A Paranthropus boisei elnevezésű kihalt hominidafaj Kelet-Afrikában élt 2,5-1,15 millió évvel ezelőtt, a kora pleisztocénben. Első kövületét Mary Leakey tárta fel 1959-ben és a fajt férje, Louis Leakey írta le egy hónappal később. Leakeyék eredetileg a Zinjanthropus boisei nevet adták neki, de később áthelyezték a robusztus australopithecusokat csoportosító Paranthropus nembe.
A P. boisei masszív koponyával, állkapcsokkal rendelkezett, őrlőfogai pedig a legnagyobbak és legvastagabb zománcúak valamennyi emberszabású között. 450-550 cm3-es agymérete megfelelt a többi australopithecusénak. A fosszilizálódott koponyák mérete jelentősen különbözik, ezért feltételezik hogy a fajnál jelentős volt a szexuális dimorfizmus, a hímek jóval nagyobbak voltak a nőstényeknél. Mivel vázcsontokból kevés maradt ránk, nehéz megítélni testméretüket, de a hímek 155 cm magasak és 62 kilósak lehettek, míg a nőstények 125 cm magasak voltak. Kar- és kézcsontjaik alapján nem kizárt hogy részben fákon éltek és kézszerkezetük megengedte a szerszámkészítést.
Korábban úgy vélték, hogy a P. boisei erőteljes fogaival diókat és magvakat tört fel. A kopásvizsgálatok és a szénizotópmérések alapján újabban úgy tűnik, hogy főleg gyümölcsön élt és csak szükség esetén fanyalodott füvekre és gyökerekre. Többnyire erdős, ligetes vidékeken lakott, kortársa volt a H. habilis-nek, a H. rudolfensis-nek, a H. ergaster-nek és a H. erectus-nak. Természetes ellenségei közé a nagymacskák, krokodilok, hiénák tartoztak.
Felfedezése
A faj első, "Olduvai hominida (OH) 3" jelzésű leletei – egy gyerek tejfogai közé tartozó szemfog és zápfog – 1955-ben kerültek elő a tanzániai Olduvai-szurdokban. 1959. július 1-én Mary Leakey paleoantropológus ugyanabban a szurdokban egy állkapocs nélküli koponyát talált, amely az OH 5 jelzést kapta. A maradványok nyilvánvaló australopithecus-szerű (nem pedig a Homo nemzetségbe tartozó) jellegeket mutattak. Abban az időben az australopithecusoknak két neme volt ismert, a Raymond Dart által felfedezett Australopithecus és a Paranthropus, amelynek akkor egyetlen képviselőjét, a P. robustus-t Robert Broom írta le Dél-Afrikából. Louis Leakey (Mary férje) úgy vélte, hogy a koponya mindkét nem jellegzetességeit magán hordozza, de 20 különbséget is feljegyzett és ezért 1959. augusztus 15-én egy új nemzetség képviselőjeként a Zinjanthropus boisei nevet adta az új fajnak, pénzügyi támogatójuk, Charles Watson Boise után.
Mary és Louis Leakey az 1930-as évektől kezdve végeztek ásatásokat Tanzániában, bár a munkát a második világháború miatt néhány évre fel kellett függeszteniük. 1951-ben újrakezdték a munkát, de az első években jórészt csak kőszerszámokat és állatok kövületeit tárták fel.Mary Leakey, My Search, 52–53, 83; Lewin & Foley, 234. 1959. július 17-ének reggelén Louis nem érezte jól magát és a táborban maradt, Mary pedig kiment ásni a Frida Leakey korongóba (a korongo vízmosást jelent szuahéliül; ez felfedezőjéről, Louis első feleségéről kapta a nevét).Bowman-Kruhm, 66; Mary Leakey, Excavations, 227; Morell, 180–181. Délelőtt 11 körül észrevett egy csontdarabot, amely hominidaszerű koponya részének tűnt.Mary Leakey, My Search, 75. Lesöpörte a leletet takaró talaj egy részét, majd amikor egy állkapocs ívébe ágyazódó két jókora fogat talált, visszasietett a táborba, hogy bejelentse a felfedezést. Ezt követően kövekkel körbevették a fosszíliát, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól, mert a teljes feltárással meg akarták várni a fotóst.Mary Leakey, Excavations, 227. A részletesen, fényképekkel is dokumentált feltárás másnap kezdődött meg. Augusztus 6-ra sikerült kiásni egy részleges koponyát, bár annak szétszóródott darabjait a kőtörmelékből kellett kikeresgélni.Cela-Conde & Ayala, 158; Morell, 183–184.
