A kínai építészet, Kína művészetének egyik kiemelten fontos része, a hagyományos és a modern építészetre osztható. A hagyományos építészeti stílus évezredek alatt alakult ki Kínában, mielőtt elterjedt volna az egész kelet-ázsiai építészet befolyásolására. A korai császári időszakban történő megszilárdulása óta a kínai építészet szerkezeti elvei nagyrészt változatlanok maradtak, a fő változások csak a díszítő részletek.Ssu-ch'eng Liang - ed. W. Fairbank, A pictorial history of Chinese architecture : a study of the development of its structural system and the evolution of its types, Cambridge (Mass.), 1984 A Tang-dinasztiától kezdve a kínai építészet nagy hatással volt Japán, Korea, Mongólia és Vietnam építészeti stílusaira, és változó mértékben befolyásolja Délkelet- és Dél-Ázsia építészeti stílusait, beleértve Malajziát, Szingapúrt, Indonéziát, Thaiföldet, Laoszt, Kambodzsát és a Fülöp-szigeteket.Steinhardt, Nancy Shatzman. "The Tang Architectural Icon and the Politics of Chinese Architectural History," The Art Bulletin (Volume 86, Number 2, 2004): 228–254. Page 228.
A kínai építészetben a térgazdálkodásban és a technológiában ugyanazok a jellemzők fordulnak elő a magánházaktól a palotákig és templomokig.Huotari, Tauno-Olavi & Seppälä, Pertti: Kiinan kulttuuri (Kínai kultúra), Ottawa, 2005 (5. kiadás). Az építészet legismertebb és legjellegzetesebb példái az íves tetők, a kerti pavilonok, a díszkapuk, a pagodák, az udvarházak, a különösen szerkesztett hidak és a sok ezer km hosszú Nagy Fal. A dekorációk a kínai építészet fontos részei.
Az építőanyag Az ősi kínai építési rendszer szerkezeti anyaga kizárólag a fa volt. Felhasználásával olyan szerkezeteket tudtak létrehozni, mely a fa technológiai tulajdonságainak legtökéletesebben megfelelt, miközben szerkezetben igyekeztek magának a fának elágazásait és alakját utánozni. Az épületek favázzal és faoszlopokkal készültek, a falak teherhordó szerkezetet nem képeztek és csak az egyes helyiségek elválasztásának céljára szolgáltak.Magyar Építőművészet, 1953 / 7-8. szám
Az ókori építőmesterek fakonzerváló festést is alkalmaztak, melynek sokszínű dekoratív alkalmazásánál a legmerészebb szín- kombinációk találhatók. A mennyezetek és frízek rajzai végtelen variációkat mutatnak. Ragyogó hatásokat tudtak a sima tetőcserepek helyett alkalmazott zománcos cserepekkel elérni és annak ellenére, hogy az ókori kínai építész a színek használatában vakmerő volt, az összhatás mindig rendkívül harmonikus maradt.
Minden strukturális elem egyúttal dekoratív elem is, a dekoráció és a struktúra a legtöbb esetben harmonikus egésszé olvad.
A téglát már igen régóta ismerték Kínában, de sokáig nem lett az uralkodó építőanyag, és nem használták teherhordó anyagként. A kínai épületeket gyakran felújították, nem is szándékoztak az örökkévalóság számára építkezni. Viszonylag gyorsan pusztuló anyagokat alkalmaztak és az épületeket gyakran újjáépítették. Jelenlegi formájukban a hagyományos kínai épületek általában viszonylag újak, de alaprajzukban és formájukban tradicionálisak.
Kifejezések
A kínai építészet struktúrái:
kínaipinjinmagyarosjelentés楼lóuloutöbbszintes épület台táitajterasz, 亭tíngtingnyitott egyszintes pavilon阁gékokétszintes pavilon, könyvtár, kis faház塔tǎtapagoda, torony轩xuānhszüantágas, nyitott épület, nappali, veranda榭xièhszieteraszra épült ház vagy pavilon屋wūvuszobák fedett sétány alatt, ház斗拱dǒugǒng toukungdougong
Az épületek tetőzete
Homorított tetők kecsesen fel hajló ereszekkel, zománcos, díszített cserepek, különféle tetődíszítések, bonyolult dúcolások és tágas belső terek – ezek a kínai monumentális építkezéseknek, a templomoknak, palotáknak és pagodáknak összetéveszthetetlen jellegzetességei, amelyek évezredek alatt alakultak, és végül is egész Ázsiában hatással voltak az építőművészetre. Az Óvilág más építészeti rendszereivel ellentétben a kínai rendszer 2000 éven át megőrizte eredeti jellegzetességeit. Különféle tető- és tartószerkezetei alkalmasaknak, alkalmazhatóknak bizonyultak a legkülönfélébb környezetekben is Közép-Ázsia sztyeppjeitől Dél-Kína szubtrópusi vidékeiig. A stílus ezen egysége tulajdonképpen a változatos formák gazdagságában fejeződik ki. A kínai építészettel foglalkozó egyes művészettörténészek szerint ezek a for mák a Tang-dinasztia korában (i. sz. 618-907) érlelődtek ki, teljes fejlettségüket a alatt (960-1279) érték el, majd az őket követő korokban lassanként megmerevedtek.
A homorított kínai tetőzet eredetén mind a Kelet, mind a Nyugat sok kutatója törte a fejét. Egyesek szerint ez a belső-ázsiai sátrak tetejének görbületét utánozza, mások szerint az ereszek felhajlításával több fényt engednek behatolni az alattuk levő helyiségekbe, vagy pedig a csapadék levezetésének a megkönnyítésére szolgálnak. Ezek a homorított tetőszerkezetek a korai kínai építészetben még nem jelentek meg, hanem fokozatosan alakultak ki. Jellegzetes, hogy a tető sarkait kis kerámiaállatok koronázzák. Ámbár ezeknek az állatfiguráknak elsődleges jelképes értelmük volt (a jó szerencse jelképei), vagy csupán díszítőelemek voltak, a tető gerincének illesztékeit, a fából készült csapokat is védték az esővíz eróziós hatásától.
A
Az ősi Kína építményeit gerendákból ácsolták, és felfelé ívelő tetőzetük az építészet alapvetően fontos elemévé vált. A nyugati építmények szerkezeteivel ellentétben a kínai épületek tetőzetét inkább oszlopok, és nem a falak tartják. Ezt bonyolult dúcolásokkal és alátámasztásokkal érték el, amit -nak neveznek. A homorított tetők, az oszlopok és az aládúcolás a kínai épülettervezés lényeges jellemvonásai.Univerzum, 1987 / Kína építőművészete: Hszü Poan és Kuo Tajheng cikke nyomán – „Natural History"
A dúcolás három részből álló konzolos szerkezet: a (ami kocka alakú dobozt jelent) egy kis fatömb, gyakran az oszlopfők is ilyen alakot kaptak és ilyen az alapja a magas épületek tartóoszlopainak; a egy lapos U alakúra formált fadarab, amelyekből kettő derék szögben keresztezve egymást olyan tömböt alkot, amely négy irányban nyúlik el; az ang pedig egy hosszú, ferde konzolgerenda, amely a belső szerkezetből kiindulva az oszlopok tetejére támaszkodik, végignyúlik valamennyi tartószerkezeten egészen a legkülsőkig. A funkciója az, hogy alátámassza és fenntartsa a tetőszerkezet kiugró ereszeit és egyidejűleg röviddé tegye a keresztgerendák közeit. Mechanikai szemszögből a szerkezete zseniális szerkezeti megoldása a súlyos tetőzet hordásának. Különféle változatai, amelyek az idők során kialakultak, azt a fő vonást jelentik, amely megkülönbözteti a kínai építészetet minden más kor és stílus alkotásaitól.
A t első ízben az i. e. VII. és VI. századból való kínai bronzokon örökítették meg, míg a első képe egy négyszögletes bronztáblán látható, amelyet egy, az i. e. V-VII. századból származó sír feltárásakor találtak meg. A a korai formájából fokozatosan fejlődött ki. Ekkor még egyszerű volt, és világos szerkezeti funkciót mutatott meg, majd egyre bonyolultabbá, kifinomultabban kidolgozott stíluselemmé fejlődött. Később a többszintes szerkezetek egymást keresztezően elhelyezett tartógerendáinál is alkalmazták. Ámbár ez a későbbi fejlődési stádium csodálatos épületek emelését tette lehetővé, a szerkezeti szerepe lassanként lehanyatlott.
-templom
A kőből és téglából épült épületek évezredeken át fennmaradnak, a korábban, főként fából épült alkotások gyakran összeomlottak vagy a tűz pusztította el őket. Ezért az ezeréves vagy annál is idősebb, máig is fenn maradt néhány faépületet féltő gonddal őrzik és tartósítják. Közülük az egyik a 857-ben épült -templom főcsarnoka. Ez tartományban, a en áll. Ámbár a -szentély buddhista csarnoka valamivel régebben épült (782-ben), nem állja az összehasonlítást a -templommal sem a mérete, sem a díszítményei tekintetében. A főcsarnokának építésekor a kínai építészek a lépcsőzetes gerendákat háromszöges keretszerkezettel kombinálták, a -rendszert a gerendák és oszlopok összekötésére használták. A csarnok faszerkezetét a földön készítettek el, ami az ősi Kína faszerkezetes épületeinek hagyományos módszere volt.
