Deian Cristian Sorescu (Újmoldova, 1997. augusztus 29. –) román válogatott labdarúgó, a FCSB középpályása kölcsönben a lengyel Raków Częstochowa csapatától.

Pályafutása Klubcsapatokban A Krassó-Szörény megyei Újmoldova városában született, és a helyi csapatban, a Dunărea Moldova Nouăban kezdte pályafutását. Tízévesen a temesvári Politehnica akadémiájára került. Az FC Politehnica feloszlatása után 2012-ben az újonnan alapított Poli Timișoara játékosa lett. 2014-ben, tizenhat éves korában kölcsönadták a harmadosztályban szereplő Millenium Giarmatának.

2015. május 30-án mutatkozott be az akkor másodosztályú Politehnica felnőtt csapatában, egy Olimpia Satu Mare elleni 1–1-es döntetlen alkalmával. Ebben és a következő szezonban kiegészítő embernek számított csapatában, összesen nyolc bajnokin kapott játéklehetőséget.

2017 elején a város másik csapatához, az eredeti FC Politehnica feloszlatása után létrejött Politehnica Timișoara együtteséhez igazolt. A 2017–2018-as szezonban alapembere volt a csapatnak, 34 bajnokin tizennégy alkalommal volt eredményes, főként szélső középpályásként szerepelve csapatában.

2018. április 27-én a Dinamo București négyéves szerződést kötött Sorescuval. 2018. július 22-én mutatkozott be a fővárosi csapatban, és egyből győztes gólt szerzett a Voluntari elleni 2–1-es hazai siker alkalmával. Az ezt követő két szezonban csapata házi gólkirálya volt, minden tétmérkőzést figyelembe véve tizenegy, illetve nyolc alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A 2020–2021-es idény végén a szezon legjobb csapatába is beválasztották.

2021 nyarán román sajtóhírek szerint a lengyel Legia Varsó mellett érdeklődött utána a Fehérvár és a Puskás Akadémia is. A 2021–2022-es román bajnokság első fordulójában mesterhármast ért el a Voluntari ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen.

2022. január 19-én 3 és fél éves szerződést kötött a Raków Częstochowa együttesével.

2024. augusztus 10-én fél év kölcsön után végleg aláírt a török Gaziantep FK együtteséhez.

A válogatottban A román felnőtt válogatottban 2021. június 2-án mutatkozott be egy Grúzia elleni felkészülési mérkőzésen. A 2-1-re megnyert mérkőzésen ő adta a győztes gól előtti passzt Andrei Ivannak. Négy nappal később Sorescu újból a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a nemzeti csapatban és az Anglia elleni találkozót követően a Gazeta Sporturilor című sportnapilap a mezőny legjobbjának választotta. A román válogatott színeiben részt vett a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, ahol két mérkőzésen lépett pályára, mindkétszer csereként.

Statisztika Klubcsapatokban 2023. február 12. szerint. KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólPoli Timișoara2014–15Liga I1000—102015–162110—312016–175010—60Összesen812000101Millenium Giarmata(kölcsönben)2014–15Liga III12100—121Politehnica Timișoara2016–17Liga II4000—402017–18341410—3514Összesen381410003914Dinamo București2018–19Liga I35210—3622019–20321051—37112020–2137751—4282021–2219810—208Összesen123271220013529Raków Częstochowa2021–22Ekstraklasa9130—1212022–231122020152Összesen2035020273FCSB(kölcsönben)2022–23Liga I4000—40Összesen205462022022748

A válogatottban 2022. szeptember 26. szerint. VálogatottÉvPályára lépésGól202150202240Összesen90

Sikerei, díjai Raków Częstochowa Lengyel Kupa Győztes (1): 2021–22

Egyéni Liga I A szezon csapatának tagja: 2020–21

Jegyzetek

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Politehnica Timișoara labdarúgói Kategória:A Dinamo București labdarúgói Kategória:A Raków Częstochowa labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói