A Professzionális Nemzeti Bajnokság 1999-2000-es szezonjában Európában egyedül álló módon 18+1 csapat küzdött a bajnoki címért, igaz, tavasszal már csak 17-en maradtak. A téli szünetben a Gázszer FC visszalépett a PNB küzdelmeitől, helyét a másodosztályú Pécs vette át, a Gázszer őszi eredményeivel együtt! 2000. március 12-én a Szeged LC gazdasági okok miatt sorozatban a negyedik mérkőzésére sem tudott kiállni, ezért az MLSZ kizárta a bajnokságból. (Az ő helyét egy csapat sem vette át).

A Dunaferr SE első bajnokságát nyerte (mivel azóta feloszlott, valószínűleg az utolsót is) 16 ponttal megelőzve a második címvédő MTK-t és a harmadik Vasast.

Búcsúzott az első osztálytól a Siófok FC, a Diósgyőri FC és a Vác FC-Zollner. Az élvonal létszámcsökkentése miatt csak két csapat jutott fel helyettük, a Videoton FC Fehérvár és a Matáv SC Sopron.

Végeredmény #CsapatJGyDVRgKgGkPMegjegyzés1Dunaferr SE3224717923+5679Bajnok, kvalifikálta magát a BL 2. selejtezőkörébe.2MTK Hungária3218956428+3663Kvalifikálták magukat az UEFA-kupa selejtezőjébe.3Vasas Danubius Hotels SC3219495832+26614Lombard FC Tatabánya32141353734+355Indulási jogot szerzett az Intertotó-kupában.5Ferencvárosi TC32148106139+22506Debreceni VSC32148105241+11507Pécsi Mecsek FCAz őszi idényt a Gázszer FC teljesítette, tavasszal a PMFC játszott.32111294147-6458Győri ETO FC32128125236+16449Nyírség Spartacus FC32128123242-104410Újpest FC321011114642+44111Zalahús Zalaegerszegi TE FC3281593431+33912Kispest Honvéd FC32109132739-123913Haladás-Milos FC3288163753-163214Nagykanizsa-LinAir FC32710152744-143115Siófok FCAz őszi Nyíregyháza elleni találkozóra nem állt ki a Siófok, a mérkőzést 3-0-val a Nyíregyháza kapta, a tavaszi mérkőzést Siófok helyett Nyíregyházán kellett lejátszani.3277182651-2525Kiestek az NB I/B-be16Diósgyőri FC3259182656-302417Vác FC-Zollner3236232485-6115-Szeged LCA téli szünet idején lemondta a további részvételt, miután a tavaszi idény első négy mérkőzésére nem állt ki, törölték az eredményeit.00000000Kizárták, a következő szezonra az NB II-be sorolták vissza.

Bajnok Dunaferr FC játékosai: Cseke László (6/0), Éger László (31/0), Jäkl Antal (28/2), Kiss György (28/2), Kóczián Ferenc (18/0), Komódi László (27/2), Lengyel Ferenc (31/6), Dejan Milovanović (4/0), Molnár Zoltán (30/2), Nagy Tamás (26/5), Igor Nicsenko (21/11), Orosz Ferenc (24/7), Rabóczki Balázs (kapus) (31/0), Rósa Henrik (28/4), Salamon Miklós (33/2), Tököli Attila (33/25), Zavadszky Gábor (33/15).

További játékosok: Bita László (K) (3/0), Oleg Mozgovoj (8/0), Nikolov Balázs (6/0)

Edző: Egervári Sándor

Kereszttáblázat  DUNAMTKVASTATBFTCDVSCPÉCSETONYÍRÚJPZTEHONVHALINAGYKSIÓFDVTKVÁCSZEGDunaffer SE***1-11-02-01-03-23-11-02-04-04-02-02-12-13-06-07-09-0MTK Hungária1-4***0-03-02-31-21-14-02-01-03-14-02-22-13-13-13-0-Vasas Danubius Hotels SC0-21-2***3-03-32-04-01-04-03-01-02-02-01-44-02-03-0-Lombard FC Tatabánya3-30-42-0***2-11-10-01-12-10-22-10-01-11-02-12-11-0-Ferencvárosi TC2-21-01-20-1***0-14-12-24-00-01-11-06-23-01-22-08-04-0Debreceni VSC2-13-14-21-33-0***1-11-02-02-32-21-11-13-01-02-04-1-Pécsi Mecsek FC1-20-13-22-23-22-0***1-13-01-42-21-21-21-01-12-20-04-1Győri ETO FC2-42-32-00-12-11-10-1***4-03-10-04-04-14-01-14-01-13-0Nyírség Spartacus FC1-10-00-21-13-02-11-12-1***2-10-01-01-02-03-02-02-2-Újpest FC0-31-14-10-12-22-21-21-14-0***1-10-00-03-12-05-01-01-0Zalahús Zalaegerszegi TE FC1-40-00-01-10-02-05-02-11-01-1***2-00-10-04-00-01-2-Kispest Honvéd FC2-20-20-40-02-31-00-00-30-11-11-0***2-00-01-12-05-1-Haladás-Milos FC0-10-41-21-10-23-11-30-31-13-00-11-2***2-00-11-02-32-1Nagykanizsa-LinAir FC0-11-11-20-00-21-11-12-01-01-10-00-11-1***1-02-13-11-2Siófok FC1-12-20-11-32-44-10-10-10-21-01-11-02-42-0***0-21-0-Diósgyőri FC0-30-21-11-20-00-11-20-12-24-12-11-31-11-10-0***1-10-0Vác FC-Zollner1-10-51-31-10-20-51-21-40-10-41-30-12-43-41-00-2***1-1Szeged LC-1-20-21-4-0-4-1-12-1-1-01-10-3-1-1--***

Megjegyzés: a Szeged LC kizárása miatt az ellene elért eredmények nem számítottak a bajnokság végeredményébe.

Díjak

Bajnok 1999/2000Dunaferr SE1. Bajnokság Az év játékosaGólkirálySalamon MiklósTököli AttilaDunaferr SETököli AttilaDunaferr SE(22 gól)

Góllövőlista Gól Név Klub 22 Tököli Attila Dunaferr SE 19 Horváth Péter Ferencvárosi TC 18 Tóth Mihály Ferencvárosi TC 14 Zavadszky Gábor Dunaferr SE 13 Illés Béla MTK Hungária 13 Kabát Péter Vasas Danubius Hotels SC 13 Kenesei Krisztián MTK Hungária 11 Horváth Gyula Nagykanizsa-LinAir FC 11 Kovács Zoltán Újpest FC 11 Tóth Norbert Újpest FC

Megjegyzés: A Szeged LC kizárása miatt a mérkőzésein elért gólok nem számítottak a listába, így a gólkirály Tököli Attilának az a 3 gólja sem, amit ellenük szerzett.

Vezetőedző-váltások Csapat Távozott vezetőedző A távozás módja A távozás ideje Érkezett vezetőedző A kinevezés ideje RefSzeged LC Ebedli Ferenc Felmondás 1999. július 23. Strausz László 1999. július 28. Ferencvárosi TC Mucha József Lefokozás pályaedzővé Stanko Poklepović 1999. augusztus 30. Kispest-Honvéd Komora Imre 1999. szeptember 7. Reszeli Soós István 1999. szeptember 8. Szeged LC Strausz László Nagylaki Kálmán 1999. szeptember 9. Zalaegerszegi TE Tornyi Barnabás Disztl László 1999. szeptember 18.Szeged LC Nagylaki Kálmán Linka József 1999. október 1. Siófok FC Borbély László Bozai Gyula 1999. október 15. Győri ETO FC Gergely Károly Garami József 1999. október 26. Diósgyőr FC Temesvári Miklós Varga Zoltán 2000. január 5. Vác FC Kis Károly Adi János 2000. január 7. Nagykanizsai FC Keszei Ferenc Németh Lajos 2000. január 10. Siófok FC Bozai Gyula Mészáros József 2000. január 12. Újpest FC Glázer Róbert Várhidi Péter 2000. február 1.

Források Mező Ferenc: Futball adattár http://www.nemzetisport.hu Hungary - List of final tables (RSSSF)

Kategória:Magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokságok Magyar 1