A McLaren MP4/6 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett az 1991-es bajnokságra, valamint 1992 első két futamán is ezt használták, MP4/6B néven. Pilótái Ayrton Senna és Gerhard Berger voltak. Ez volt az első V12-es motorral szerelt McLaren. Az autó hosszas fejlesztés után készült el, megbízható és erős volt, de az egyre jobban erősödő rivális csapat, a Williams megbízhatóságának növekedése miatt komoly riválist kapott. Senna és a McLaren is világbajnokok lettek az év végén, ez volt az utolsó olyan világbajnoki cím, amit V12-es motorral, valamint manuális váltóval szerelt autóval értek el.
Fejlesztése Az új fejlesztésű motort, amely immár nem V10-es, hanem V12-es volt, intenzív tesztelésnek vetették alá az idény előtt. Az első variációval se Berger, se Senna nem voltak elégedettek, szerintük gyengébb is volt, mint a régi. A szezon elején fejlesztéseket eszközöltek rajta, a legelső futamokon jobbára azért volt sikeres a McLaren, mert a fő vetélytárs Williams FW14 komoly megbízhatósági gondokkal küzdött.
Az idény közben tesztelték a félautomata sebességváltót is, azonban azt csak egyszer, a magyar nagydíj szabadedzésén vetették be élesben, és miután Senna pár kör után megpördült, ki is szerelték az autóból.
Versenyei Senna megnyerte az idény első négy versenyét, de aztán Nigel Mansell és a Williams FW14-es egyre jobb, és ami még fontosabb, megbízhatóbb teljesítményt nyújtott. A McLaren így sem ment rosszul, de kezdett visszaesni, ezért Senna újabb fejlesztéseket követelt. A Honda elő is állt a motor feljavított verziójával, míg Oatley aerodinamikai fejlesztéseket eszközölt. Ez, és a Williams idény végi problémái végül konstruktőri bajnoki címet hoztak, Senna pedig elérte harmadik világbajnoki címét.
Az 1992-es idény elején két verseny erejéig újra bevetésre került az autó, Dél-Afrikában Senna harmadik lett vele, ezt követően az MP4/7A váltotta le őt. Ez az autó zárta le a McLaren dicsőséges győzelmi korszakát, melyet a Williams felemelkedése követett.
Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatKasztniMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1991Honda Marlboro McLarenMP4/6Honda RA121EUSABRASMRMONCANMEXFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS1391.1111KI33471122521KI32KIKIKIKI24424KIKI131992Honda Marlboro McLarenMP4/6BRSAMEXBRAESPSMRMONCANFRAGBRGERHUNBELITAPORJPNAUS99*2.3KI54 * 90 pontot az MP4/7A-val szereztek.
Jegyzetek
További információk
A McLaren hivatalos honlapja
Kategória:1991-es Formula–1-es autók Kategória:1992-es Formula–1-es autók Kategória:Világbajnok Formula–1-es autók Kategória:McLaren F1