Gábor Anna (Budapest, ? –) építész, etnográfus, muzeológus.
Az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán végzett magasépítési szakon. Végzés után a Budapesti Városépítési Tervező Irodában (BUVÁTI) dolgozott. 1981-ben az ELTE néprajz szakán szerzett etnográfusi diplomát. 2003–2004 és 2004–2005-ben az Európai Etnológia Doktori Iskola hallgatója volt, és 2011-ben PhD-fokozatot szerzett. Disszertációjának címe: A zsidók betelepülése és építkezési emlékeik Északkelet-Magyarországon. Jelenleg (2022) a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán óraadó tanár.
Pályafutása Dolgozott a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban mint muzeológus. Több éven át dokumentált népi épületeket.
1984-ben részt vett a Goldmark Zsidó Kulturális Alap megszervezésében és programjának kidolgozásában. Az alap megszűnéséig a titkára volt.
Szintén 1984-ben készítette el a szabadszállási szakorvosi rendelőintézet terveit, kisebb épülettervezési munkái mellett.
1986-tól 1990-ig két ízben kapta meg a Soros Alapítvány ösztöndíját zsidó népi építészeti emlékek kutatására és dokumentálására, valamint ezzel párhuzamosan a településtörténet megírására először a történeti Szabolcs, majd Zemplén megye területén.
1991-ben a Memorial Foundation for Jewish Culture ösztöndíját kapta meg, szintén terepmunkára.
1999–2002 között a Los Angeles-i székhelyű és a világon mindenhol túlélőkkel videóinterjút készítő SHOAH Alapítványnak készített interjúkat. Az egyik interjúból oktatófilm készült.
1999–2016 között a Magyar Zsidó Múzeum kurátora volt, a Képzőművészeti Gyűjteményt vezette. Számos képzőművészeti kiállítást rendezett, katalógusokat szerkesztett és írt.
Jelentősebb kiállításai
Korai modernizmus 1905-1918.Modernizmus I. - Korai Modernizmus: Magyar Zsidó Festőművészek 1905-1918. - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Jakovits Amerikában.Jakovits Amerikában - Festmények 1965-1989 - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Perlmutter Izsák festőművész kiállítása.Perlmutter Izsák - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Modernizmus II. a két világháború között.Modernizmus II. - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Vajda Lajos - Conditio Humana: Vajda Lajos önarcképei.Conditio Humana: Vajda Lajos önarcképei - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Hajnal Gabriella - Szövött Falikárpitok.Hajnal Gabriella - Szövött Falikárpitok - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Csodavárók - Ámos Imre centenáriumi kiállítása.Ámos Imre: Csodavárók - Ámos Imre centenáriumi kiállítása - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Modernizmus III. Az Európai Iskola.Modernizmus III. - Európai Iskola - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Bán Béla centenáriumi kiállítása.Bán Béla - Centenáriumi kiállítása - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Jankay Tibor festőművész kiállítása.Jankay Tibor: Békéscsaba - Los Angeles - Békéscsaba - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Csabai Ékes Lajos festőművész kiállítása.Csabai Ékes Lajos - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Féner Tamás - Hókusz Pókusz.Féner Tamás - Hókusz-Pókusz - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Anna Margit festőművész kiállítása.Anna Margit - Csillagpor - 100 éve született Anna Margit - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Bíró József-emlékkiállítás.Bíró József - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
Publikációi
A zsidók betelepedése a mai Szabolcs-Szatmár megyébe a XVIII század elejétől a XIX század közepéig. In: A hagyomány kötelékében. Szerk. Kriza Ildikó. Akadémia Kiadó, Budapest, 1990. A teljes tanulmány: A zsidók betelepedése Szabolcs és Szatmár vármegyébe (18-19. század) Szabolcs-Szatmári Szemle, 1991/1. A szukka. Múlt és Jövő, 1992/1. Durától Rembrandtig. Rachel Wischnitzer és az Európai zsinagógák. Pavilon/9. 1994. Zsidók betelepedése Zemplén megyébe a 17. század végétől a 19. század elejéig. In: Otthonkeresők, otthonteremtők. Szerk. Schweitzer Gábor. Universitas Kiadó - Judaica Alapítvány, Budapest, 2001. A nagykanizsai zsinagóga. Tudomány Kiadó, Budapest, 2010. A tóra díszei - A szimbólumok értelmezése. Ethnica, 2010/1. Tóraszekrény-függöny Óbuda 1742. - A szimbólumok értelmezése. Magyar Iparművészet, 2010/4. Mint folyó mentén a kertek - A zsidók betelepülése és építkezési emlékeik Északkelet-Magyarországon. Mazsihisz, Budapest, 2014. A jeruzsálemi Szentély - Egy 16. századi metszetsorozat nyomán. Balassi Kiadó, Budapest, 2019.
Kiállítási katalógusok
Korai modernizmus. Magyar Zsidó Múzeum, 2001. Perlmutter Izsák. Magyar Zsidó Múzeum, 2003. Modernizmus II. Magyar Zsidó Múzeum, 2005. (szerk.) Ámos Imre. Magyar Zsidó Múzeum, 2007. Modernizmus III. - Az Európai Iskola. Magyar Zsidó Múzeum, 2009. Anna Margit. Magyar Zsidó Múzeum, 2013. Biró József. Magyar Zsidó Múzeum, 2014. (szerk.) Chagall, Dalí, Dürer Dix, Schongauer - Bibliai képek. Semsey Andor Múzeum, 2015. (szöveg)
Hivatkozások
Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar építészek Kategória:A 20. században született személyek