Lengyel Levente (Debrecen, 1933. június 13. – Budapest, 2014. augusztus 18.) magyar sakkozó, Maróczy-díjas nemzetközi sakknagymester, sakkolimpiai ezüst és bronzérmes, Európa-bajnoki és magyar bajnoki ezüstérmes, mesteredző.
Sakkpályafutása 1949-ben költözött Budapestre, először a Budapesti Építők játékosa, majd 1955-től 45 éven keresztül az MTK játékosa volt. Olyanokkal szerepelt egy csapatban, mint Portisch Lajos, Szabó László, Bilek István, Adorján András, majd később a Polgár-nővérek (Zsuzsa, Zsófi és Judit).
1948-ban megnyerte Magyarország szpartakiádját, amelyen mintegy 30.000-en indultak. 1952-ben szerezte meg a mesteri címet, 1962-ben lett nemzetközi mester, 1964-ben nagymester. A FIDE nyilvántartásában még szerepel, de 2009 óta nem játszott olyan mérkőzést, amely az Élő-pontszámát módosította volna. Legalább 2000 óta már csak csapatmérkőzéseken játszott, 1997-ből ismert az utolsó egyéni versenyen játszott játszmája.
Pályafutása során két világbajnok, Mihail Botvinnik és Mihail Tal ellen is győzni tudott.
Kiemelkedő versenyeredményei 1952-ben szerepelt először a magyar bajnokság döntőjében ezt követően még közel húsz alkalommal. 1962-ben holtversenyben első helyezést ért el Portisch Lajossal, a holtversenyt eldöntő párosmérkőzésen azonban alulmaradt. 1964-ben a 3. helyet szerezte meg.
1964-ben bejutott a világbajnokjelöltek zónaközi versenyébe, ahol a 24 versenyző közül a 12. helyen végzett. Az első 8 helyezett szerzett jogot arra, hogy kieséses párosmérkőzéseken döntsék el a világbajnok kihívójának személyét.
1960: 3-5. helyezés (Balatonfüred) 1961: 1. helyezés, Budapest-bajnokság 1961: 3-4. helyezés (Varsó) 1963: 2. helyezés, világbajnoki zónaverseny (Enschede) 1963/64: 3-4. helyezés holtversenyben Mihail Tallal (Hastings) 1964: 2-3. helyezés Portisch Lajossal holtversenyben (Malaga) 1964: 5. helyezés (Beverwijk) 1965: 2-3. helyezés, Asztalos Lajos-emlékverseny (Gyula) 1966: 2-3. helyezés, Rubinstein-emlékverseny (Polanica Zdroj) 1966: 3-4. helyezés (Velence) 1968: 1. helyezés (Solingen) 1968: megosztott 3. helyezés (Amszterdam) 1969: megosztott 2. helyezés (Velence) 1971: 3-4. helyezés (Baja) 1972: 1. helyezés (Bari) 1972/73: 1. helyezés (Reggio Emilia) 1973: 2. helyezés (Madonna di Campiglio) 1974: 2-3. helyezés (Budapest) 1976: 2. helyezés (Atenach) 1977: 3-4. helyezés (Stip, Macedónia) 1977: 2. helyezés (Malmö) 1977: 1. helyezés (Baar) 1977: 1. helyezés (Viroviticy) 1980: 1. helyezés (Val Thorens) 1981: 1-2. helyezés (Val Thorens) 1982: megosztott 1. helyezés (Val Thorens) 1983: 2. helyezés (Koppenhága)
Csapateredményei 1956-ban tagja volt az Egyetemi-főiskolai sakkcsapat világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar válogatott csapatnak.
1960 és 1970 között hat alkalommal volt a magyar válogatott tagja a sakkolimpián, amelyeken egy ezüst (1970) és egy bronzérmet (1966) szerzett, 1960-ban és 1964-ben a 4., 1962-ben az 5., 1968-ban a 6. helyen végeztek. Egyéniben 1962-ben tábláján a mezőnyben a 3. legjobb eredményt érte el.
Három alkalommal szerepelt a magyar válogatottban az Európa-bajnokságon, amelyeken a csapat 1961-ben és 1965-ben bronzérmet, 1970-ben ezüstérmet szerzett. Egyéniben 1965-ben tábláján a mezőnyben a 3. legjobb eredményt érte el.
Ötször volt az MTK-val magyar bajnok, és mind az öt alkalommal játszott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában.
Díjai, elismerései A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954) Szocialista Munkáért Érdemérem (1961) a lipcsei sakkolimpián elért eredményért A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1968) Kiváló Sportoló (1973) Jó nevelőmunkáért emlékplakett (1983) Mesteredző (1983) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) (2008) Maróczy-díj Budapest Sakkozásáért-díj (2012) Barcza Gedeon-díj (2013)
Jegyzetek
Források A Magyar Sakkszövetség közleménye
A versenyeredmények egy része A csapateredmények
További információk
Játszmái a 365chess.com adatbázisban Chess-db adatbázis Interjú 73. születésnapján
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar sakkozók Kategória:Magyar sakkedzők Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei