Események Január január 1. Varsóban megalakul az Országos Nemzeti Tanács (KRN), melynek elnökévé Bolesław Bierut választják. (A Nemzeti Tanácsban a Lengyel Munkáspárton kívül a Parasztpárt balszárnya, a demokraták és különböző csoportok, szervezetek képviseltetik magukat.) A németek megalakítják angol hadifoglyokból szervezett Brit Szabadcsapatok nevű SS-alakulatot. január 4. – Polgármesteri rendelettel szabályozzák Budapesten a világítási célokra használt petróleum jegyre történő kiadását. (A sötétségre való tekintettel januárban egy szelvényre két liter, februárban már csak másfél, míg március hónapra csak egy liter petróleum adható ki az erre kijelölt helyeken.) január 16. – Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kihallgatáson fogadja Habsburg Ottót. (Habsburg Ottó beszámolója alapján az elnök kifejtette, hogy „nem látná szívesen Magyarország szovjet megszállását, helyeselné viszont, ha az állam élére Ottó állna”.) január 17. – Budapest nagy kulturális eseménye: A Vigadóban Herbert von Karajan vezényel. január 22. – A szövetségesek VI. hadteste, Lucas tábornok vezetésével partra száll Anzionál. január 27. – Leningrád felszabadul a német blokád alól.

Február február 11. – Magyarországon bevonják a beszolgáltatandó mezőgazdasági termékek körébe a húsipari termékeket, és készítményeket. február 16. – Elrendelik, hogy a budapesti mozisoknak rádiófelügyeletet kell tartani, és amennyiben légiriadó veszélye áll fenn, úgy az előadásokat félbe kell szakítani. február 20. – február 26. A szövetséges légierő folyamatos szőnyegbombázással bénítja meg a német repülőgépipari centrumokat, közel 11 000 tonna bomba ledobásával.

Március március 3. – A Vörös Hadsereg átlépi az odessza-lvovi vasút vonalat. március 4. – Az Angliából felszálló 8. légi hadsereg kötelékei – jelentős veszteség árán – először bombázzák Berlint. március 11. – Lakatos Géza, a Szovjetunióban állomásozó magyar haderők megszálló feladatokat ellátó főparancsnoka kihallgatást kér Hitlertől és csapatai visszavonását kérvényezi. („Magyarország végzetesen téved, ha a Szovjet-Oroszországgal különbékét akar kötni. Ellenkezőleg, Magyarországnak az eddigieknél is nagyobb áldozatokat kell hoznia. Mindent, az utolsó emberig a frontra kell küldeni” – nyilatkoztatta ki a Führer.) március 12. – Berlinben Hitler új hadműveleti parancsot ad ki Magyarország ellen. („A birodalmi kormány élén Kállayval, Magyarország árulását készíti elő a szövetséges hatalmakkal szemben. (…) Nem tűrhetem, hogy az olaszországi helyzethez hasonlóan a végrehajtott árulással meglepjenek bennünket, ezért elhatároztam, hogy eltávolítom az áruló magyar klikket.” Életbe lépnek a Magyarország katonai megszállására vonatkozó, már jó előre elkészített német hadműveleti tervek. A megszállás katonai „levezetésével” Maximilian Von Weichs vezértábornagyot bízza meg a Führer, egyelőre titkosított megbízatással, aki ezt követően bécsi hotelszobájában várja a hadparancs „élesítését”.) március 13. – A Vörös Hadsereg elfoglalja Herszon térségét. március 17. – A szövetséges légi kötelékek Bécs elleni első támadása. március 18. Adolf Hitler Klessheimben közli Horthy Miklós kormányzóval, hogy elhatározta Magyarország katonai megszállását. A Szovjetunióban döntést hoznak, és megkezdik az I. Lengyel Hadsereg megszervezését. március 19. – Hajnali 4 órától a Margarethe hadművelet során német csapatok – szórványos magyar ellenállás mellett – megszállják Magyarországot. Kállay Miklós miniszterelnök beadja lemond. Hitler Edmund Veesenmayert nevezi ki a megszállt Magyarország teljhatalmú birodalmi biztosává. március 20. – Adolf Eichmann utasítást ad zsidó tanács megalakítására. (A Stern Samu elnökletével megalakult Magyar Zsidók Központi Tanácsát április 22-én kormányrendelet törvényesíti, és ezzel megkezdi a Harmadik Birodalom a „zsidókérdés végleges megoldását”.) március 22. – Megalakul a Sztójay Döme vezette németbarát kormány. március 26. – A szovjet csapatok a Prut folyónál elérik a szovjet–román határt. március 31. – Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök aláírja a Hyde Park egyezményt, melynek értelmében Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok nem adhatja ki az atomfegyverek fejlesztése során szerzett ismereteket.