A -templom buddhista csarnoka a Tang-dinasztia korának jellegzetes épülete: jai erősek, 4,5 méteres ereszei rendkívüli méretűek, tetőzete enyhén emelkedik, elrendezése, alaprajza tágas. Ezenkívül a csarnokban fennmaradt sok szobor, falfestmény és felirat a középkori Kína egyik legértékesebb emlékévé teszi ezt az épületet.
A faszerkezetes épületek másik megmaradt példája a Fo Kung San pagodája, vagyis bejárati építménye. Ez Kí na legrégibb fapagodája, és 67 méteres magasságával a legmagasabb, fennmaradt faépítménye. A pagodák olyan emlékművek, amelyek egy buddhista szerzetes sírját vagy egy fontos Buddha-ereklyét rejtenek magukban. Olykor magukban állnak, de gyakran egy bonyolult templomegyüttes részeként épültek. Az együttesben vannak a meditáció, a tanulás, az oktatás és lakások céljára szolgáló helyiségek, termek is.
Pagodák
A kínai pagodaépítészet buddhista hatásra alakult ki az indiai sztúpák nyomán. Ezek az in diai palack alakú sí rok vagy Buddha ereklyéket őrző emlékművek kombinálódtak a kínai építészetre jellemző toronnyal; így keletkezhettek a mindenhol látható kínai |pagodák.www.terebess.hu - Pagoda Magas tornyokká fejlődtek, többszörös tetővel. Buddhista kolostorok udvarán, valamint a természeti szempontból fontos szent helyeken építették. A elvei szerint megvédték az általuk ellenőrzött területeket, és egyúttal tájékozódási pontként is működtek.
pagoda fából épült, nyolcszögletes szerkezetű, kívülről nézve ötszintes, de valójában kilencszintes. Minden két, kívülről látható szint között van egy-egy rejtett szintje. A felső szintek fokozatosan egyre kisebbek, ezáltal az épület arányos és stabilis lett. Története során hétszer rázta meg földrengés ezt a fapagodát, míg a 20. század háborúi során több mint 200 belövés érte (1921-ben). A templom mindezt a kárt és pusztulást túlélte, és ma is áll.
A pagoda nagyon hasonlít azokhoz a cső formájú modern, sokszintes, vasbeton szerkezetekhez, amelyek a leginkább ellenállóak a földrengésekkel szemben. A két oszlopkor – egy külső és egy belső – nyolcszögű síkon elrendezetten áll, a rejtett szinteket mindkét oszlopgyűrű alátámasztja, és ezáltal merev gyűrű keletkezik. A kissé szűkülő cső alakú épület azáltal jön lét re, hogy az egyik oszlopkor a másik tetejére támaszkodik. Ezenkívül a pagoda valamennyi fa alkotóelemét konzolok fogják össze, ezáltal a pa goda nemcsak merev, hanem bizonyos mértékig rugalmas is. Ténylegesen ebben a pagodában 56 különféle -kombináció van, és ezzel az építéstörténészek számára valóságos mintagyűjteményként szolgál.
pagoda
A tartományban 523-ban épült. Ez Kínában a legrégibb, ma is fennálló buddhista pagoda. Ezenkívül ez az ország legrégibb többszintes téglaépülete. A pagodának alacsonyak a szintjei, és nem hasonlít a többszintű fapagodákra, sem a sírnak használatos egyszintű pagodákra. 41 méter magas, 12 kül ső oldala van, belseje viszont szabályos nyolcszög. Alapjának külső át mérője 10,7 méter, a belső átmérője pedig csaknem 5 méter. A fala majd 2,5 méter vastag.
Az évszázadok során a téglából, illetve kőből épült pagodák szerkezete 4-6 oldalúakból általában 8 oldalúakká fejlődött. Sok száz ilyen pagoda maradt fenn Kínában, de a -templom pagodája, amelyet több mint 1400 éve építettek, az egyetlen 12 oldalú. Ez és a régisége teszi a kínai építészet igazi ritkaságává és világhírűvé. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ezt a pagodát egy indiai gupta stílusban épült templom mintájára építették, és sokszögű alakjával az eredeti kör alaprajzot kívánták közelíteni.