Bura Károly (Debrecen, 1881. október 21. – Budapest, 1934. június 1.) magyar cigányprímás, zeneszerző. Bura Sándor (1895–1956) cigányprímás bátyja.

Életpályája Szülei Bura József és Síró Rozália voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 981/1934. folyószám alatt. Négy éves volt, amikor szüleivel Nagyváradra költöztek. Édesapja sikeres nótaszerző volt, ő volt első tanára, majd a Városi Zenedében képezte tovább magát. 1898-ban megalapította önálló zenekarát Nagyváradon, kis időn belül egyik kedvenc prímása lett a nagyváradi közönségnek; Ady Endre, Bíró Lajos, Juhász Gyula gyakran elidőztek Bura Károly muzsikája mellett. Katonai behívásáig a Bura testvérek nagyzenekarát vezette. 1912-ben feleségül vette Radics Béla legidősebb lányát, Annát, de házasságuk hamar véget ért a feleség korai halálával. Ezt a veszteségét soha nem tudta kiheverni.

1927-ban Budapesten telepedett le, egy évvel később pedig megválasztották a Magyar Cigányzenészek Országos Szövetségének elnökévé. Hamar kivívta a közönség megbecsülését és elismerését. Több alkalommal játszott zenekarával a román király előtt is. A Magyar Rádió és Budapest kedvelt cigányprímásai közé tartozott. Zenéjét nemes egyszerűség és bensőséges előadás jellemezte. Halála után öccse, Bura Géza vette át zenekarát.

Bura Károly mint nótaszerző is sikeres volt, nótáskönyve 1932-ben jelent meg.

Ismertebb nótái Dombon van egy ház (sz: Fényes Lóránd) Haragszik az édesanyád (sz: Fényes Lóránd) Ne hitegess cudar élet (sz: Fényes Lóránd) Nem kell nekem a napsugár (sz: Fényes Lóránd) Orgonanyíláskor mindig mosolyogtam, (sz: Vályi Nagy Géza) Rózsabokor teteje (sz: Nádor József) Sose nyíljon kiskertedben (sz: Nádassy Ernő) Volt egy lovam, daruszőrű (sz: Fényes Lóránd)

Sírja Budapesten, a Fiumei úti sírkertben található (11-1/a-19), 2007 óta védett, a Nemzeti sírkert része.Nemzeti Örökség Intézete, Nemzeti sírkert adatbázisa bélyegkép|jobbra|200px|Sírja a Fiumei úti sírkertben.

Jegyzetek

Források

Nemzeti Örökség Intézete

További információk Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerkesztette: Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999 Leszler József: Nótakedvelőknek. Budapest, Zeneműkiadó, 1986 A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936 Cigányzenészek albuma. 80 elhalt és 320 fővárosi, vidéki és külföldi primás és jelesebb zenekari tagok arcképével, 56 zenekar képével, rajzokkal, több mint 500 segédzenész arcképével. Szerkeszti és kiadja Markó Miklós. [2. kiad.] Budapest, Szerző, Pótlás a Zenei lexikonhoz. A-Z. Szerkesztette: Szabolcsi Bence, Tóth Aladár. Budapest, Győző Andor, 1935

Irodalom Leszler József: Nótakedvelőknek (1986) Leszler József: Nótakedvelőknek (1986) Csemer Géza: Habiszti Cigányok élete-étele (1994) Hajnáczky Tamás: Bura Károly cigányprímás. Aktivista, revizionista, vizionarista; Noran Libro, Bp., 2021

Hang és kép Bura Károly czkr: Nem kell nekem napsugár – Jogász csárdás – Dombon van egy ház

Kategória:Magyar dalszerzők Kategória:Cigány zenészek Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1934-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek