Szamuely László, szül. Szamueli névváltozat: Számuelly (Nyíregyháza, 1897. március 2. – Budapest, 1920. január 28.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 130/1920. folyószáma alatt. magántisztviselő, újságíró, kommunista pártmunkás, Szamuely Tibor testvéröccse.
Élete Szamueli Lajos terménykereskedő és Farkas Cecília fiaként született zsidó családban. Öt fiútestvére volt: Tibor, Zoltán, István, György és János.Simor András: Így élt Szamuely Tibor. Budapest, Móra Könyvkiadó, 1978, 19-20. p. Négy polgári és két kereskedelmi iskolai osztályt végzett.HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 1101 1915-ben bevonult katonának, 1916-ban orosz hadifogságba esett és részt vett a magyar hadifoglyok forradalmi mozgalmában. Az OK(b)P Magyar Csoportjának tagja, s az agitátoriskola hallgatója volt. 1918 decemberében hazatért Magyarországra, és bekapcsolódott a Kommunisták Magyarországi Pártjának szervezésébe. Mint a Vörös Ujság munkatársát 1919. március 10-én Debrecenben letartóztatták, március 21-én került szabadlábra. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg 5. vörös hadosztályának politikai megbízottja volt, később pedig (áprilistól) a Szovjetház katonai parancsnoka. 1919 nyarán a Forradalmi Kormányzótanács megbízásából a devecseri és Sopron környéki ellenforradalmi mozgalmak leverését irányította. A kommün bukása után illegális pártmunkára Budapesten maradt, ám decemberben elfogták, halálra ítélték és kivégezték.
Jegyzetek
Források
A Szocialista Forradalomért. Budapest, 1975, Kossuth Könyvkiadó, 659–660. o.
További információk Szamuely László soproni bűnei. Az ukrán tisztek meggyilkolása. Pesti Napló, 71. évf. 13. sz. (1920) 4. o. HU BFL - VII.102.a - fogoly - 1919 - 1101 Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. Szabó Ágnes: Az illegális pártmunka kezdetei a Tanácsköztársaság megdöntését követő hónapokban. Párttört. Közl., 1966. I. sz. Fazekas János: Visszaemlékezés a Szamuely-testvérek ellen Nyíregyházán elkövetett merényletre. Kelet–Magyarország, 1967. január 15. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. 5, 6/A, 6/B. kötet. Bp., 1956–1960. Szabó Ágnes: A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése. Bp., 1970.
Kategória:KMP-tagok Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Kivégzett magyar személyek Kategória:A Vörös Ujság vezetői, újságírói Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Meggyilkolt újságírók Kategória:Meggyilkolt kommunisták Kategória:A magyar Vörös Hadsereg tagjai