III. Bohemund antiochiai fejedelem

III. Bohemund antiochiai fejedelem, más neveken Gyermek Bohemund, Dadogó Bohemund, franciául: Bohémond le Bambe, Bohémond le Baube (1148 körül – 1201), Châtillon Anna magyar királyné féltestvére 1163-tól 1201-ig volt a keresztes állam uralkodója. Antiochiai Konstancia és első férje, Poitiers-i Rajmund idősebbik fiúgyermekeként született, és akkor lépett trónra, amikor az antiochiai nemesek II. Torosszal, Örmény Kilikia urával összefogva megfosztották anyját a koronától. 1164-ben, a hárimi (harenci) csatában fogságba esett, de a győztes Núr ad-Dín aleppói atabég hamarosan szabadon engedte, mert nem akart összetűzni a Bizánci Birodalommal. Bohemund Konstantinápolyba ment, és hűbéresküt tett I. Manuél császárnak, aki arra is rábírta, hogy görög pátriárkát iktasson be Antiochiában. Az antiochiai latin pátriárka, Limoges-i Imre válaszul interdiktum alá helyezte és elhagyta Antiochiát. Bohemund csak akkor hívta vissza Imrét, amikor a görög pátriárka az 1170-es földrengésben életét vesztette.

Bohemund kitartó szövetségese maradt Bizáncnak, Örmény Kilikia új urával, Mlehhel is szembeszállt, hogy segítsen visszaállítani a bizánci uralmat a kilikiai síkságon. Szövetkezett Aleppó és Damaszkusz uraival Szaladin ellen, amikor az elkezdte egyesíteni a keresztes államokat határoló muszlim országokat. 1180-ban eltaszította második feleségét, és egy rossz hírű antiochiai nőt vett el, mire Limoges-i Imre kiátkozta.

Bohemund az 1180-as években elismertette fennhatóságát a kilikiai örmény uralkodókkal, 1187-ben pedig megszerezte második fiának, Bohemundnak a Tripoliszi Grófságot, bár Szaladin 1188 nyarán jóformán az egész Antiochiát és Tripoliszt lerohanta. III. Bohemund szeretett volna békében élni Szaladinnal, ezért nem nyújtott katonai segítséget a harmadik keresztes hadjárathoz. I. Leó örmény király expanzionista törekvései hosszú időre szembefordították egymással Antiochiát és Kilikiát. Leó 1194-ben foglyul ejtette III. Bohemundot, és Antiochiát is meg akarta kaparintani, de a kommunába szerveződő polgárok kiűzték a városból az örmény katonákat. Bohemund csak akkor nyerte vissza a szabadságát, amikor elismerte Leó függetlenségét.

Új konfliktusok kezdődtek, amikor Bohemund idősebbik fia, Rajmund 1197-ben meghalt. Özvegye, Leó unokahúga posztumusz fiúnak, Rupen Rajmundnak adott életet, de Bohemund kisebbik fia, Bohemund a kommuna segítségével szerette volna megszerezni az antiochiai koronát is. III. Bohemund uralkodása utolsó éveiben a fia igényét támogatta, de az antiochiai örökösödési háború egészen 1219-ig elhúzódott.

Ifjúsága bélyegkép|jobbra|250px|Rajmund fejedelem holttestének megtalálása Bohemund Antiochiai Konstancia és első férje, Poitiers-i Rajmund idősebbik fiúgyermeke volt, 1148 körül született. Rajmund fejedelem a Núr ad-Dín aleppói atabéggel vívott inábi csatában esett el 1149. június 29-én.

Bohemund anyját, az özvegy Konstanciát sem III. Balduin jeruzsálemi király, sem I. Manuél bizánci császár nem tudta rávenni, hogy újraházasodjon. Végül maga választott férjet Châtillon Rajnald francia lovag személyében, aki nemrég telepedett le Szíriában. Rajnald 1153-tól uralkodott felesége nevében egészen addig, míg Madzsd ad-Dín aleppói kormányzó 1160 vagy 1161 novemberében foglyul nem ejtette.

Az antiochiai polgárok kérésére III. Balduin Bohemundot kiáltotta ki törvényes uralkodóvá, és nagykorúságáig Limoges-i Imre antiochiai latin pátriárkát rendelte mellé régensnek. Konstancia Manuél császárhoz fordult, aki elismerte őt Antiochia fejedelemasszonyának. Konstancia még akkor is ragaszkodott volna uralmához, amikor a fia nagykorú lett, az antiochiai nemesek azonban II. Torosz segítségével 1163 februárjában elűzték a fejedelemségből.

Antiochia fejedelme Az első évek bélyegkép|jobbra|230px|A keresztes államok 1165 körül Anyja hatalmának megdöntése után, 1163-ban lépett trónra. Núr ad-Dín az év szeptemberében ostrom alá vette a Tripoliszi Grófság területén álló Krak des Chevaliers várát. III. Rajmund gróf Bohemundhoz fordult segítségért. Bohemund és Konsztantinosz Kalamanosz, Kilikia bizánci kormányzója a vár felmentésére sietett, és az egyesült keresztény seregek az al-bukajai csatában legyőzték az ostromlókat.

Amalrik király Bohemund gondjaira bízta a Jeruzsálemi Királyságot, mielőtt 1164 júliusában hadjáratra indult a fátimida Egyiptom ellen. Bohemund távollétét kihasználva Núr ad-Dín megtámadta a harenci erődöt. Bohemund, III. Rajmund, II. Torosz és Konsztantinosz Kalamanosz Harenc alá vonult, és meghátrálásra kényszerítette Núr ad-Dínt.

Harenc ura megpróbálta lebeszélni róla Bohemundot, hogy üldözőbe vegye az ellenséget, de hiába. Az ezt követő csatára 1164. augusztus 10-én került sor. Núr ad-Dín jóformán megsemmisítette a keresztény hadsereget. A legtöbb parancsnok, így Bohemund és Kalamanosz is fogságba esett, két nappal később pedig magát a várat is elfoglalták. Núr ad-Dín Aleppóba vitte foglyait. Tanácsadói győzködték, hogy induljon meg Antiochia ellen, Núr ad-Dín azonban attól félt, egy ilyen provokáció hatására Manuél bizánci császár annektálná a fejedelemséget. Amalrik Antiochiába sietett, hogy tárgyalásokat kezdjen Núr ad-Dínnal. Váltságdíj fejében Núr ad-Dín hamarosan szabadon is engedte Bohemundot és II. Toroszt, mivel a bizánci császár vazallusainak tekintette őket.

Bizánci szövetség Szabadulása után Bohemund Konstantinápolyba ment, és hűbéresküt tett Manuélnek. Anyagi támogatás fejében beleegyezett, hogy magával viszi Athanaszioszt, Antiochia ortodox pátriárkáját. Imre latin pátriárka válaszul elhagyta Antiochiát, és interdiktum alá helyezte a várost. Manuél unokaöccse, Andronikosz Komnénosz, 1166-ban Kilikia bizánci kormányzója többször ellátogatott Antiochiába, hogy találkozhasson Philippával, Bohemund húgával, Manuél sógornőjével. Bohemund panaszt tett Manuélnél, aki leváltotta Andronikoszt, és újra a fogságból szabadult Konsztantinosz Kalamanoszt nevezte ki a helyére.

Bohemund 1168-ban a johannitáknak adományozta Apamea városát. 1170. június 29-én egy hatalmas földrengés Észak-Szíria legtöbb városát elpusztította. Athanasziosz pátriárka a Szent Péter-katedrális romjai alatt lelte halálát, amely éppen mise közben dőlt össze. Bohemund ekkor al-Kuszajrba ment, és rábeszélte az önkéntes száműzetésben lévő latin pátriárkát, hogy térjen vissza egyházközségébe.

1170 elején Mleh örmény fejedelem, aki Núr ad-Dín segítségével elfoglalta Kilikiát, ostrom alá vette a templomos lovagrend Antiochiához közeli várát, Bagraszt. Bohemund segítséget kért Amalrik királytól, egyesített seregük legyőzte Mlehet, aki a kilikiai síkság városait is kénytelen volt visszaadni a Bizánci Birodalomnak. Bohemund viszonya Örmény Kilikiával továbbra is feszült maradt, ami megakadályozta abban, hogy aktív külpolitikát folytasson, míg Mlehet 1175-ben le nem taszították a trónjáról.

1176 májusában Bohemund szövetséget kötött Gümüstekin aleppói atabéggel. Kérésére Gümüstekin szabadon bocsátotta keresztény foglyait, köztük Bohemund mostohaapját, Châtillon Rajnaldot. A Bizánccal való kapcsolatát megerősítendő Bohemund 1177-ben feleségül vette Teodórát, Manuél közeli rokonát.

bélyegkép|jobbra|250px|Bohemund és Rajmund úton Jeruzsálembe Bohemund 1177 szeptemberében megismerkedett Fülöp flandriai gróffal, aki a Jeruzsálemi Királyságba érkezett. A kortárs Türoszi Vilmos krónikás szerint sok keresztes Bohemundot és Tripoliszi Rajmundot okolta azért, hogy Fülöp nem volt hajlandó csatlakozni Jeruzsálem egyiptomi hadjáratához, mert inkább saját területeiken akarták hasznát venni a grófnak. Decemberben Fülöp és Bohemund ostrom alá vette Harencet, Núr ad-Dín fiának, asz-Szálih damaszkuszi emírnek az erődjét, kihasználva a helyőrség lázadását. Csak akkor hagytak fel az ostrommal, amikor asz-Szálih közölte velük, hogy Szaladin, asz-Szálih és Bohemund közös ellensége átlépte az egyiptomi határt, és Szíria felé közeleg. Asz-Szálih 50 000 dínárt fizetett Bohemundnak, és a környékbeli falvak feléről is lemondott Bohemund javára.

Türoszi Vilmos krónikája szerint Bohemund és Tripoliszi Rajmund 1180 elején Jeruzsálem felé indult. IV. Balduin király attól tartott, hogy a két uralkodó (mindketten apja unokatestvérei voltak) meg akarja dönteni a hatalmát, mivel leprás tünetei egyre nyilvánvalóbbá váltak. Bernard Hamilton történész, aki elfogadja Vilmos beszámolóját, azt írja, Bohemund és Rajmund azért ment Jeruzsálembe, hogy férjet válasszanak Balduin húgának és örökösének, Szibilla hercegnőnek, mert megelégelték a király anyai ági rokonainak a befolyását. Balduin azonban gyorsan hozzáadta Szibillát Lusignan Guidóhoz, akit anyjuk, Courtenay Ágnes is támogatott. A házasság is közrejátszott abban, hogy a keleti latin nemesség és a jeruzsálemi országbárók két pártra szakadtak. Bohemund, Rajmund és az Ibelin testvérek voltak a Guidó-ellenes csoport hangadói.

Konfliktusok bélyegkép|jobbra|III. Bohemund által veretett garas Manuél császár 1180. szeptember 24-én meghalt. Bohemund nem sokkal utána eltaszította magától feleségét, Teodórát, és egy rossz hírű, Szibilla nevű antiochiai nőt vett el. Ibn al-Aszír arab történetíró szerint kém volt, aki levelezett Szaladinnal, sőt ajándékot is váltottak egymással. Imre pátriárka házasságtöréssel vádolta és kiátkozta Bohemundot. Amikor Bohemund egyházi javakra tette rá a kezét, Imre interdiktum alá helyezte Antiochiát, és kuszajri várába menekült. Bohemund ostrom alá vette a várat, de Masoir Rajnald, Margat ura és a pátriárka más támogatói fellázadtak ellene.

IV. Balduin Heraclius jeruzsálemi pátriárkát és Châtillon Rajnaldot küldte Antiochiába közvetíteni. Előzetes tárgyalásokat követően Bohemund és Imre találkozott Antiochiában. Bohemund beleegyezett, hogy visszaadja az eltulajdonított egyházi javakat, Imre pedig visszavonta az interdiktumot, de Bohemund kiátkozását nem, mert a fejedelem nem volt hajlandó visszatérni Teodórához. A béke nem volt teljes, és az ellenzék vezérei Örmény Kilikiába menekültek.

Bohemund 1182 májusában békét kötött II. Imád ad-Dín Zangival, Aleppó urával, Imád ad-Dín azonban 1183. június 11-én kénytelen volt átengedni Aleppót Szaladinnak. Bohemund támadástól tartva eladta Tarsust III. Rupennek, Örmény Kilikia urának, hogy pénzt teremtsen elő. IV. Balduin megígérte, hogy háromszáz lovagot küld Antiochiába. Szaladin azonban nem tört be a fejedelemségbe, sőt békeszerződést írt alá Bohemunddal. 1183 őszén Bohemund részt vett azon a tanácskozáson, amelyet Balduin hívott össze, hogy a Jeruzsálemi Királyság irányításáról döntsenek. Lusignan Guidót elmozdították a régensi tisztségből, és ötéves mostohafiát, Balduint társuralkodóvá koronázták. Okmány tanúsítja, hogy Bohemund 1185 áprilisában Akkóban tartózkodott, tehát jelen lehetett IV. Balduin halálánál.

III. Rupen ostrom alá vette Lampront, riválisának, Lamproni Hetumnak a székhelyét. Hetum Bohemundtól kért segítséget. Bohemund 1185-ben lakomára hívta Rupent, és bebörtönözte. Ezután betört Kilikiába, de nem tudta megakadályozni, hogy Rupen öccse, Leó elfoglalja Lampront. Egy örmény nemes, Barbaroni Pagouran közvetítésével kötöttek békét: Rupen beleegyezett, hogy átadja Sarvandikar, Tell Hamdún, Mamistra és Adana várát, ezenfelül hűbérurának ismerte el Bohemundot. A váltságdíj kifizetése után Bohemund 1186-ban szabadon engedte Rupent, aki hamarosan visszahódította az átadott erődítményeket.

Szaladin diadala bélyegkép|jobbra|Bagrasz erődjének romjai A gyermek V. Balduin 1186 nyarának végén meghalt. Tripoliszi Rajmund és hívei nem tudták megakadályozni, hogy Balduin anyja, Szibilla és férje, Guidó trónra kerüljön. Ibelin Balduin, az egyetlen jeruzsálemi főúr, aki nem hódolt be nekik, Antiochiába költözött, ahol Bohemundtól birtokot kapott.