bélyegkép|200px|Szilárd Leó 18 évesen
Szilárd Leó (született Spitz Leó) (Budapest–Terézváros, 1898. február 11.Születése bejegyezve a Budapest VI. ker. polgári születési akv. 457/1898. folyószáma alatt. – La Jolla, Kalifornia, 1964. május 30.) magyar és amerikai fizikus és feltaláló. Ő volt az első fizikus, aki felismerte, hogy a nukleáris láncreakció (és ezzel az atombomba) létrehozható.
Mivel félelmetes lehetőségnek tartotta, hogy először esetleg Németország fejlessze ki az atombombát, Szilárd Leó meggyőzte Albert Einsteint: írjon levelet Franklin D. Rooseveltnek, hogy ebben nekik kell elsőnek lenniük.William Lanouette: Szilárd Leó – Zseni árnyékban. Magyar Világ Kiadó. 1997. Tevékenyen részt vett az erre irányuló Manhattan tervben, ám később megbánta ezen törekvéseit, hiszen sok más amerikaihoz hasonlóan már az atombomba bevetése előtt látta, hogy a világháború a Szovjetunió Japán elleni beavatkozása következtében egyébként is gyorsan véget érne.
Fiatal évei bélyegkép|jobbra|250px|Szilárd Leó emléktáblája szülőházán, a Bajza utca 50. szám alatt
Spitz Leó néven született egy középosztálybeli zsidó család első gyermekeként 1898. február 11-én, Budapesten, a Bajza utca 50. sz. alatt. (Az azonos vezetéknevű Szilárd Béla radiológus Mezőberényben született Steiner néven, nem rokona Szilárd Leónak.) A műszaki és tudományos fellendülés korában jött a világra, mikor az emberek elégedettek voltak a civilizáció vívmányaival. Édesapja, Spitz Lajos sikeres mérnök volt. Édesanyja Vidor Tekla volt, Vidor Zsigmond orvos lánya és Vidor Emil műépítész testvére. A család Spitzről Szilárdra történő névváltoztatását a belügyminiszter 1900. október 4-i sz. rendelete engedélyezte. Vallásos családi háttere ellenére később agnosztikusnak tartották.
Leó koraérett gyermek volt. 13 éves korában elkezdett a fizika iránt érdeklődni. Húga, Szilárd Rózsi egyik visszaemlékezésében megemlíti, hogy mikor másik bátyja, Béla difteritiszt kapott, és el kellett tőlük különíteni, Leó összeeszkábált egy kis méretű, drótnélküli távíró berendezést, és a lakás egyik végében a leadót, a másikban a vevőt állította fel, és így beszélgettek testvérükkel.
1908-tól 1916-ig a VI. kerületi Reáliskolába járt Budapesten. Matematikai eredményeiért megkapta az Eötvös-érmet. Zavarta a politikai feszültség, és a fizikatanulásban nem látott megfelelő perspektívát. Úgy vélte, hogy Budapesten a fizikai ismeretekkel a legjobb esetben is csak középiskolai tanár lehet. Kacérkodott a kémiatanulás gondolatával (mondván, hogy az jól jöhet később, ha netán mégis sikerül fizikával foglalkoznia), de úgy ítélte, hogy abból se tudna tisztességesen megélni. Ezért végül a József Nádor Műszaki Egyetemre jelentkezett. Ebben közrejátszott, hogy (az Eötvös-érem dacára) úgy gondolta, matematikai ismeretei messze elmaradnak a jobb fizikusokéi mögött. Villamosmérnöknek tanult, de 1917-ben behívták az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. Gimnáziumi érettségije miatt eleve tiszti iskolába került, és lovassági kiképzést kapott. Életét egy véletlen mentette meg: szabadságot kért, hogy szüleivel lehessen, amíg öccsét operálják, és közben maga is megbetegedett – amint kiderült, az övé volt a spanyolnátha egyik legelső magyarországi esete. Ezután „családi kapcsolatokkal” sikerült elérnie, hogy néhány héttel később tartalékos állományba helyezzék, majd leszereljék az első világháború vége felé. Nem sokkal ezután alakulatát a frontra küldték, ahol súlyos harcokban ezredének legtöbb tagja elesett.
1919 nyarán öccsével útlevelet kért a Tanácsköztársaságtól, hogy Berlinbe költözhessenek. Az okmányt augusztus elején kapták meg, de addigra a Tanácsköztársaság összeomlott, és az egész procedúrát meg kellett ismételniük immár Horthy hivatalnokaival – karácsony tájékán aztán végre sikerült elutazniuk.
