litvániai politikusok Kategória:Rendőrök Kategória:Belügyminiszterek Kategória:Miniszterelnökök