Louis Leakey a fogazat alapján megállapította hogy a koponya eredeti tulajdonosa serdülő vagy fiatal felnőtt korában pusztult el. A házaspár a Dear Boy (Drága Fiú) becenevet adta a leletnek.Cracraft & Donoghue, 524; Deacon, 56; Morell, 183–184. A fosszília leírása során Louis a naplójában először a Titanohomo mirabilis ("csodálatos titánember") nevet adta a fajnak,Johanson, Edgar & Brill, 156; Morell, 183. amely végül a Zinjanthropus boisei nevet kapta. Zinj a kelet-afrikai partvidék arab neve, a görög anthroposz embert jelent, Charles Watson Boise pedig 1948 óta finanszírozta Leakey ásatásait; vagyis a faj neve "Boise kelet-afrikai embere" lett.Louis Leakey, "A new fossil skull from Olduvai", 491; Morell, 185–186. A leletet később áthelyezték a Paranthropus nemzetségbe és átnevezték P. boisei-re..Bowman-Kruhm, 67; Cela-Conde & Ayala, 158; Cracraft & Donoghue, 524; Deacon, 56. Az OH 5 lelet a faj holotípusa maradt.Cela-Conde & Ayala, 158.
Louis Leakey egy héttel a feltárás után levelet írt a Nature-nek, hogy bejelentse a felfedezést,Louis Leakey, "A new fossil skull from Olduvai", 491–493. majd 1960 januárjában a Current Anthropology-ban részletes leírást is közölt. A National Geographic 1960 szeptemberi számába is írt egy cikket a Zinjanthropus-ról, amelynek korát akkor 600 ezer évre becsülte.Louis Leakey, "Finding the World's Earliest Man", 421–435; Morell, 196. A kálium-argon módszerrel végzett izotópos kormeghatározás azonban 1,75 millió éves kort adott.Boaz, 17; Cela-Conde & Ayala, 159; Richard Leakey, 49; Morell, 196. A korabeli újságok vaskos állkapcsa és jókora fogai miatt "diótörő embernek" keresztelték el az újonnan felfedezett emberfajt.Cachel, 48.
Amikor Leakey Kinshasában bemutatta felfedezését az őstörténészek 4. pánafrikai kongresszusán, kollégái vonakodtak egyetlen lelet alapján bevezetni egy új nemet és inkább a Paranthropus nembe helyezték az új fajt. Leakey nem fogadta el az álláspontjukat és a huzavona még éveken át folytatódott; ezt egyes kollégáival való viszonya is megsínylette. Leakey eredetileg úgy vélte, hogy a P. boisei a modern ember közvetlen őse és ő készítette azokat a kezdetleges kőeszközöket, amelyet a koponya környékén találtak. Ezt az álláspontját azonban revideálta, amikor két évvel később a felesége a nagyobb agyú Homo habilis csontjait tárta fel a közelben.Wilkins & Wakefield, 161–226.Lewin & Foley, 235; Spencer, 610. Az OH 5 mindenesetre híressé tette Leakeyt és nagyobb figyelmet irányított az ősrégészet területére.Bowman-Kruhm, 66; Johanson, Edgar & Brill, 158. A koponyát felfedezése után Kenyába vitték, de 1965 januárjában visszakerült Tanzániába, ahol a Dar es-Salaam-i Nemzeti Múzeumban állították ki (itt látható ma is).Staniforth, 155.
Az első alsó állkapcsot, a Peninj 1 jelű leletet 1964-ben találták meg a Nátron-tónál, az Olduvai-szurdoktól kissé északra. Ezt követően Etiópiából és Kenyából több P. boisei-fosszília is előkerült, amelyek még több információt nyújtottak az arckoponya szerkezetéről. Különösen értékes volt a kenyai Koobi Fora régióban 1970-ben talált majdnem teljes koponya, a KNM-ER 406. 1997-ben az etiópiai Konsóban egy koponyát és állkapcsot együttesen sikerült feltárni (a KGA10-525 jelű, amely egyúttal az eddigi egyik legnagyobb példány). 1999-ben a malawii Malemában fedeztek fel egy állkapcsot, amely mintegy 2 ezer km-rel tolta ki dél felé a faj elterjedését. A csontváz és a koponya darabjainak együttes kiásására csak 2013-ban került sor először (OH 80, fogak, valamint kar- és lábcsontok). Korábban a csontváz részeit csak bizonytalan besorolású állkapocstöredékekkel lehetett azonosítani, mint a KNM-ER 1500 esetében. Az OH 80 mellett olduvai kőeszközöket is találtak. Az OH 80 alapján az addigi bizonytalan hovatartozású Kooba Fora-i KNM-ER 739, 1504, 6020, és 1591 felkarcsont-töredékek is a P. boisei-nek tulajdoníthatók. 2020-ban közölték, hogy Kenyában első ízben sikerült feltárni a faj kézcsontjait (egy majdnem teljes kar részeként; KNM-ER 47000 lelet)
Osztályozás A Paranthropus nembe az úgynevezett robusztus australopithecusok tartoznak: a P. boisei, a P. aethiopicus és a P. robustus. A fajok közös, monofiletikus származása azonban vitatott, egyes kutatók szerint csak hasonló testalkatú, de más eredetű fajokat raktak össze egy mesterséges, parafiletikus csoportba. A csontvázleletek kis száma miatt az egymás közötti és más australopithecusokkal való részletes összehasonlítás nehézségekbe ütközik. A közös eredet legfőbb bizonyítéka a masszív állkapocs; ennek szerkezete azonban erősen függ a faj étrendjétől és környezetétől és nem zárható ki, hogy egymástól függetlenül fejlődött ilyenre a P. boisei és a P. robustus esetében. A monofiletikus eredet hívei szerint a P. aethiopicus lehetett a másik két faj őse, vagy legalábbis az ős közeli rokona. A parafiletikusok mindhárom fajt áthelyeznék az Australopithecus nembe.
