A 2021-es sakkvilágkupa a 2023-ban megrendezésre kerülő sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik kvalifikációs versenye volt, amelyet 2021. július 12. – augusztus 6. között rendeztek Szocsiban. A zónaversenyekről továbbjutott, illetve más eredményeik alapján kiemelt 206 versenyző mérkőzött egyenes kieséses kétfordulós összecsapásokon az első két helyért, amely a világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutást jelentette. Ugyanott, Szocsiban párhuzamosan rendezték első alkalommal a 2021-es női sakkvilágkupa versenyét.
Az eseményen a magyar sakkozók közül Berkes Ferenc az előző évi átlagos Élő-pontszáma alapján kiemeltként indulhatott, míg Erdős Viktor és Kozák Ádám a sakk-Európa-bajnokságokon elért eredményei alapján vett részt. Rapport Richárd Élő-pontszáma és világranglista-helyezése alapján indulhatott volna, de nem nevezett be a versenyre. A részt vevő magyarok közül Kozák Ádám az első fordulóban, Berkes Ferenc és Erdős Viktor a második fordulóban esett ki.
Az elsőséget a lengyel Jan-Krzysztof Duda szerezte meg, aki a döntőben Szergej Karjakin ellen győzött. Ők ketten vehetnek részt a világbajnokjelöltek versenyén. Az elődöntő nyolc résztvevője (a világbajnok Magnus Carlsen kivételével, aki saját jogán is részt vehet, ha el akar indulni) vívta ki a jogot, hogy elinduljanak a Grand Prix versenysorozatán.
Előzmények A világkupán való részvételre kvalifikációt biztosító címek és versenyek: az aktuális világbajnok (1 fő) WC: a 2019-es sakkvilágkupa elődöntősei (4 fő); WWC: a 2020-as női sakkvilágbajnok (1 fő); U20: a 2019. évi junior világbajnok R: a 2020. július és 2021. június közötti átlag-Élő-pontszám alapján (13 fő); 89 fő a kontinensbajnokságokról Európa (47): Élő-pontszám alapján (ER) 10 fő, hibrid kvalifikáció (E) 36 fő, Z1.10-es zóna (Z1.10) 1 fő; Amerika (11+9): hibrid kvalfikáció (AM) 8 fő, zónaversenyek: (Z2.1) 5 fő, (Z2.2) 1 fő, (Z2.3) 2 fő, (Z2.4) 2 fő, (Z2.5) 2 fő. ; Ázsia (18): 2021-es hibrid Ázsia-bajnokság (AS) 7 fő, India kvalifikációs versenye 1 fő, zónaversenyek: (Z3.1) 1 fő, (Z3.2) 1 fő, (Z3.3) 2 fő, (Z3.4) 2 fő, (Z3.5) 2 fő, (Z3.6) 1 fő, (Z3.7) 1 fő; Afrika (4): az Afrika-bajnokság eredménye alapján (AF) 4 fő; 91 versenyző a nemzeti szövetségek jelölése alapján az Élő-pontszámok figyelembe vételével (FN); PN: a FIDE-elnök szabadkártyája (4 fő); ON: a szervező bizottság szabadkártyája (2 fő).
A versenytől távol maradók és helyettesítőik A kvalifikációval rendelkező versenyzők közül a távolmaradásukat bejelentők a következő versenyzőkkel lettek helyettesítve:
(WC) → (R)Radzsabov korábban már szabadkártyát kapott a 2022-es sakkvilágbajnok-jelöltek versenyére. (WC) → .Ting Li-zsen a Kínában a Covid19-világjárvány következtében bevezetett utazási korlátozások miatt nem indul el. (U20) → (R) (WWC) → (R) (R) → (R)Nyepomnyascsij a Carlsen elleni világbajnoki döntőre készül. (R) → (R) (R) → (R) (R) → (R)Vang Hao befejezte az aktív sakkpályafutását. (R) → (R)Ánand korábban már bejelentette, hogy a dortmundi sakktornán játszik július 10–18 között (AS) → (AS) (ER) → (ER) (ER) → (ER) (E) → (E) (Z1.10) → (Z1.10) (Z3.6) → (Z3.6)Kuybokarov a Covid19-világjárvány következtében Ausztráliában bevezetett utazási korlátozások miatt nem indul el. (Z3.5) → extra elnöki szabadkártyás (PN) (Z3.5) → extra elnöki szabadkártyás (PN)
Résztvevők Az alábbi lista ismerteti a kvalifikációt szerzett, illetve a visszalépések utáni helyettesítések eredményeként a tornán indulásra jogosult versenyzők névsorát.
A nevek mellett a zárójelben levő rövidítés az „Előzmények” szakaszban felsorolt kvalifikáció típusát jelzi. A résztvevők nemzetközi nagymesterek, kivéve ha a nevük után IM (nemzetközi mester), FM (FIDE-mester) vagy CM (mesterjelölt) szerepel. A sorsolási szám a FIDE által 2021. július 1-én kiadott hivatalos lista szerinti.
, 2847 (világbajnok) , 2820 (R) , 2781 (R) , 2780 (R) , 2776 (R) , 2770 (R) , 2760 (WC) , 2759 (R) , 2758 (R) , 2757 (R) , 2730 (R) , 2729 (ER) , 2726 (R) , 2724 (ER) , 2724 (ER) , 2716 (E) , 2714 (ER) , 2714 (ER) , 2710 (ER) , 2709 (Z2.1) , 2706 (E) , 2705 (WC) , 2704 (E) , 2703 (AF) , 2701 (R) , 2699 (ER) , 2699 (ER) , 2698 (AS) , 2697 (ER) , 2696 (E) , 2691 (Z2.1) , 2688 (E) , 2687 (ER) , 2687 (R) , 2684 (R) , 2683 (E) , 2683 (R) , 2682 (R) , 2682 (FN) , 2680 (FN) , 2678 (FN) , 2675 (R) , 2673 (FN) , 2673 (E) , 2670 (FN) , 2669 (FN) , 2667 (E) , 2666 (R) , 2665 (PN) , 2662 (FN) , 2661 (E) , 2660 (FN) , 2660 (Z2.1) , 2656 (E) , 2654 (E) , 2653 (FN) , 2652 (Z2.4) , 2649 (Z2.1) , 2648 (E) , 2645 (FN) , 2641 (Z3.7) , 2640 (PN) , 2639 (E) , 2639 (FN) , 2638 (Z2.2) , 2637 (FN) Vlagyiszlav Kovaljov (FIDE), 2637 (PN) , 2634 (Z3.4) , 2630 (FN) , 2630 (E) , 2629 (PN) , 2629 (AM) , 2627 (E) , 2627 (E) , 2625 (AF) , 2624 (FN) , 2622 (Z2.5) , 2620 (PN) , 2620 (FN) , 2618 (E) , 2617 (FN) , 2615 (E) , 2614 (E) , 2614 (PN) , 2614 (FN) , 2613 (AS) , 2609 (E) , 2608 (E) , 2608 (FN) , 2608 (PN) , 2607 (E) , 2606 (AM) , 2606 (FN) , 2606 (Z2.1) , 2606 (E) , 2605 (E) , 2603 (FN) , 2603 (E) , 2599 (AM) , 2598 (Z3.4) , 2594 (FN) , 2592 (E) , 2591 (E) , 2591 (FN) , 2590 (E) , 2589 (FN) , 2586 (PN) , 2581 (FN) , 2581 (FN) , 2581 (FN) , 2579 (FN) , 2578 (PN) , 2577 (E) , 2573 (Z2.3) , 2569 (E) , 2569 (FN) , 2568 (FN) , 2565 (FN) , 2564 (E) , 2564 (FN) , 2558 (AS) , 2555 (AM) , 2554 (AM) , 2554 (Z2.5) , 2553 (E) , 2552 (FN) , 2550 (FN) , 2548 (E) , 2548 (FN) , 2547 (Z3.1) , 2546 (FN) , 2542 (E) , 2542 (FN) , 2540 (FN) , 2539 (Z1.10) , 2538 (AM) , 2534 (FN) , 2530 (AS) , 2527 (AM) , 2527 (FN) , 2523 (PN) , 2522 (Z2.4) , 2521 (FN) , 2518 (E) , 2514 (E) , 2514 (FN) , 2514 (AM) , 2508 (FN) , 2506 (IAS) , 2504 (FN) , 2502 (FN) , 2499 (FN) , 2493 (FN) , 2492 (FN) , 2490 (Z2.3) , 2488 (FN) , 2487 (FN) , 2486 (ON) , 2485 (PN) , 2485 (FN) , 2485 (AF) , 2484 (FN) , 2482 (AS) , 2480 (FN) , 2478 (FN) , 2469 (FN) , 2462 (FN) , 2460 (ON) , 2440 (FN) , 2438 (FN) , 2435 (FN) , 2434 (Z3.2) , 2430 (FN) , 2425 (FN) , 2420 (FN) , 2419 (AS) , 2417 (FN) , 2411 (FN) , 2409 (FN) , 2404 (FN) , 2403 (FN) , 2397 (AF) , 2396 (FN) , 2390 (FN) , 2382 (FN) , 2379 (FN) , 2367 (FN) , 2365 (FN) , 2356 (AS) , 2352 (FN) , 2340 (FN) , 2319 (Z3.3) , 2313 (FN) , 2307 (FN) , 2302 (FN) , 2297 (Z3.3) , 2286 (FN) , 2281 (FN) , 2274 (FN) , 2244 (FN) , 2205 (FN) , 2203 (FN) , 2193 (FN) , 2155 (FN) , 2103 (PN) , 1998 (Z3.6)
A verseny szabályai A mérkőzések két játszmából állnak. A versenyzőknek 90 perc áll rendelkezésre az első 40 lépés megtételére. Ha ez alatt a játszma nem fejeződik be, akkor még fejenként 30 percet kapnak a játszma befejezésére. A játszma elejétől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidőben részesülnek. Egyenlőség esetén két rapidjátszma következik 25 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha még ekkor sem született döntés, akkor két rövidített rapidjátszmára került sor 10 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha továbbra is egyenlőség áll fenn, akkor két villámjátszma következik 5 perc gondolkodási idővel és lépésenként 3 másodperc többletidővel. Ha még a villámjátszmák után is egyenlő lenne az állás, akkor egy armageddonjáték dönt, amelyben világosnak 5 perc, sötétnek 4 perc áll rendelkezésre, amelyben a 61. lépéstől 2 másodperc többletidőt kapnak, és döntetlen esetén sötét győzelmét hirdetik ki.
A rajtlista első 50 helyén állók csak a 2. fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
Díjazás A teljes díjalap amerikai dollár, a győztes dollárt kap.
+A díjak amerikai dollárban Forduló Díjak Összesen 1. forduló 78 × 3750 292 500 2. forduló 64 × 6000 384 000 3. forduló 32 × 10 000 320 000 4. forduló 16 × 16 000 256 000 5. forduló 8 × 25 000 200 000 6. forduló 4 × 35 000 140 000 4. helyezett 1 × 50 000 50 000 3. helyezett 1 × 60 000 60 000 Döntős 1 × 80 000 80 000 Győztes 1 × 110 000 110 000 Összesen 1 892 500
A versenynapok Az egyes fordulókra fordulónként három-három nap alatt kerül sor. Az első két nap a két klasszikus időbeosztású játszmára, a harmadik nap az esetleges rájátszás játszmáira van fenntartva. Az első három fordulóra július 12–20. között, a 4–6. fordulóra július 22–30. között kerül sor. A 3. és a 6. forduló után egy-egy szabadnap van beiktatva. A döntő, valamint a 3. és 4. helyet eldöntő mérkőzés a 7. és 8. fordulóban zajlik augusztus 1–6. között.
Az 1–4. forduló eredményei
1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
9. csoport
10. csoport
11. csoport
12. csoport
13. csoport
14. csoport
15. csoport
16. csoport
5–8. fordulók
Jegyzetek
Források
A verseny hivatalos honlapja
világkupa Kategória:Sakkvilágkupák Kategória:Oroszország sportélete