Április április 3. – A szövetséges hatalmak első alkalommal hajtanak végre bombatámadást Budapest ipartelepei ellen. (A 933 polgári áldozatot követelő légitámadás során életét veszti egyebek közt az ismert és közkedvelt magyar színésznő, Zilahy Irén is.) április 4. – Fóris Istvánt, az illegalitásban működő Román Kommunista Párt vezetőjét – Gheorghe Gheorghiu-Dej kezdeményezésére – letartóztatják. április 5. Átveszi hivatalát Kárpátalja negyedik, s egyben utolsó kormányzói biztosa, Vincze András altábornagy. 1944. évi 1.240 M.E. rendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről: ettől a naptól zsidók a ruhájukon hatágú sárga csillagot kötelesek viselni az utcán. április 6. – a belügyminiszter betiltja gróf Károlyi Józsefné és Károlyi István 1940-ben alapított, németellenes, irodalmi Madách Színházát. április 10. – Odesszát visszafoglalja az előrenyomuló Vörös Hadsereg. április 13. – A szövetségesek légicsapást mérnek a győri Rába Vagon- és Gépgyárra.Az 1944. április 13-i győri terrorbombázás Hozzáférés: 2024. április 13. április 16. A brit–amerikai szövetséges légierő lebombázza Belgrádot, mintegy 1100 polgári lakos veszti életét. Felállítják az első magyarországi gettókat Kárpátalján. április 21. – Károlyi Mihály vezetésével megalakul az Angliai Magyar Tanács. április 26. – A Szlovák Nemzeti Tanács kapcsolatba lép a szlovák hadsereg tábornokával, Ján Goliannal, aki elvállalja a szlovák nemzeti felkelés katonai előkészítését.

Május május 1. – Vitéz Heppes Aladár repülő őrnagy parancsnoksága alatt – a korábbi 2/1. kolozsvári, az 1/1. szolnoki és 5/3. mátyásföldi vadászrepülő-századokból – létrehozzák a Magyar királyi 101/I. honi vadászrepülő-osztályt. május 12. – Adolf Hitler Klessheimben Jozef Tisóval és Vojtech Tukával tárgyal, ahol a Führer Szlovákiától katonai erőfeszítéseinek fokozását, ütőképes véderő bevetését követeli. május 15. A magyarországi zsidóság tömeges deportálásának kezdete. Megegyezés Jugoszlávia és a Szovjetunió között. (A Vörös Hadsereg hadműveletei kiterjednek Jugoszlávia területére is.) május 17. – Brit nyomásra átalakul a Londonban székelő jugoszláv emigráns kormány, melynek elnöke a horvát Ivan Šubašić (július 8-ától). május 18. Márton Áron római katolikus püspök a kolozsvári főtéri templomban mondott szentbeszédében tiltakozik a zsidóellenes intézkedések ellen. Olaszországban, a szövetséges erők oldalán harcoló második lengyel hadtest elfoglalja Monte Cassinót. Kliment Vorosilov tábornok felügyelete alatt, Ivan Szerovnak, a Szovjetunió belügyminisztériuma népbiztosának vezetésével kezdetét veszi a krími tatár lakosság erőszakos kitelepítése, amire a németekkel való együttműködés vádja szolgáltatta az ürügyet. május 25. – Német támadás Otto Skorzeny vezetésével Tito főhadiszállása ellen (Lóugrás-hadművelet). (Titónak egy szovjet repülőgépen sikerült elmenekülnie.)

Június június 2. – Angolszász légitámadás Kolozsvár ellen. június 6. – A normandiai partraszállás. A szövetséges csapatok felszabadítják Rómát. június 10. – SS-csapatok lemészárolják a francia Oradour-sur-Glane falu lakosait. június 16. – Az első Tito–Šubašić egyezmény. (Az emigráns kormány elismeri Tito hadseregét, a monarchia kérdését viszont nyitva hagyják a háború végéig.) június 17. – Kikiáltják Izland függetlenségét. június 22. – Kezdetét veszi a Bagratyion-hadművelet, mely során a Vörös Hadsereg szétveri és megsemmisíti a német Közép Hadseregcsoportot, és eléri a Visztulát. június 23. – Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatja Sztójay Döme miniszterelnököt. június 27. – Az angol–amerikai csapatok elfoglalják Cherbourg-t. június 30. – Romániában a Munkásegység Front (Román Kommunista Párt, Román Szociáldemokrata Párt) és a történelmi pártok – úm. a Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt – megalakítják a Nemzeti Demokratikus Blokkot.

