A McLaren MP4/5 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett az 1989-es idényre, illetve MP4/5B alváltozatát 1990-re. Pilótái 1989-ben Ayrton Senna és Alain Prost voltak, 1990-ben pedig Prost helyett Gerhard Berger. Az autó a mindent vivő 1988-as MP4/4-es továbbfejlesztése volt. Eleinte a Weismann longitudinális, majd később transzverzális váltójával szerelték, mellyel mindkét évben megnyerték az egyéni és a konstruktőri világbajnokságot is. Az MP4/5-öst már nem turbómotorral, hanem V10-es szívómotorral szerelték.
Az 1989-es idény és az MP4/5-ös Miután 1988 végén betiltották a Formula–1-ben a turbómotorokat, a Honda is előállt saját szívómotorjával, a 3,5 literes V10-es motorral. Az első tesztek során is bebizonyosodott, hogy az autó továbbra is gyors és megbízható. Fő kihívója, a Ferrari, volánjánál Nigel Mansell-lel azonban komoly fenyegetést jelentett rájuk nézve. A McLaren előnye a technikában rejlett: a Ferrari rengeteget küszködött technikai problémákkal, különösen az új félautomata sebességváltóval, míg ez náluk nem volt meg. 1989-ben 15 pole pozíciót sikerült szerezniük, ebből Ayrton Senna 13-at szerzett, beállítva az előző évben szerzett rekordját. A mexikói nagydíjon Senna meg is előzte Jim Clarkot az örökranglistán, addigi 34 pole pozíciójával.
A csapat ebben az évben tízszer győzött: hatszor Senna és négyszer Prost. A küzdelmeket beárnyékolta a két versenyző között kiélesedő rivalizálás. Ez a folyamatos fejlesztési kényszerben mutatkozott meg, ahogy próbálták egymást folyamatosan legyőzni. Hiába volt Sennának több futamgyőzelme, ő többször keveredett balesetekbe és több meghibásodás jellemezte az autóját, emiatt 16 ponttal elvesztette a bajnokságot Prost ellen.Ebben az évben a szabályok szerint ugyanis csak a 11 legjobb versenyeredmény számított, a maradék ötöt egyáltalán nem vették figyelembe. Kettejük összpontszáma viszont elég volt arra, hogy a konstruktőri bajnoki címet megszerezzék. Az egyéni bajnoki cím az utolsó előtti versenyen dőlt el Japánban, ahol Senna dominált, Prosttal a nyomában, és a kiélezett küzdelemben a 46. körben összeütköztek. Prost kiesett, Senna viszont még vissza tudott jönni és megnyerte a versenyt, azonban utóbb kizárták. Ennek köszönhetően Prost lett a világbajnok.
Az 1990-es idény és az MP4/5B-s balra|bélyegkép|McLaren MP4/5B Prost nem érezte magát jól a McLarennél, mert úgy látta, a csapat Sennát favorizálja vele szemben. Ezért aztán 1990-ben átigazolt a Ferrarihoz, és vitte magával a tervező Steve Nicholst is. Az akkori szabályok értelmében a két csapat rajtszámot cserélt, Prost és Mansell a Ferrarinál 1-essel és 2-essel versenyzett, míg a McLarennél Senna a 27-es, az újonnan leigazolt Gerhard Berger pedig a 28-as rajtszámot kapta.
Az előző évi autót kismértékben továbbfejlesztették: áttervezték a szárnyakat és az autó hátsó részét. A motort is módosították, javarészt Senna javaslataira, hogy megbízhatóbb legyen. 1990-ben a Tyrrell 019-es autót utánozva a McLaren tesztelt egy olyan orrkúpot is, amelyen az első szárnyat megemelték, ez azonban egyáltalán nem vált be, ugyanis a kasztnit nem tervezték át hozzá.
Az autó nagy harcban volt a Ferrarival, Senna hat győzelmet aratott csupán abban az évben, viszont ez is elég volt a konstruktőri címhez. Az egyéni cím ebben az évben is Japánban dőlt el: Senna és Prost a startnál összeütköztek, és mivel Prost nem tudta folytatni a versenyt, így Senna lett a világbajnok.
Az év végén fontos változás volt, hogy az addigi főtervező, Gordon Murray visszavonult, és a McLaren utcai autóit tervezte tovább.
1990 végén egy tesztautó, a McLaren MP4/5C is elkészült, mely az 1991-ben bemutatott V12-es Honda-motor kipróbálására szolgált. Ezt az autót a tesztpilóta Allan McNish vezette.https://www.amazon.com/Unraced-Sam-Collins/dp/1845840844
Az autót a 2024-es Sao Pauló-i nagydíjon Lewis Hamilton vezette pár kör erejéig a brazil közönség előtt. A festése maradt piros-fehér, de eltávolították róla gyakorlatilag az összes szponzori feliratot, beleértve a Marlboro cigaretta reklámjait, amelyek helyére egy vonalkódszerű mintázat került.
Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció; dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatKasztniMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1989Honda Marlboro McLarenMP4/5Honda RA109EBRASMRMONMEXUSACANFRAGBRGERHUNBELITAEURESPJPNAUS1411.11111KI7KIKI121KIKI1KIZKI22251KI11242123KIKI1990Honda Marlboro McLarenMP4/5BHonda RA100EUSABRASMRMONCANMEXFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS1211.13KI11203312112KIKIKIKI22343514316334KIKI4
Jegyzetek
További információk
A McLaren hivatalos honlapja
Kategória:Világbajnok Formula–1-es autók Kategória:1989-es Formula–1-es autók Kategória:1990-es Formula–1-es autók Kategória:McLaren F1