Amikor 1975-ben kimutatták, hogy a KNM-ER 406 P. boisei-koponya egyidős a KNM ER 3733 Homo ergaster koponyával, bebizonyosodott, hogy a Paranthropus és a Homo nem egymással párhuzamosan fejlődött ki, valamilyen Australopithecus-fajból. Ekkor még csak az A. africanus-t ismerték, de hamarosan felfedezték a kelet-afrikai A. afarensis-t, amely azonnal a közös ős szerepébe került. Az A. africanus-t megtették a Paranthropus-vonal ősének, ugyanis az A. africanus előbb élt Dél-Afrikában, mint a P. robustus. Azóta a kép annyit finomodott, hogy megtalálták az A. afarensis-szel egyidőben élt, 3,67 millió éves, bizonytalan fajbesorolású "Little Foot" australopithecus-csontvázat.
Az australopithecusok rokonsági viszonyai és leszármazási vonalai még mindig vitatottak. Amennyiben például úgy vesszük, hogy a dél-afrikai A. sediba (amely az A. africanus-tól származik) a Homo nem őse vagy közeli rokona, akkor az A. africanus közelebbi rokonságban áll a Homó-val, mint a Paranthropus-szal. Akkor viszont valószínűbb, hogy az etiópiai A. garhi nem az A. africanus, hanem a P. aethiopicus őse lehetett (feltételezve hogy a Paranthropus monofiletikus és hogy a P. aethiopicus akkor alakult ki Kelet-Afrikában, amikor csak az A. garhi élt ott).
A nemzetség legkorábbi képviselője a P. aethiopicus. Legrégebbi, 2,6 millió éves fosszíliái az etiópiai Omo Kibish formációból kerültek elő. Lehetséges, hogy jóval korábban, 3,3 millió éve alakult ki, az akkori nagy kiterjedésű kenyai folyómenti síkságokon. A legrégebbi (malawii) P. boisei-maradványok 2,3 millió évesek, míg a legfiatalabb az Olduvai-szurdokban kiásott, 1,34 millió éves OH 80. Mivel ebből az időszakból eléggé hiányos a kövületállomány, lehetséges, hogy a P. boisei egészen 1 millió évvel ezelőttig fennmaradt. Mintegy egymillió éves fennállása alatt a faj testfelépítése alig változott.
Testfelépítése Koponya
A P. boisei a robusztus australopithecusok között is a legvaskosabb felépítésű volt, nagyobb és erőteljesebb, mint a dél-afrikai P. robustus. Koponyája erőteljes, homlokeresze jól fejlett, homlokcsontja hátracsapott, szemüregének alsó széle lekerekített, járomcsontja kiálló és homorú, szájpadcsontja vastag, alsó állkapcsa erőteljes és magas. Mindezen jellegzetességek feltehetően a kemény táplálék megrágását tették lehetővé, bár a vastag szájpadlás lehet az arckoponya megnyúlásának mellékhatása is. A járomcsont és az állkapocs felülete érdes-göcsörtös, a hímek fejtetőjén és koponyájuk hátsó részén pedig olyan taréjok fejlődtek, amelyek masszív rágóizmokra engednek következtetni.
A metszőfogak és szemfogak visszafejlődtek, vagyis a P. boisei valószínűleg nem tudott egyszerre nagy ételdarabokat leharapni. Ezzel szemben mind a hím, mind a nőstény zápfogai hatalmasra nőttek. A felső állkapocsban az első zápfog felszíne átlagosan 250 mm2, a második 320, a harmadik pedig 315 mm2. Az alsó állkapocsban az első zápfog nagyjából 260, a második 315, a harmadik 340 mm2-es. A zápfogak gumói alacsonyak és lekerekítettek. Az előzápfogak a zápfogakhoz hasonlóak, vagyis a P. boisei-nek igen nagy táplálékőrlő felszín állt a rendelkezésére. A zápfogakat és előzápfogakat valamennyi emberszabású közül az egyik legvastagabb zománcréteg borítja; ez is kemény, nehezen rágható táplálékra enged következtetni.