Július július 3. – A szovjet csapatok bevonulnak Minszkbe. július 6. – Horthy Miklós kormányzó utasítására az I. esztergomi páncélos hadosztály megakadályozza a budapesti zsidók Németországba hurcolását. július 13. – A Vörös Hadsereg elfoglalja Vilniust, majd lefegyverzi a lengyel honi hadsereget, amellyel együtt foglalta el a litván várost. július 14. – A szovjet vezetést Heliodor Píka cseh ezredes tájékoztatja a szlovák felkelés előkészületeiről. (Zsukov tábornok a felkelés összehangolását kéri a szovjet haditervekkel.) július 17. – A balti államok ellen irányuló szovjet offenzíva kezdete. július 20. Sikertelen merénylet Hitler ellen, s így meghiúsul a német tábornokok összeesküvése. (Hitler életben marad, s a közjáték végeredménye: a német hadseregben a nácipárt befolyása kerekedik felül.) Felszabadul a német megszállás alól az első lengyel terület Lublin közelében. (A felszabadító harcokban a Vörös Hadsereg oldalán részt vesz a Kościuszko hadosztalyból kinőtt 1. lengyel hadsereg is.) július 21. Az országos nemzeti tanács rendeletet ad ki, melynek értelmében az 1. lengyel hadsereg egyesül a népi hadsereggel. (Ennek következményeképp megalakul a lengyel haderő (Wojsko Polskie), mely a Vörös Hadsereggel együtt folytatja a harcot a németek ellen egészen a berlini ütközetig.) A Szovjetunióban élő, és baloldali gondolkodású lengyel emigránsok életre hívják a lublini Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottságot (más néven a Lublini Bizottságot), amely Lengyelországban az ideiglenes kormány szerepét tölti be a német befolyás alól felszabadított lengyel térségben (Polski Komitet Wyzwolenia Narodowego, PKWN). július 22. – A PKWN kiadja Chelmben a radikális politikai és gazdasági reform kiáltványát, az úgynevezett júliusi kiáltványt, amely a baloldali kormányzás alapját határozza meg. Ez az évforduló Lengyelország hivatalos nemzeti ünnepei közé kerül. július 24. – Lengyelországban felszabadul a majdaneki haláltábor. július 25. – A PKWN Chełmből átteszi székhelyét Lublinba („lublini bizottság”). (A bizottság a Vörös Hadsereg által felszabadított területen elkezdi az államügyek intézését.) július 26. – A Szovjetunió és Lengyelország határegyezményt köt.

Augusztus augusztus 1. Kirobban a varsói felkelés – Tadeusz Bor-Komorowskival, a honi hadsereg vezetőjével az élen –, amelynek célja a náci elnyomás megtörése. A Szovjetunió külügyminisztériuma hivatalos levélben erősíti meg, hogy a szovjet kormány elismeri a PKWN-t. augusztus 2. – Törökország megszakítja a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Németországgal. augusztus 3–10. – Sztálin felszólítására a londoni lengyel emigráns kormány miniszterelnöke, Stanisław Mikołajczyk és a kormány néhány tagja a Felszabadító Bizottsággal folytat tárgyalásokat Moszkvában. augusztus 7. – Hitler Dietrich von Choltitz tábornokot nevezi ki Nagy-Párizs katonai parancsnokának. (Négy nappal később a Führer egy erődparancsnok előjogaival ruházta fel, így a tábornok a város minden civil és katonai erőforrásával rendelkezhetett, hogy megvédje a rábízott „erődöt”.) augusztus 10. A szövetséges erők felszabadítják Nantest. Lublinból megkezdi sugárzását a szabad lengyel rádió. augusztus 11. Az egyre nagyobb létszámú partizánosztagok növekvő aktivitása miatt a szlovák kormány az ország egész területén bevezeti a statáriumot. A szövetségesek bevonulnak Firenzébe. augusztus 12. – A szlovák kormány statáriumot hirdet, hogy megakadályozza a partizánmozgalom kiterjedését. augusztus 12–13. – Churchill–Tito találkozó Nápolyban. (Tito nem fogadja el Churchill javaslatát az emigráns kormánnyal való egyesülésére.) augusztus 15. Általános sztrájk tör ki Párizsban. A szövetségesek partraszállnak Provence-ban. augusztus 20. Raoul Nordling, a semleges Svédország párizsi konzuljának közvetítésével átmeneti tűzszünet jön létre a németek és a párizsi felkelők között.