A szikh vallást a 16. században alapította az indiai Nának guru. Napjainkban a világon hozzávetőleg 23-25 millió követője van és rendkívül különleges helyet foglal el a vallástörténetben és az isteneszmék között egyaránt. A guru szó tanítót jelent, a szikh vallást követő embereket pedig szikheknek, azaz tanítványoknak nevezik. Maga a szó a tanítványt, vagy tanulót jelentő szanszkrit sziszja szóból származik. Az indiai pandzsábi nyelvben maga a szikh is tanulást jelent, így a tíz guru tanítványaira és a szikhizmus első guruja, a Srí Guru Granth Száhibnak is nevezett szikh szentírás, az Ádi Granth tanításainak követőire utal. Bár Indiában gurunak nevezik a vallási tanítókat, vezetőket, a szikheknél a guru cím csak az egyetlen Istenre (Szat guru), a tíz guru hagyományozási sorára, illetve a szent könyvre, az Ádi Granthra, vagy Guru Granth Száhibra vonatkozik.
A szikhizmus központja a indiai Pandzsáb állambeli Amritszár városa. Az ott álló, szikh identitást jelképező Aranytemplom (Harmandír Szahib) a vallás követőinek spirituális központja, míg a mellette épült Akál Thakat (Időtlen Isten Trónusa) a szikh közösség által választott legfőbb irányító testületnek ad otthont. A szikh vallásban nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi szolgálatnak (széva). Gyülekezőhelyük a dharmszála, ezekből alakultak ki templomaik, a gurdvárák. A szikh közösséget panthnak nevezik. A beavatott és elkötelezett hívők a khálszához tartoznak.
A szikh törvénykönyv, a Rahit MarjádaBeavatásuk is Rahit Marjáda szerint történik. szerint az egy Istenben, a tíz guruban, az Ádi Granthban és a tizedik guru amritjábanA halhatatlanság nektárja, édesített szent víz, amelyet a szikh beavatás során használnak való hit a szikh hívő kötelessége, és nem követhet más vallásokat sem.
A szikhizmus a hindu és muszlim vallásháborúk környezetében kifejlődött vallás. Nem kísérli meg e két nagy rendszer összeolvasztását, bár mindkettőből átvett elemeket, például a hinduizmusból a karma tanát és a szanszárát, az iszlámból a szigorú egyistenhitet. A társadalmi hagyományokat és berendezkedéseket illetően valamelyest eltér a hinduizmustól és az iszlámtól is (így például elutasítja a kasztrendszert és a purdah-t).
Tanításában az Igaz Név (Nám) tiszteletét hangsúlyozza: ő az, akit minden hívőnek önmagában kell megtalálnia, s aki nem vár el szertartásokat, hogy kegyeit megnyerjék, és hitvitákkal sem szükséges keresni a hozzá vezető utat, mivel létezése nyilvánvaló. Isten nem jelenik meg avatáraként a világban, azonban folyamatosan kinyilvánítja akaratát (hukam). Az isteni akarat felismeréséhez elengedhetetlen a név ismétléseiből álló hangokból (sabdán) álló meditáció (Nám Szimaran), illetve az Ádi Granth himnuszain való elmélkedés.
Indiában mintegy 14 millióra tehető a szikhek száma, kétharmaduk az északnyugat-indiai Pandzsáb államban él, a vallás keletkezési helyén. A diaszpóra legnagyobb létszáma (kb. 300 000 hívő) az Egyesült Királyságban található.2009-es adat szerint
Pandzsáb története right|thumb|260px|Szikh zarándok az Aranytemplom előtt az indiai Amritszárban A 9. századtól egymást követő muszlim csoportok árasztották el a túlnyomórészt hindu Indiát. Fő útvonaluk Pandzsáb területén, a termékeny mezőgazdasági övezeten haladt át. Ennek eredményeképpen Nának guru születése idején egymás mellett éltek a hinduk és a muszlimok.
A mogulok (muszlim hódítók) végül egész Északnyugat-India fölött megszerezték az irányítást, s ez a 19. századig, a brit uralomig fennmaradt.
1947-ben India felszabadult a brit uralom alól, és a muszlimok követelésére Indiából kihasították az új országot, Pakisztánt. (Pandzsáb területét felosztották a hindu India és a muszlim Pakisztán között.) Azoknak a szikheknek és hinduknak, akik hirtelen Pakisztánban találták magukat, távozniuk kellett. Sokan átköltöztek Indiába, mások viszont kivándoroltak, például az Amerikai Egyesült Államokba és Angliába, ahová magukkal vitték vallásukat.
Nának guru
Nának 1469-ben született a pandzsábi Lahor melletti kis faluban, Talvandiban. Szülei hinduk voltak, ám ő hinduk és muszlimok között nőtt fel.
30 éves korában Nának guru három napra eltűnt, és mindenki azt hitte, hogy vízbe fulladt. Visszatértekor ezek voltak az első szavai: „Nincs olyan, hogy hindu vagy muszlim, kinek az ösvényét kövessem tehát? Isten ösvényét fogom követni.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy minden vallás igazsága ugyanaz. Szerinte a vallások között fennálló, külsőségekben megnyilvánuló különbségek nem lényegesek.
Nának guru úgy gondolta, hogy Isten új üzenetet küldött számára, amely sem az iszlám, sem a hindu tanításokból nem következett. Életének hátralévő részét ezen üzenet terjesztésével töltötte. Feljegyezték róla, hogy kimondottan a hindu és muszlim szent helyek felkeresésére törekedett, és ott hirdette tanait.
Négy „hősies” utazás után (északra Tibetbe, délre Sri Lankába, keletre Bengálba és nyugatra Mekkába és Bagdadba) Nának guru a hinduknak és muzulmánoknak egyaránt tanított, és ennek során tanítványokat, úgynevezett szikheket gyűjtött maga köré. Tanításai a vallásnak az emberiség életében betöltött szerepéről szóltak. Szerinte a vallás fő feladata a népek egyesítése, és fájlalta, hogy a gyakorlatban a vallás inkább egymás ellen hangolja az embereket. Különösen sajnálkozott a hinduk és muszlimok közötti ellenséges érzületeken, és bizonyos szertartási módozatokon, amik szerinte akadályozzák a hívőket az Istenre való koncentrálásban, így tovább akart lépni mindkét vallás gyakorlatain. Ellenezte a kasztrendszert. Jól ismert mondását „Nincsenek hinduk, nincsenek muszlimok”, Szigh guru fejlesztette tovább: „Tekintsd egyenlőnek az emberi faj egészét”.
A guru élete utolsó éveit a pandzsábi Kartárpur városában élte le, ahol sokan meglátogatták, hogy tanuljanak bölcsességéből. Követőit, vagyis tanítványait szikheknek nevezték. Kartárpurban létrehoztak egy közösséget, amely mindenki felé barátsággal viseltetett, és ingyenkonyhát nyitottak a szegények és nélkülözők számára.
Halála előtt kijelölte utódját, a szikh közösség új tanítóját (guru). Ez a rendszer folytatódott, amíg az utolsó, a tizedik, Gobind guru (1666–1708) 1699-ben meghatározta a szikheket másoktól megkülönböztető szertartásokat.
Nának guru 1539-ben halt meg. Az egyik legenda elbeszéli, hogy halála után vita támadt hívei között. Hindu gyökerekkel rendelkező követői saját hagyományaiknak megfelelően hamvasztani akarták, míg muszlim hátterű hívei el akarták temetni. Amikor elérkezett a test megsemmisítésének ideje, Nának követői már csak a halotti leplet találták, a test eltűnt.
A szikhek hite A Mindenható Isten a személytelen, alaktalan végső valóság, Ő a Teremtő, a személyes megmentő, a belső tanító, aki mindentudó, mindenható és anyagtalan. Isten mindeneken keresztül nyilatkozza és jelenti ki magát a világmindenségben, de semmilyen véges képzet nem imádható Istenként, hiszen az végtelen. Isten Nánakot és az őt követő kilenc gurut, valamint az írásokat választotta az isteni világosság megtestesítésére, de egyik sem imádható istenként.
Isten az ürességről való mély elmélkedésben létezett számtalan korokig, míg elhatározta a világmindenség és az élet megteremtését. Csakis Isten tudja, hogy mikor és hogyan volt a világ, az élet és az első tett megteremtve.
A szikhek egyistenhitűek. Úgy hódolnak Istennek, hogy őszinte életet élnek, és törődnek másokkal. Minden napot hajnali mosdással kezdenek, és a guruk tanításain elmélkednek.
Szerintük a lélek a születés és az újjászületés körforgásába kerül. Hogy ebből kiszabadulva Istennel egyesüljenek és guruvá váljanak, fegyelmezett életet élnek, és gyakran a társadalom érdekeit szolgáló munkát (széwa) végeznek, és jövedelmük tizedét a rászorulóknak adják.
Az újraszületések ellenére az egyénnek nem szükségszerűen kell a karma törvényeitől szenvednie. A szenvedés sem közvetlenül Istentől származik, ő csupán a hit és bátorság próbájaként engedi azt meg. A szenvedés gyakran sok jót hoz ki az emberből, mint például részvétet, könyörületet és szánalmat. A hűséges hívek a gonosztevők által a legsebezhetőbbek, akik hitüket próbára teszik. Sokan tekintik a szenvedést a lélek gyógyírjának, a gyönyört pedig a lélek betegségének.
A megváltás az Isten által adatott megvilágosodás, amely az újraszületésektől való megszabadulást eredményezi. Gyakori imádság, elmélkedés, Istent dicsérő énekek, felnőttkeresztelés, jótétemények (könyöradományok és ingyenkonyha), erkölcsösség és Isten törvényeinek (ahogy azt a tíz emberi guru hozza) való engedelmesség mutatja az áhítatot és megtisztítja a lelket a sok korábbi élet során felhalmozódott tisztátalanságtól, így megszabadulhatunk az olyan emberi bűnöktől, mint a kéjvágy, harag, kapzsiság, kötődések és büszkeség.
Nem hisznek a Sátánban. Szerintük a bűn korában élünk, amikor a gonoszság természetszerűen virágzik. Az emberek lényükben hajlamosak a kísértéseknek engedni. Isten teremtett mindent, és ő adott az embereknek szabad akaratot. A gonoszságot Isten az emberiség jellemének és az áldozatok hithűségének próbájaként engedélyezi. Az istentelen gonosztevőket mindenáron el kell kerülni.
Isten
A szikhizmus egyistenhívő és panteista vallás. A szikhek úgy hiszik, hogy csak egy Isten létezik, aki egyszerre van mindenben és mindent magába foglal. Isten egységét az Ik Onkar kifejezés tükrözi.Tudor Rose (2015). Agree to Differ."Sikhism at a glance |Religions: Sikhism". A szikhizmusban Isten neve Vahiguru (szó szerint lefordítva: „csodálatos tanító”). A csodálatos tanítót Nirankar-nak („alak nélküli”), Akal-nak („időtlen”), Karta Purak-nak („a teremtő lény”), Akál Purk-nak („az időn és a halálon túl”) és Agam Agocsar-nak („érthetetlen és láthatatlan”) tartják."There is One God".
Szó szerinti értelemben Istennek a szikhizmusban nincs neme, de metaforikusan Isten maga férfiként, hatalma pedig női erőként jelenik meg. Például Góbind Szing guru Istenre apjaként, teremtő erejére pedig anyjaként utal. Egy másik példa, hogy a Granth Száhib, a szikhizmus szent könyve szerint minden ember lélekszűz, aki vágyik arra, hogy egyesüljön a párjával és, istennel. Ezenkívül a Ádi Granthban az is szerepel, hogy sok világ létezik, amelyeken a transzcendentális Isten sokféle életet teremtett.Gurū Granth Sāhib, 15 oldal.
A szikh szent könyv Isten megnevezésével kezdődik, mint Ik Onkar (ੴ), „az egy teremtő”,The Encyclopedia of Sikhism. Hemkunt. 20–21, 103 oldal. akit a szikh hagyományban Isten monoteista egységeként értelmeznek.Merriam-Webster's encyclopedia of world religions, 500 oldal. Az Ik onkar megnevezés más fordításai „az egyetlen legfőbb valóság, az egyetlen teremtő, „a mindent átható szellem.” Minden fordítás más módon fejezi ki Isten és a teremtés sokrétű, de egységes és egyedi értelmezését.John Mayled (2002). Sikhism. Heinemann. 16 oldal.
A közösség (khálsza)
A muszlim mogulok indiai uralma alatt a szikhek időről időre üldöztetést szenvedtek el, a hindukkal többnyire békességben éltek. Az ötödik és a kilencedik gurut nézetei miatt ki is végezték. A tizedik guru, Góbind Szingh megalapította a khálszát, azaz a tiszták nevű közösséget. A khálsza tagjai részesültek a khandé di páhul beavatási szertartásában, és az öt k (kakké) jegyét viselik (kés=nem nyírt hajzat, kanghá=csontfésű, kirpán=kard, kará=karperec, kacsh=térdnadrág). A khálszák közé olyan szikhek tartoztak, akik hajlandóak voltak harcolni az elnyomás ellen, megvédeni a hitüket, ha kellett, karddal is, egyúttal rendkívül szigorú erkölcsi kódexet kell követniük.
A khálsza első tagjait az ún. amrittal (cukor és víz keverékével) kenték fel. Ittak a folyadékból, majd valamennyit a fejükre locsoltak. Az öt férfit sárga ruhába öltöztették, majd Góbind Szingh elnevezte őket Pándzs pjárénak, azaz a Szeretett ötnek. A khálszán belüli egyenlőség jeleként a gurut is beavatták a közösség tagjai közé. A tömeget is magával ragadta az öt ember példája, és ezreket kentek fel a khálsza teljes jogú tagjává. A szikh férfiak és nők közül ma is sokan jelentkeznek a khálsza tagjai közé.