Események Határozott dátumú események január 6. – I. Sándor jugoszláv király – a szerb-horvát konfliktusból fakadó kormányozhatatlanságra hivatkozva bevezeti a diktatúrát. Az új kormányfő Petar Živković tábornok. (1918-1929 között 23 alkalommal változott a kormány összetétele.) január 7. – Ante Pavelić megalakítja a horvát usztasa mozgalmat. (Harcot hirdet a fennálló állammal szemben, melynek módszere a terror.) február 1. – Antonín Švehla csehszlovák miniszterelnök – súlyos betegségére hivatkozva – lemond, az új kormányt az agrárpárti František Udržal vezeti. február 11. – Az olasz állam és a pápaság megköti a lateráni egyezményt. (Ezzel megoldódik a „római kérdés”, létrejön a Vatikánvárosi Állam, és rendeződik a pápaság 1870 óta ellentmondásos helyzete Rómában, illetve Olaszországban. Az egyezményhez kapcsolódó konkordátum szerint a katolikus vallás Olaszországban államvallássá lesz.) március 4. – Beiktatják hivatalába az Egyesült Államok 31. elnökét, Herbert Hoovert. április 14. – Lengyelországban megalakul Kazimierz Switalski kormánya, melyben elsősorban Józef Piłsudski közeli és megbízható hívei a miniszterek. (Piłsudski hívei kilépnek a Lengyel Szocialista Pártból.) május 16. – Megrendezik az első Oscar-gálát. június 19. – Radola Gajdát, a csehszlovák Fasiszta Nemzeti Közösség vezetőjét két hónapos szabadságvesztésre ítélik hadügyminisztériumi iratok kicsempészésének kísérletéért. július 17. – A jugoszláv államvédelmi törvény alapján Ante Pavelić-et távollétében halálra ítélik. augusztus 31. – A német háborús jóvátételről tárgyaló hágai konferencia egynegyedére – hozzávetőlegesen egymilliárd dollárra – csökkenti a Csehszlovákiára 1919-ben kirótt ún. „felszabadítási” adót, melyet 37 éven át kellett volna fizetni. szeptember 29. – Budapesten megalakul a lengyel–magyar kulturális kapcsolatok terén tevékenykedő Magyar Mickiewicz Társaság. október 1. – A Szovjetunióban bevezetik a forradalmi naptár használatát. október 3. – A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság neve Jugoszláv Királyságra változik; egyúttal az új közigazgatási rendszer 9 bánságra osztja fel az országot. október 5. – Vojtech Tukát, a Szlovák Néppárt egyik vezetőjét, Magyarország javára folytatott államellenes tevékenység vádjával 15 évi szabadságvesztésre ítélik. (Tiltakozásul a Szlovák Néppárt kiválik a kormánykoalícióból.) október 17. – Átadják a Tiszaugi hidat. október 24. – A „fekete csütörtök”, a New York-i tőzsde összeomlása, a nagy gazdasági világválság kezdete. október 26. – A csehszlovák hatóságok házkutatást tartanak a magyar Országos Keresztényszocialista Párt székházában és Szüllő Géza pártelnök, illetve Dobránszky János alelnök lakásán. október 27. – A csehszlovák kormánykoalíció felbomlása miatt kiírt parlamenti választásokon 15%-kal ismét az agrárpárt szerzi meg a legtöbb szavazatot. (A magyar pártok, közös listán kilenc mandátumhoz jutnak.) november 17. – Szegeden felszentelik a harmadik Szent Rozália-kápolnát. november 29. – Richard Evelyn Byrd és társai (Balchen, June, McKinley) elsőként repülnek át a Déli-sark fölött, Floyd Bennett nevű gépükkel. december 3. – Megalakult a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetség. (A szövetség első elnöke gróf Széchenyi Emil, alelnök Ugron Gábor és Véghelyi Dezső.) december 7. – Új alkotmány Ausztriában. december 29. – Lengyelországban Kazimierz Bartel alakít kormányt.
Határozatlan dátumú események az év folyamán – Világkiállítás Barcelonában. A lengyel nemzetgyűlés 6 képviselőklubja (közép- és baloldali ellenzéki pártok) „Centrolew” (Középbal) néven ellenzéki blokkban egyesül, s megdönti a Switalski-kormányt.
