Bihari Imre, 1887-ig Löwi lzsákAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 25585/1887. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1887. év 8. oldal 25. sor (Nagyvárad, 1866. július 5. – Budapest, Terézváros, 1939. február 4.) újságíró.
Élete Löwi Ármin és Stein Berta gyermekeként született. Középiskolai tanulmányait Budapesten és Debrecenben végezte, ahol mint magántanuló tett érettségi vizsgát. Már középiskolásként a Nagyvárad című lapnak írt, majd a Szabadság című lap munkatársa lett. Később a Békésmegyei Közlöny, azután a temesvári Délmagyarországi Közlöny segédszerkesztőjeként dolgozott. Temesvárról Budapestre került és 1893-tól az Egyetértés belpolitikai rovatvezetőjeként és országgyűlési tudósítójaként működött. 1894-ben a Magyarország című függetlenségi napilap munkatársa lett. 1903-tól a Budapesti Hírlap kötelekébe lépett, ahol több évtizedig szerkesztette a belpolitikai rovatot. 1904-től a Neue Freie Presse belső munkatársa, s utóbb a Külügyi Szemle egyik szerkesztője is volt. Tárcái és cikkei megjelentek a Magyar Nemzet, a Vasárnapi Újság és a Budapesti Napló hasábjain.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást Varsányi Mátyás budavári evangélikus lelkész végezte. A Magyar Újságírók Egyesülete és az újságíró-intézmények nevében Benda Jenő mondott búcsúztatót az. A temetésen megjelent Tóth László elnök vezetésével a Magyar Újságírók Egyesületének küldöttsége is.
Művei
Való és ábránd (elbeszélés)
Családja Felesége Weisz Matild (Melitta) volt, akit 1897. június 20-án a szabadkai zsinagógában vett nőül.
Gyermekei:
Bihari László (1898–1949) belgyógyász, főorvos. Első felesége Kádár Klára (1902–1981) hegedűművész, második Miklós Ágnes. Bihari Anna (1899–?). Férje Naschitz Frigyes Róbert (1892–?)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar tárcaírók Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1939-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Evangélikus hitre tért személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Budapesti Hírlap (1881–1938) vezetői, újságírói