Örösi Örösi Pál Zoltán, néhol Őrösi (Székelyudvarhely, 1904. január 14. – Budapest, 1986. április 13.) Kossuth-díjas magyar biológus, entomológus, méhész, a mezőgazdasági tudományok (akadémiai) doktora. Kutatási területe a méhészet, azon belül a méhtetvek és más paraziták, valamint a méhmirigy működésének vizsgálata. 1942 és 1972 között a Méhészeti és Méhbiológiai Kutatóintézet igazgatója, illetve az átszervezés után a Kisállattenyésztési Kutatóintézet Méhtenyésztési Osztályának vezetője volt.
Életpályája
Budapesten érettségizett, majd felvették a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi szakára, ahol természetrajz–földrajz szakos tanári diplomát, illetve állattanból bölcsészdoktori címet szerzett. Ezek megszerzése idején 1927-től a Debreceni Egyetem, majd 1941-től a kolozsvári egyetem adjunktusa volt. Debreceni évei alatt szerzett egyetemi magántanári képesítést. Egyetemi oktatói munkája mellett 1933 és 1944 között több alkalommal volt ösztöndíjas kutató a németországi Birodalmi Biológiai Kutatóintézetben (Biologische Reichsanstalt) méhbetegség-kutató osztályán. 1942-ben kinevezték a gödöllői Méhészeti és Méhbiológiai Kutatóintézet igazgatójává, amelyet később beszerveztek a Kisállattenyésztési Kutatóintézet alá különálló osztálynak. Az intézetet, majd az osztályt harminc éven keresztül vezette. Ezt követően 1984-ig tudományos tanácsadóként dolgozott az intézetnél. Ekkor vonult nyugdíjba, de haláláig aktív volt.
1952-ben kapta meg addigi munkásságáért a mezőgazdasági tudományok doktora fokozatot. 1969-ben a Méhészegyesületek Nemzetközi Szövetségének tiszteletbeli tagjává választották. Emellett 1924-től 1944-es megszűnéséig a Méhészet című szakfolyóirat főmunkatársa, illetve egy évig a kolozsvári Méhészeti Közlöny szerkesztője volt. 1954-ben kezdte meg az új méhészeti szaklap, az Üzemi és háztáji méhészet (később Méhészet) szerkesztését, itt 1981-ig tevékenykedett.
Díjai, elismerései Kossuth-díj (1955, III. fokozat) Munka Érdemrend arany és bronz fokozata
Források Örösi Pál Zoltán. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. október 22.)
Szalainé Mátray Enikő és Szél Zsuzsanna tanulmánya Örösi gödöllői munkásságáról
További információk Biológiai lexikon. Szerk. Straub F. Brunó. Bp., Akadémiai Kiadó, 1975 Kislexikon. Szerk. Ákos Károly. Bp., Akadémiai Kiadó, 1968 Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar tudományos akadémiai almanach az . . . évre. Bp., Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 1973, 1986, 1991, 1997, 2001 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Természettudományi lexikon. Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Szerk. biz. Bálint Andor [és mások]. Bp., Akadémiai Kiadó, 1964-1976 Új magyar lexikon. Bp., Akadémiai Kiadó, 1959-1962. 6 db. Kieg. kötet, 1962-1980
Kategória:Magyar entomológusok Kategória:Magyar méhészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Székelyudvarhelyiek Kategória:Magyar szaklapszerkesztők Kategória:Magyar mezőgazdasági szakírók Kategória:Romániai magyar szakírók Kategória:Magyar zoológiai szakírók