A Kosciuszkó Tádé utca közterület Budapest I. kerületében, Krisztinavárosban, a Déli pályaudvar keleti oldalán húzódik mintegy 450 méter hosszan. A Mészáros utcánál indul, majd a Krisztina körúttal párhuzamosan futva a pályaudvar mellett csatlakozik abba.
Elnevezése Az utca korábban a Koronaőr utca nevet viselte arra utalva, hogy itt helyezkedett el a koronaőrök laktanyája. A laktanya a második világháborúban megsemmisült. 1948-ban az 1. sz. alatti épület falán díszes utcanév-táblát helyeztek el „Kosciuszkó Tádé” felirattal. Ekkor nevezték át mai nevére az utcát.Fővárosi Közlöny, 1948, 59. évfolyam, 11. szám, 79. o. (A pályaudvar felöli végén leágazó rövid kis utca a Koronaőr köz.)
Tadeusz Kościuszko a lengyel, a litván, a belarusz, az amerikai és a francia nemzetek hőse volt. Harcolt az amerikai függetlenségi háborúban, az 1791. május 3-i alkotmány védelmében, 1794-ben pedig Hugo Kołłątajjal együtt a Kościuszko-felkelés vezetője volt. Kapcsolatban állt a magyar jakobinusokkal.
Látnivalók 150px|right|Kosciuszkó Tádé utca 5. A 7. sz. ház helyén állt Clark Ádám, a Lánchíd építőmérnökének villája. A Kuny Domokos utca, Mikó utca és a Kosciuszkó Tádé utca által határolt telken állt az 1938-ban lebontott Karátsonyi-palota. Az 5. sz. alatt tűzoltólaktanya található, ahol 2008-ban felállították Borda Mátyás szobrát a 2006-ban a Budapesti Műszaki Egyetemnél hősi halált halt tűzoltók tiszteletére. A 18. sz. háznál emléktábla jelzi, hogy az utcában élt félévszázadon keresztül Réti Mátyás festőművész.
Közlekedés Közösségi közlekedés az utcában nincs, de különféle járatokkal közvetlenül elérhetőː
Déli pályaudvar metróállomástól Metróː Déli pályaudvar Nappali busz: Éjszakai busz: Villamosː Vasútː
Ág utcától Nappali busz:
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Dittrichné Vajtai Zsuzsánna: Budapest Főváros I. kerületének története írásban és képekben. Budapest, 2012. mek.oszk.hu
Kapcsolódó szócikkek
Henryk Sławik rakpart Lengyel Múzeum Magyarország és Lengyelország kapcsolatai
Kategória:Budapest I. kerületének utcái és terei Kategória:Magyar–lengyel kapcsolatok Kategória:Lengyel emlékek, emlékhelyek Magyarországon