Jobbatelki Szathmáry Károly (Sátoraljaújhely, 1835. december 2.Sátoraljaújhelyi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve, 1835. év. – Szentendre, 1916. január 21.)Szentendrei állami halotti anyakönyv 8/1916. Pest, Szentendre, halotti anyakönyv, 1910-1919. HU-MNL-PML-XXXIII.1.a.-143.-c-4. színész, igazgató, rendező, 1848-49-es honvéd.Az Ujság, 1916. január 24.
Életútja
1842 és 1848 között Pesten járt gimnáziumba, mellette gyerekszínész volt. Éppen meglátogatta apját Szegeden, amikor a szabadságharc kitört, és erre bevonult ő is a III. honvédzászlóalj VI. századához, s a szerbek ellen indultak. Édesapja itt kapott halálos sebet. A tüzérekhez került a felső táborba Görgeyhez, majd Klapka mellett harcolt. 1849. október 10-én Kecskeméten, Latabár Endre, Tóth József és Döme Lajos egyesített társulatában kezdte színészi pályáját. Első fellépése alkalmával a Szökött katonában játszotta a szabóinast. 1855-ben már elsőrendű színész volt, több vidéki városban is megfordult. 1859-ben már színtársulatot szervezett. 1862. április 1-jétől 1864. októberig a Nemzeti Színház tagja volt. 1865 novemberében Kolozsvárra ment művezetőnek, később Marosvásárhelyen, Szilágyi Béla társulatánál működött 1867 júliusáig, majd Erzsébetvárosban volt igazgató.
1869. október 29-én vendégszerepelt a Nemzeti Színházban a Rosszul őrzött leányok című vígjátékban, Vermandois-t alakította, majd 31-én a Kísértetben is fellépett Fodrák Miska szerepében. Ekkor igazgató volt, Észak-Magyarországon is megfordult. 1872. szeptember 16-án újból vendégszerepelt a Nemzeti Színházban, a Csapodár című vígjátékban. Szegeden jubilált 1876. január 25-én Lukácsy Sándor Honvéd-családjában jubilált. Ezután Temesváry Lajosnál szerepelt. 1877. május 15-én a Budai Színkör igazgatója lett. Szegeden 1880. február 11-én ünnepelte 30 éves jubileumát A púpos című francia vígjátékban Mequilt szerepében.
1881–82 telén Székesfehérvárott, 1884. október 1-jén Hubay Gusztávval közösen Pancsován működött. 1886-ban Miklósy Gyulával és Arányi Dezsővel konzorcionális színtársulatban játszott Beregszászon. 1889. november 26-án Újpesten ünnepelte 40 éves jubileumát a Fenn az ernyő, nincsen kas című vígjátékban. 1892 novemberében Zomborban, 1898 telén újból Székesfehérvárott működött. Itt december 27-én újból jubilált a Robin orvos és a Kölcsönkért feleség című vígjátékban. 1909. október 9-én műkedvelők társaságában Szentendrén ülte meg 60 éves művészi jubileumát. 1898-ban Pajor Emíliával Lippán fűszerkereskedést üzemeltettek.Ung, 1898. szeptember 4.
Nyugdíjas korában Régi szép idők (Bp., 1896) címmel adta ki emlékeit. Színműve: Bem apó hadjárata.
Fontosabb szerepei Jean (Mèlesville-Duveyrier: A szép molnárnő) Regényes (Degré Alajos: Rendkívüli előadás) Órmódi Asztolf (Szigligeti Ede: Csikós) Vermond (Varin-Delaporte: Rosszul őrzött leányok) Miska (Szigeti I.: A kísértet) Kupf (Tóth Kálmán: A király házasodik)
Családja
Szülei Szathmáry Dániel és Farkas Lujza színészek, öccse Szathmáry Árpád színész.