Az év témái Államok vezetőinek listája 1929-ben 1929 a filmművészetben 1929 az irodalomban Osvát Ernő halála után Babits Mihály és Móricz Zsigmond veszi át a Nyugat szerkesztését József Attila: Nincsen apám se anyám Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli - Számadás c. verseskötetben jelenik meg Kosztolányi Dezső: Írástudatlanok árulása... – röpirat Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – vígjáték, színmű Lengyel József: Visegrádi utca – regény Illés Béla: Ég a Tisza – regény Robert Seymour Bridges: A szépség testamentuma (The Testament of Beauty) – vers Richard Aldington: Hősi halál (Death of a Hero) – regény John Cowper Powys: Wolf Solent (Wolf Solent) – regény William Faulkner: Sartoris (Sartoris) – regény William Faulkner: A hang és a téboly (The Sound and the Fury) – regény Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms) – regény Sinclair Lewis: Dodsworth (Dodsworth) – regény Alfred Döblin: Berlin Alexanderplatz (Berlin Alexanderplatz) – regény, korszakos mű Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan (Im Westen nichts Neues) – regény Franz Werfel: Barbara avagy a jámborság (Barbara oder die Frömmigkeit) – regény Axel Munthe: San Michele regénye (Boken om San Michele) – bestseller regény Jean Giraudoux: Amphitryon 38 (Amphitryon 38) – vígjáték Jean Cocteau: Veszedelmes éden, vagy rettenetes gyerekek (Les Enfants Terribles) – novella Antoine de Saint-Exupéry: A déli futárgép (Courrier sud) – regény Alberto Moravia: A közönyösök (Gli indifferenti) – regény Mateiu Caragiale: Aranyifjak kora (Craii de Curtea-Veche) – regény Rafael Alberti: Mész és dal (Cal y canto) – avantgárd verses kötet Rafael Alberti: Az angyalokról (Sobre los Ángeles) – verses kötet Rómulo Gallegos: Donna Barbara (Doña Bárbara) – regény Vlagyimir Majakovszkij: Gőzfürdő (Banja) – színpadi szatíra Vlagyimir Majakovszkij: Poloska (Klop) – színpadi szatíra Borisz Leonyidovics Paszternak: Védlevél (Ohrannaja gramota) – önéletrajzi esszé Władysław Broniewski: Párizsi kommün (Komuna paryska) – vers Branislav Nušić: A miniszter felesége (Gospođa ministarka) – vígjáték Miroslav Krleža: Glembay Ltd. (Gospoda Glembajevi) – dráma 1929 a légi közlekedésben 1929 a tudományban 1929 a vasúti közlekedésben 1929 a sportban A Hungária (régi nevén MTK) nyeri az NB1-et. Ez a klub 13. bajnoki címe. 1929 a zenében január 9. – Kacsóh Pongrác Dorottya című dalművének posztumusz bemutatója Szegeden. február 22. – Londonban bemutatják Bartók Béla 4. vonósnégyesét. Bartók Béla rapszódiáinak bemutatója március 29. – Liszt Ferenc Via crucis című, 1879-ben befejezett passióját először az 50. évforduló nagypéntekén mutatták be Magyarországon a fővárosban, Budapesten Harmat Artúr vezényletével.
Születések január 2. – Lux Elvira magyar szexuálpszichológus († 2016) január 3. – Sergio Leone olasz filmrendező († 1989) január 13. – Nagy Marianna Európa-bajnok magyar műkorcsolyázó († 2011) január 15. – Kiss Dezső magyar fizikus, az MTA tagja, a részecske- és magfizikai kutatások kiemelkedő alakja († 2001) január 15. – Martin Luther King amerikai baptista lelkész, polgárjogi harcos és politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik kiemelkedő vezetője. († 1968) január 23. – Polányi János Nobel-díjas magyar kémikus január 24. – Dési Ábel magyar költő, prózaíró, kritikus, publicista († 2008) január 27. – Garai Gábor magyar költő, író, műfordító († 1987) január 27. – Gurics György világbajnok magyar birkózó, edző († 2013) február 2. – Věra Chytilová cseh filmrendező († 2014) február 3. – Zilai János magyar szőlész, egyetemi tanár († 2009) február 12. – Gombos Katalin magyar színésznő, érdemes művész, Sinkovits Imre felesége († 2012) február 19. – Litván György magyar történész († 2006) február 23. – Herbert Mies német, kommunista politikus († 2017) február 23. – Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenei gyűjtő († 1975) február 27. – Fodor András magyar költő, esszéíró († 1997) március 7. – Székely János magyar író, költő († 1992) március 27. – Heil József magyar festőművész († 2022) március 28. – Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, a nemzet színésze († 2016) március 28. – Lemhényiné Tass Olga olimpiai bajnok magyar tornász († 2020) április 1. – Milan Kundera cseh–francia író, drámaíró, költő, esszéista († 2023) április 8. – Jacques Brel énekes, színész († 1978) április 10. – Max von Sydow svéd színész († 2020) április 17. – Urbán Aladár történész, az MTA doktora, az ELTE professor emeritusa († 2019) április 22. – Michael Francis Atiyah brit matematikus († 2019) április 24. – Kokas Klára zenepedagógus, zenepszichológus († 2010) április 26. – Lámfalussy Sándor magyar közgazdász († 2015) április 27. – Nyina Ponomarjova Európa-bajnok és kétszeres olimpiai bajnok szovjet-orosz diszkoszvető († 2016) május 4. – Audrey Hepburn Oscar-díjas holland-angol színésznő († 1993) május 6. – Paul Lauterbur amerikai kémikus († 2007) május 10. – Kányádi Sándor Kossuth-díjas romániai magyar költő, a nemzet művésze († 2018) május 12. – Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár († 2019) május 30. – Doina Cornea román költőnő, ellenzéki személyiség († 2018) június 10. – James McDivitt amerikai űrhajós († 2022) június 12. – Anne Frank zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott, a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé. († 1945) június 13. – Víctor Israel spanyol (katalán) színész († 2009) július 2. – Lányi Zsolt magyar kisgazda politikus († 2017) július 5. – Zám Tibor író, tanár, szociográfus († 1984) július 6. – Gordon Zsuzsa kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő († 2015) július 25. – Vaszilij Makarovics Suksin orosz író, színész, filmrendező († 1974) július 28. – Jacqueline Kennedy Onassis amerikai first lady (1961-1963) († 1994) augusztus 1. – Hafizullah Amin afgán elnök († 1979) augusztus 4. vagy 24. – Jasszer Arafat palesztin vezető († 2004) augusztus 5. – Boros Ottó kétszeres olimpiai bajnok magyar vízilabdázó († 1988) augusztus 10. – Tamara Buciuceanu román színésznő, a „román vígjáték nagyasszonya” († 2019) augusztus 17. – Francis Gary Powers, az amerikai légierő tisztje († 1977) augusztus 18. – Horváth Teri Kossuth-díjas magyar színésznő († 2009) augusztus 23. – Czibor Zoltán labdarúgó, az Aranycsapat tagja († 1997) augusztus 24. – Moldován Stefánia Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő († 2012) augusztus 26. – Sz. Jónás Ilona magyar történész, középkor-kutató († 2017) szeptember 3. – Irene Papas, görög színésznő, énekesnő († 2022) szeptember 5. – Gyarmati István magyar fizikus, fizikokémikus, az MTA tagja († 2002) szeptember 9. – Simonek Lídia világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó († 2013) szeptember 14. – Hans Clarin német színész († 2005) szeptember 15. – Murray Gell-Mann Nobel-díjas amerikai fizikus († 2019) szeptember 20. – Bitskey Tibor Kossuth-díjas magyar színész, a nemzet színésze († 2015) szeptember 20. – Anne Meara amerikai színésznő, humorista († 2015) szeptember 21. – Kocsis Sándor labdarúgó, az Aranycsapat csatára († 1979) szeptember 22. – Váradi Hédi Kossuth-díjas magyar színésznő († 1987) október 19. – Burger Kálmán kémikus, az MTA tagja († 2000) október 19. – Mihail Petrovics Szimonov szovjet/orosz mérnök, repülőgéptervező († 2011) október 31. – Bud Spencer (Carlo Pedersoli) olasz filmrendező, színész († 2016) november 5. – Kékesi László Ybl-díjas építész († 1988) november 9. – Kertész Imre Nobel-díjas író († 2016) november 12. – Grace Kelly Oscar-díjas amerikai színésznő, Monaco nagyhercegnője († 1982) november 12. – Michael Ende német író († 1995) november 14. – Beck Mihály magyar kémikus († 2017) november 20. – Gérecz Attila magyar költő, öttusázó, az 1956-os forradalom hősi halottja († 1956) november 22. – Görgey Gábor József Attila-díjas magyar író, költő, műfordító, politikus († 2022) november 23. – Kapitány István magyar repülőgép vezető, Malév-főpilóta († 1962) november 25. – Gross Arnold Kossuth-díjas magyar grafikus, festő, a nemzet művésze († 2015) december 9. – Bob Hawke ausztrál kormányfő († 2019) december 9. – John Cassavetes görög–amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező († 1989) december 12. – Seregi László Kossuth-díjas magyar táncos, koreográfus († 2012)