Zarkafalvi és práznóci Práznovszky Iván (névváltozat: Praznovszky; Budapest, 1883. december 12. – Budapest, 1971. április 1.) magyar jogász, diplomata, nagykövet.

Élete Középiskolai tanulmányait a budapesti piarista gimnáziumban végezte, majd a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Több külföldi tanulmányutat tett, kitűnően tudott németül és franciául, kezdetektől fogva érdekelte a diplomácia. 1904-ben a király személye körüli minisztérium segédfogalmazója lett, majd 1908-tól a közös külügyminisztériumban dolgozott. 1914-től osztálytanácsos. A Monarchia összeomlása után átkerült az önálló magyar külügyminisztériumba. A Tanácsköztársaság bukása után fontos szerepet játszott a minisztérium újjászervezésében, 1919-ben miniszteri tanácsos lett.

1919 végén a párizsi békekonferenciára utazó magyar küldöttség főtitkárává nevezték ki. Feladatkörébe a békedelegáció utazásának, ellátásának és programjának megszervezése tartozott. A trianoni békeszerződés aláírása után is Párizsban maradt kezdetben ügyvivő, majd 1922-től párizsi követ és meghatalmazott miniszter lett, utóbb Spanyolországban is akkreditálva. Még 1922-ben hazatért, és a következő évben nyugdíjazták.

Hazatérte után aktívan részt vett a közéletben és az üzleti életben, publicisztikai tevékenységet is folytatott. 1951-ben kitelepítették egy Kamut környéki tanyára, ahonnan 1953-ban térhetett vissza a fővárosba. Nyugdíjasként fordított és nyelvórákat adott, így találkozott a nála 44 évvel fiatalabb Dely Olivér György zoológussal, akivel életre szóló barátságot kötött. 1971-ben hunyt el Budapesten.

Távoli rokona Praznovszky Mihály irodalomtörténész.

Művei

  A Monarchiától Trianonig egy magyar diplomata szemével. Praznovszky Iván emlékezései; dokumentumvál., tan., jegyz. Zeidler Miklós; Olvasósarok, Budapest, 2012

Jegyzetek

Források

Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar diplomaták Kategória:A Rákosi-kor kitelepítettjei Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Franciaországban Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Spanyolországban