A Salgótarjáni utcai zsidó temető bejárati épülete egy budapesti temetkezési épület.

Története Lajta Béla, a 20. század elejének építésze számos középületet tervezett a fővárosban, terveinek egy része meg is valósult. Azonban kapcsolatban állott a zsidó temetkezési intézményekkel is, és 1903-tól ő volt a Chevra Kadisa, azaz a zsidó szentegylet műszaki tanácsosa. Feladata volt a pesti zsidó temetők építészeti ügyeinek felügyelete. Emellett több síremlék (legalább 30) tervezését is vállalta.

Funerális építészeti munkásságának talán legjelentősebbjét képezte a Salgótarjáni utcai zsidó temető bejárati épületére kiírt terv kivitele (1908). Lajta munkásságára hatott a magyar népművészet, bár a bejárati épülete inkább várszerűre sikerült. A burkolás során terméskövet és téglát is felhasznált. Talán a magyar népies stílusú épületekhez lehetne sorolni, akárcsak Lajta több más művét (Zsidó Vakok Intézete, Chevra Kadisa gyógyíthatatlan betegek otthona).

„A négyszögletes alaprajzú kétszintes, várkapura emlékeztető tömb északkeleti sarkához hengeres torony csatlakozik. Utóbbit pártázatos tető, előbbit sátortető fedi. A kváderkő burkolatból, a szertartási épülethez hasonlóan egy-egy kő előreugrik, az összhatás monumentalitását fokozandó. A kapunyílásban függőleges elemekből áll a vaskapu – Lajtára jellemzően – népies, geometrikus mintákkal díszített. A toronyhoz a keleti oldalon kőlábazatú kerítés csatlakozik, rajta a madarakkal díszített fémelemek a bejáratihoz hasonlóak.”https://epiteszforum.hu/a-mulandosag-kepei-a-salgotarjani-uti-zsido-temeto

Az épület jelenleg is használatban van. Az épületről több régi fényképet lehet találni a Lajta Béla Vizuális Archívum honlapján .

Lajta tervezte egyébként a temető ravatalozóját is.

Képtár

Jegyzetek

Források http://lajtaarchiv.hu/muvek/a-salgotarjani-uti-zsido-temeto-epuletei-1904-1908/ https://pestbuda.hu/cikk/20201028_a_modern_magyar_epiteszet_elofutara_volt_szaz_eve_hunyt_el_lajta_bela

További információk , 109-116. o. Vámos Ferenc: Lajta Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970 Tóth Vilmos: A Salgótarjáni utcai zsidó temető, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2014, (szerk.) Dr. Fogarasi Katalin – Haraszti György: Zsidó síremlékek Budapesten, Nemzeti Kegyeleti Bizottság, Budapest, 2004, (szerk.) Gyökös Eleonóra: Lajta Béla művei a temetőben, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2019, (NÖRI Füzetek 19.)

Kategória:Salgótarjáni utcai zsidó temető Kategória:1908-ban átadott építmények Kategória:Zsidó vallási épületek Kategória:Magyarország 20. századi építményei Kategória:Budapest funerális építészete