Stephen Edwin King (Richard Bachman néven is publikál) (Portland, Maine, 1947. szeptember 21. –) amerikai író, a jelenkor egyik legolvasottabb szerzője. Negyvennél is több nyelvre lefordított művei több mint 400 millió példányban keltek el világszerte,randomhouse.de: Stephen King a legtöbb művét több-kevesebb sikerrel meg is filmesítették.
Élete Gyermekkora
1947. szeptember 21-én született a maine-i Portland városában, Donald Edwin King és Nellie Ruth Pillsbury gyermekeként. Miután az akkor kétéves Stephen édesapja elhagyta a családot, Nellie-nek saját erejéből kellett eltartania magát és két gyermekét. Alkalmi munkákból igyekezett ezt megoldani, de minden igyekezete ellenére is sokat nélkülöztek, és gyakran kellett költözniük ekkoriban.
King már hétéves korától kezdve írt történeteket. Nagy hatással voltak rá a gyermekkorában látott sci-fi- és fantasy-filmek, innen származik rajongása a horror műfaja iránt. 13 éves volt, amikor rábukkant egy dobozra, tele édesapja befejezetlen kézirataival, melyek leginkább horror- és fantasy-történetek voltak. Önéletrajzi művében azt írja, hogy ez az esemény fiatalkorának meghatározó élménye volt. Első történetei 19 éves korában jelentek meg, a Comics Review magazinban.Wood, Rocky et al. 'Stephen King: Uncollected, Unpublished Abingdon, Maryland 2006
A középiskola után felvételt nyert a Maine-i Egyetemre, Oronóban, angol nyelv és irodalom szakra, ahová 1966 és 1970 között járt.
Az első sikerek előtt
Első novellája, a The Glass Floor 1967-ben jelent meg. Három évvel később kezdett el dolgozni életművének központi regényfolyamán, A Setét Torony-sorozaton, melynek első kötete 1982-ben jelent meg.
1971. január 2-án házasodott össze Tabitha Spruce-szal, akivel egyetemi évei alatt ismerkedett meg, és aki szintén író. Három gyermekük született: Naomi Rachel (1970–), Joseph Hillstrom (1972–) és Owen Philip (1977–). Érdekesség, hogy a két fiú is író lett (Joseph Hillstrom a Joe Hill írói álnevet használja).
Tanulmányai befejezése utána Hampden városában dolgozott angoltanárként, fizetése azonban nem volt elég a család eltartására, így aztán egy mosodában vállalt mellékállást. Ugyan kevés ideje maradt az írásra, de időről időre mégis sikerült egy-egy novellát megjelentetnie, ekkor azonban még nagyon messze járt attól, hogy pusztán az írásból meg tudjon élni. Első sikerei előtt is írt már regényeket, ezeket később átdolgozva, Richard Bachman álnéven jelentette meg.
Hetvenes évek
Két sanyarú, többek között lakókocsiban töltött évvel később, 1973-ban King arról értesült, hogy a Doubleday kiadó elfogadta Carrie című regényének kéziratát, majd nem sokkal később a New American Library dolláros rekordösszegért vásárolta meg a szerzői jogokat. Az 1974-ben megjelent mű azalatt született, hogy King angoltanárként dolgozott Hampdenben. Érdekessége, hogy a regény első kéziratát King kidobta a szemétbe, mert egyáltalán nem volt megelégedve vele. Tabitha vette észre, halászta ki a kukából és ösztönözte férjét arra, hogy folytassa a művet.
Ez idő alatt a tanítás mellett különböző férfimagazinokba írt történteket: Az ötödik negyed című műve 1973-ban a Cavalier című lapban jelent meg. Ez az egyetlen olyan műve, amelyet John Swithen álnéven adott ki. A novella később megjelent a Rémálmok és lidércek című novelláskötetben.
A Carrie kirobbanó népszerűsége egy csapásra ismertté tette Stephen King nevét. A regényből 1976-ban Brian De Palma készített filmet. A hirtelen rászakadt siker hatására King úgy döntött, hogy felhagy a tanári pályával, és minden idejét az írásnak szenteli. Családjával a coloradói Boulderbe költözött, ahol megírta következő regényét, A ragyogást (1977), amely azonnal bestseller lett. Egy 1977-es rövid angliai tartózkodást követően King és családja végérvényesen Maine államban telepedett le, ahol azóta is él.
1979-ben a Borzalmak városa (1975) című regényéből készült az első, a televízióra szánt King-adaptáció, majd 1980-ban megkapta első kitüntetését, a World Fantasy díjat.
Az 1979-es évhez kapcsolódó érdekes esemény, amelyről George Beahm számol be a Kingről szóló könyvében, hogy egy bizonyos Mark David Chapman ebben az évben autogramot kért Kingtől és fényképezkedett vele. Az író állítólag később azonnal felismerte az őrült rajongót a televízióban: Chapman gyilkolta meg ugyanis John Lennont 1980 decemberében.Beahm, George. Stephen King from A to Z – An Encyclopedia of his life and work. Kansas City, 1998.
Nyolcvanas évek
King a Carrie megjelenését követő években az alkohol, majd a drogok rabjává vált. A probléma mintegy tíz évig kísérte, mígnem röviddel A rémkoppantók (1987) című regény megjelenése után, amelynek megírására saját bevallása szerint is csak foszlányokban emlékszik, felesége, barátai és egy terápia segítségével végleg sikerült megszabadulnia betegségétől.King, Stephen (2000). On Writing: A Memoir of the Craft
A hetvenes évek végétől kezdve hét regényt jelentetett meg Richard Bachman álnéven. Ezek közül a Rage magyarul a mai napig kiadatlan. King eredetileg azért használt álnevet, mert a Carrie, a Borzalmak városa és A ragyogás sikerei után nem akarta újra Stephen King-regényekkel elárasztani a piacot, valamint kíváncsi volt arra, hogy az olvasók valóban a művek minősége miatt, vagy csupán a szerző neve körüli felhajtás következtében vásárolják meg a könyveit. Az ekkor megjelent „Bachman-regények” egyébként még a Carrie előtt születtek. A könyvek viszonylag sikeresek voltak a piacon, de amikor fény derült írójuk valós kilétére, eladási számaik az egekbe szöktek.
Erre egyébként igen későn, a Thinner (1985) című regénye kapcsán került sor, amely magyarul Sorvadj el! címmel jelent meg. Egy amerikai könyvkereskedő, Stephen Brown figyelt fel a hasonlóságra a regény és Stephen King többi műve között, majd idővel kiderítette, hogy Bachman és King voltaképpen ugyanaz a személy.Brown, Steve. 'Richard Bachman Exposed'. Lilja's Library: The World of Stephen King. Hozzáférés ideje: December 27, 2008. A Bangor Daily News hozta nyilvánosságra a felfedezést, melynek hatására jellemző, hogy a Sorvadj el! című regény eladási számai az addigi -ről rövid idő alatt -re ugrottak.
King 1985-ben adott tudomást Bachman „haláláról”,'Blaze – Book Summary'. Simon & Schuster. Hozzáférés ideje: January 10, 2009. majd még egy regényt jelentetett meg ezen a néven, A rendcsinálókat (1996). Bár úgy tűnt, végleg szakított írói álnevével, 2007-ben ismét egy Bachman-művel jelentkezett Blaze címen. Ezt a regényt is még a Carrie előtt írta, de nem adta ki, és később átdolgozva jelentette meg.
1984-ben került sor első együttműködésére Peter Straub amerikai íróval: közös munkájuk szüleménye A Talizmán című fantasy-regény. A mű folytatása 2001-ben jelent meg A Fekete Ház címen.
Rendezőként és forgatókönyvíróként 1986-ban mutatkozott be az Éjszakai műszak (1978) című regényének filmváltozatával a Maximális túlhajtás című mozifilmmel, ám a mű csúfosan megbukott.
Kilencvenes évek
A kilencvenes évek elején írókollégákkal megalapította a Rock Bottom Remainders elnevezésű együttest, amelynek tagja többek között Ridley Pearson, Matt Groening, Amy Tan és Mitch Albom. Fennállása óta – bár hobbizenekarról van szó – az 1992-es bemutatkozást követően az együttes több száz koncertet adott, zömében jótékonysági esteken. Repertoárjukban leginkább feldolgozások szerepelnek. King maga ritmusgitározik és olykor énekel is, de nem minden fellépésen van jelen.
1996-ban A fekete öltönyös férfi című novellájáért megkapta az O. Henry-díjat.
Ugyanebben az évben – nem titkoltan a Charles Dickens által megteremtett hagyományokat követve – egymást követő hat hónap során hat kötetben jelentette meg A halálsoron című folytatásos regényét, amelynek mind a hat része egyszerre volt fent a bestseller-listákon az Egyesült Államokban. A kritikusok a kiadás módja miatt pénzhajhászással vádolták meg.
1999. június 19-én súlyos balesetet szenvedett, amikor egy Bryan Smith nevű férfi furgonjával elgázolta, miközben King szabályosan sétált háza környékén. Egy helyi lap tévedésből még halottnak is nyilvánította. Tíz nap alatt ötször kellett megműteni többek között láb- és csípőtörés, valamint légmell miatt.Rogak, Lisa. Haunted heart: The Life and Times of Stephen King at Google Books. Hozzáférés ideje: September 27, 2010. Az erős fájdalmakkal járó lábadozási időszakban sem hagyott azonban fel az írással; felesége ápolta és gondoskodott róla. Ebben az időben született meg Álomcsapda (2001) című regénye.
Hónapokkal később az író ügyvédje megvásárolta a gázoló autót, amelyet King saját kezűleg szét akart zúzni, ám erre végül nem került sor. A kocsi roncstelepen végezte."Novelist Stephen King" Fresh Air; NPR June 22, 2001 A baleset körül egyébként több különös körülmény is felmerült. A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt sofőr középső neve ugyanis Kinghez hasonlóan Edwin volt. Smith 2000 szeptemberében rejtélyes körülmények között pontosan King születésnapján halt meg 43 évesen. Halálát az orvosi jelentés szerint a Fentanil-túladagolása okozta. Ráadásul a baleset előtt King éppen egy furcsa autóról szóló regényen dolgozott, és kísértetiesen hasonló balesetet álmodott meg. A könyv a baleset után Rémautó (2002) címen látott napvilágot.
A baleset után két évvel – annak egyenes következményeként – súlyos tüdőgyulladást kapott, és ismét kórházba került. Ez idő alatt a felesége átalakította számára a dolgozószobáját. Amikor King hazatért, könyvei és személyes tárgyai még el voltak pakolva. Olyan érzése volt, hogy így nézne ki a dolgozószobája akkor, ha meghalt volna. Ebből az alapötletből született meg később a Lisey története (2006) című regénye."Origin of Stephen King's novel, LISEY'S STORY", YouTube, December 1, 2006
2000-ben jelent meg első elektronikus kisregénye, A Golyó, amely később egy novellagyűjteménybe is bekerült (Minden haláli, 2002).
Kétezres évek
Egy évvel később, 2001-ben látott napvilágot A Fekete Ház, az 1984-es A Talizmán folytatása, amelyet ismét közösen írt Peter Straubbal. A harmadik rész mindkettejük részéről tervbe van véve és elmondásuk szerint csak idő kérdése.
2002-ben Bram Stoker-életműdíjjal jutalmazták, majd egy évvel később az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásáért megkapta a Nemzeti Könyvdíjat.http://www.nationalbook.org/amerletters.html The National Book Foundation's Medal for Distinguished Contribution to American Letters award page 2004-ben pedig életművéért World Fantasy díjjal tüntették ki.
Miután a korábbi évtizedekben szinte évente jelentkezett új regénnyel, 2002-ben váratlanul bejelentette, hogy nem jelentet meg több könyvet. Ez a döntése arra volt visszavezethető, hogy ekkoriban a balesete és a kórházi kezelések következtében nagy fájdalmakkal küzdött, nem nagyon tudott egy helyben ülni és összességében csökkent a teherbírása. Nem sokkal később azonban úgy módosította nyilatkozatát, hogy visszavesz a tempóból, és nem jelenteti meg minden elkészült művét. Ennek ellenére továbbra is rendszeresen ír, és úgy tűnik, kifogyhatatlan az újabb és újabb ötletekből.
2003 és 2010 között nagyjából háromheti rendszerességgel saját rovattal jelentkezett az Entertainment Weekly című amerikai folyóiratban. A rovat, amelyben általában irodalomról, filmekről vagy zenéről írt, a The Pop of King címet viselte.
A 2000-es években megjelent Rémautó (2002) és A coloradói kölyök (2005) című művei szokatlanul lassúak, melankolikusak. Ezekben elgondolkodtató módon ábrázolja az életünkben rejlő rejtélyeket és megoldatlan kérdéseket.
Ezek és legújabb regényei – például a Lisey története (2006) és a Duma Key (2008) – egyre több kritikust késztetnek arra, hogy „kiszabadítsa” Kinget a ponyvaíró és horror-szerző skatulyából és elismerje irodalmiságát. Ő maga ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott 2008-ban, hogy lassan felnőtt a kritikusok egy olyan generációja, amely az ő művein (is) nevelkedett, éppen ezért pozitívabban viszonyul munkáihoz, míg régi kritikusainak nagy része már visszavonult vagy meghalt.