Németországban Berlinben tanulmányait folytatva a Műszaki Egyetemre (Technische Hochschule) iratkozott be, de teljesen Albert Einstein, Max von Laue, Erwin Schrödinger, Walther Nernst és Fritz Haber bűvkörébe került – ők ekkoriban Berlinben tanítottak. Hatásukra átnyergelt gyermekkori kedvencére, a fizikára. 1921-ben abbahagyta műszaki tanulmányait, és átiratkozott a Berlini Egyetemre. Barátja, Wigner Jenő ekkor vegyészmérnöknek tanult ugyancsak Berlinben, a Műszaki Főiskolán, így tanúja volt Szilárd átjelentkezésének, amiről a következőképpen számolt be: Mihelyt rájött, hogy mindenek fölött a fizika érdekli, Szilárd a rá jellemző közvetlenséggel egyszerűen bemutatkozott Albert Einsteinnek – és rávette az igen kevés kurzust tartó Einsteint, hogy indítson egy statisztikus mechanikai szemináriumot. Emellett Max Planck érdeklődését is sikerült felkeltenie. Max von Laue nemcsak felvette relativitáselmélet kurzusára, de a diplomamunkájának is konzulense lett. Szilárd gyakran hazakísérte Einsteint a folyóirat-olvasóból, és a nagy tudós szívesen beszélgetett az ifjú tehetséggel.
Ebben az időben a diákok általában négy évig jártak egyetemre, és utána készítették el szakdolgozatukat, aminek alapvető követelménye volt, hogy valóban eredeti legyen. Szilárd azonban alig hogy átjelentkezett a Berlini Egyetemre, már 1921 nyarán témát kért Max von Lauétól – aki egy meglehetősen homályos relativitáselméleti problémát adott neki. Szilárd fél évig rágódott a nem kellőképp meghatározott kérdésen különösebb eredmény nélkül, mígnem karácsony tájékán egyik hirtelen ötletrohamának hatására egészen más dologgal – a termodinamika az időben divatos két (fenomenológiai, illetve statisztikus) elméletének egyesítésével – kezdett el foglalkozni. Elmondta eredményeit Einsteinnek, aki nagy elismeréssel fogadta. Buzdításának hatására Szilárd végül elvitte A fenomenológiai termodinamika kiterjesztése fluktuációs jelenségekre című dolgozatát Lauénak (akitől nagyon tartott, mert ennek köze se volt a tőle kapott témához). Laue válasza rendkívül tömör volt: „A kéziratát mint doktori értekezést elfogadtam”.Richard Rhodes, 1986: Az atombomba története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013. p. 25–27.
1922 augusztusában cum laude doktorált.William Lanouette: Szilárd Leó – Zseni árnyékban. Magyar Világ Kiadó. 1997. 58-59. o. Posztdoktori munkáját a berlini Kaiser Wilhelm Intézetben kezdte el Hermann Markkal. Itt írta a „Kristályban szabálytalanul szóródó röntgensugarak” és „A röntgensugarak kristályban való polarizációja visszaverődéskor” címen tanulmányait. 1924-ben megkezdte 3 éves asszisztensi munkáját a Berlini Egyetem Elméleti Fizika tanszékén.
Korai dolgozatai közül számos foglalkozott soha el nem végezhető gondolati kísérletek logikai konzekvenciájával. 1927-től egyetemi magántanár lett, habilitáló cikkét a termodinamikai egyensúly Maxwell-démon dilemmájáról „Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására” címmel 1929-ben tette közzé. Ebben, korát messze megelőzve vizsgálja – és lényegében tisztázza –, az értelem információtermelő szerepének és a hőtan II. főtételének összefüggését, amit ma az informatika és az agykutatás kiindulópontjának, az információelmélet és a kibernetika előfutárának tekintenek.William Lanouette: Szilárd Leó – Zseni árnyékban. Magyar Világ Kiadó. 1997. 60-62. o. Neumann János jelentős mértékben erre épített a kvantummechanikai méréselmélet kidolgozásakor, Claude Shannon pedig információelméleti munkája kapcsán „kiindulási pont”-ként említi meg a tanulmányt.
1928-tól érdeklődése mindinkább a magfizika felé fordult. Ezt elősegítette, hogy a Vilmos Császár Kémiai Intézetben Lise Meitner igen eredményes kutatócsoportot hozott létre a radioaktivitás tanulmányozására.
1929-ben itt, Berlinben találkozott jövendőbeli feleségével, Gertrud Weiss orvosnővel. Tanársegédként, majd egyetemi magántanárként több elméleti fizika előadást tartott Erwin Schrödingerrel és Neumann Jánossal, valamint magfizikát és kémiát Lise Meitnerrel. 1932-ben az Egyesült Államokba látogatott és megkísérelt megszervezni egy tudományos bojkottot Japánnal szemben, tiltakozásul Japán Kínával szembeni agressziójára. A náci hatalomátvétel után, 1933 tavaszán távozott Németországból, és május elején megérkezett Angliába.
Szilárd, a feltaláló Anyagi helyzetét azzal stabilizálta, hogy 1925 és 1933 között több mint harminc szabadalmat nyújtott be; közülük nyolcat Albert Einsteinnel közösen. 1929-ben szabadalmaztatta a részecskegyorsítót, 1931-ben az elektronmikroszkópot, és Einsteinnel közösen egy új típusú hűtőszekrényt is, amelyet 1930. november 11-én szabadalmaztattak az Egyesült Államokban. Egyik nap ugyanis szörnyű tragédiáról olvastak az újságban: egy család megfulladt, mert éjszaka mérges gáz (kén-dioxid) szabadult ki jégszekrényük hibás szelepéből, amely beszivárogott a hálószobába. A tudósok ekkor kijelentették: találni kell valami olyan megoldást a szivattyúzásra, amely nem okozhat balesetet. Ennek kapcsán alkották meg az elektromágneses szivattyút. Ebben az volt újszerű, hogy nem tartalmazott könnyen meghibásodó forgóalkatrészt vagy dugattyút, hanem a folyékony fém elektromágneses továbbításával történt a hűtés. Remélték, hogy a felfedezés érdekelni fogja az AEG-t, s habár zajszintje miatt sosem lett belőle termék, az elvet hatékonyan használták 1942-ben az Amerikai Egyesült Államokban az atomreaktor fejlesztésénél, és ma is ezen az elven hűtik a tenyésztőreaktorokat.
A Bund Még gyermekként elhatározta, hogy valamiképp meg fogja mentetni a világot, és ez a tudomány iránti elkötelezettségénél is erősebb vezérelve maradt egész életében. Ez az eszme mozgatta akkor is, amikor az 1920-as évek derekán javaslatot tett a Bund – egyfajta élcsapatként működő társadalmi közösség – megalakítására. Tervezete szerint a Bund lett volna „az olyan emberek szövetsége, akik gondolkodását mélyen áthatja a vallásos érzés és a tudományos szemlélet… Ha meglenne az a varázslatos képességünk, hogy már igen fiatalon felismerjük a felnövekvő nemzedékek „legkiválóbb” egyedeit... képesek lennénk független gondolkodásra nevelni őket, és szoros közösségben oktatva őket létrehozhatnánk egy szorosan összetartó szellemi vezető osztályt, amely a maga erejéből lenne képes a folyamatos megújulásra”. Ennek az „osztálynak” a tagjait nem illette volna vagyon és dicsőség, viszont rendkívüli felelősséget kellett volna a vállukra venniük. Nemcsak azt tartotta lehetségesnek, hogy „egy ilyen csoportosulás informálisan, de hatékonyan befolyásolja a közéletet, de azt is, hogy akár a politikai rendszer részeként, a kormányzat és a parlament mellett, illetve a kormányzat és a parlament szerepében gyakoroljon közvetlen befolyást a közügyekre”. Úgy vélte, hogy egy harminc–negyven megfelelő emberből álló mag elegendő lenne a szervezett működés beindítására, de soha nem sikerült ennyi embert toboroznia, pedig az ötletet (új és új formában) élete későbbi szakaszában is többször elővette.Richard Rhodes, 1986: Az atombomba története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013. p. 28–29.
Angliában Első időszakában (1933. május–szeptember között) gyakorlatilag nem foglalkozott fizikával; minden erejével a Németországból kivándorolni kívánó zsidó tanárokat és kutatókat segítette. Ebben az időszakban kezdett először kacérkodni azzal a gondolattal, hogy a fizikáról át kellene nyergelnie a biológiára. Ezt 13 évvel később, 1946-ban tette meg.