Többször nősült. Első neje Mázoly Emília (1848 – 1875. június), Mázoly István püspöki uradalmi főügyész leánya, aki gyermekkorában rajongott a színészetért, s így lett Szathmáry felesége. 1862. november 23-án ünnepelték az eljegyzést,Nefelejts, 1862. november 23., 410. old. majd 1863. február 16-án kötöttek házasságot Nyitrán, az egyik tanú Radnótfáy Nagy Sámuel volt.Nyitra-felsővárosi római katolikus egyházközség házassági anyakönyve, 9/1863.Hölgyfutár, 1863. február 14., 158. old. Mázoly Emília kényelemben nevelkedett, s nem törődött azzal, hogy a vándorélet milyen bajokkal és kellemetlenségekkel jár. Szüleihez már betegen tért vissza, mintegy ötévi folytonos betegeskedés után hunyt el 27 éves korában.Fővárosi Lapok, 1875. június 17., 618. old.
Gyermekeik: Szathmáry Ilona (Nyitra, 1864. június 3.Nyitrai római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 66/1864. – Budapest, 1945. május 16.), férjezett Ferjentsik Fertsek Gyuláné.Budapest IX. kerületi állami halotti anyakönyv 1978/1945. Szathmáry Margit (Nyitra, 1865. november 29.Nyitrai római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 122/1865. – ?) Szathmáry István Dániel Károly (Nyitra, 1869. május 13.50/1869. – ?) Szathmáry Margit Erzsébet (Nyitra, 1873. január 26.Nyitrai római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 20/1873. – ?)
Második felesége Paskovszky/Halmai Antónia (Kolozsvár, 1859. július 13. – ?) színésznő, 1877-ben lépett a színi pályára. Házasságot kötöttek Debrecenben, 1879. február 14-én, a tanúk Splényi Ödön és Lászy Vilmos voltak, a párt Húzly Károly prépost-lelkész adta össze.Debreceni római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 11/1879.
Harmadik felesége Pajor Emília színésznő.
Unokája Szathmáry Aranka énekesnő, dédunokája Vándor Kálmán újságíró.
Működési adatai
1849–1851: Latabár Endre; 1851–53: Kolozsvár; 1853: Havi–Szabó; 1855–57: Lángh Boldizsár, Hetényi József, Molnár György; 1857: Debrecen, Nagyvárad; 1857–58: Lángh Boldizsár; 1859: Buday; 1859–61: Szabó József; 1860–61: Nagyvárad, Arad; 1861–62: Latabár Endre; 1862–64: Nemzeti Színház; 1865: Follinus János; 1865–66: Hubay Gusztáv; 1866: Szilágyi Béla; 1867–68: Hubay Gusztáv; 1870: Szegedy Mihály; Budai Népszínház; 1872–73: Mosonyi Károly; 1874: Kecskemét; 1875: Sepsiszentgyörgy; 1875–76: Szeged; 1876–77: Debrecen, Budai Nyári Színkör; 1878–79: Mándoky Béla; 1879–80: Sztupa Andor; 1881–82: Károlyi Lajos; 1882–83: Csóka Sándor; 1884: Jáni János; 1885–86: Miklósy Gyula; 1886–87: Gerőffy Andor; 1887–88: Nagy Vince; 1888–89: Völgyi György; 1889–90: Bokodyné; 1890–91: Szigethy Jenő.
Igazgatóként: 1867: Erzsébetváros; 1870–74: Nyíregyháza, Sárospatak, Miskolc, Nagykálló, Gálszécs, Sárospatak, Beregszász, Sátoraljaújhely, Szatmár, Szolnok, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Gyula; 1877: Marosvásárhely; 1880: Budai Nyári Színkör; 1884–85: Pancsova, Törökbecse, Kula; 1891: Kőbánya, Vác, Nagybánya, Szinyérváralja, Nagyszalonta, Dés, Zilah.
Jegyzetek
Források
Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .
További információk Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Sátoraljaújhely lexikona. Szerk. biz. elnöke Fehér József. Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Társaság, 2001. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Sátoraljaújhelyiek Kategória:1835-ben született személyek Kategória:1916-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar tüzérek Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc katonái