bélyegkép|jobb|ATI Flipper csip az alaplapon A Flipper a Nintendo GameCube játékkonzol grafikai processzorának (GPU) a kódneve. A processzort 1998-ban kezdte fejleszteni az ArtX cég a Nintendo megrendelésére, és 1999-ben már elkészültek az első mintákkal. A csip 2000-re került gyártható állapotba, majd végül 2001-ben a GameCube játékkonzolban jelent meg, immár az ATI neve alatt (az ATI 2000 első felében felvásárolta az ArtX céget). A játékkonzolban a csip nemcsak a grafikai feladatokat végzi, hanem a konzol be- és kimeneteinek kezeléséért, az audió- és egyéb funkciókért is felelős.
Tervezés Az ArtX céget 1997-ben alapította az SGI-ből kivált 20 mérnök. A cég grafikai csipeket tervezett a PC piacra, majd 1998-ban a Nintendóval szerződött a cég negyedik, „Dolphin” kódnevű játékkonzolja központi logikájának és grafikai processzorának kifejlesztésére. A grafikai vezérlő a „Flipper” kódnevet kapta, fejlesztésében részt vettek a Nintendo mérnökei is, például Howard Cheng és Rob Moore csapata a Nintendo technológiai fejlesztési részlegén (NTD Inc.). A Nintendo mérnökeinek ekkor még nem volt semmi tapasztalata a grafikai rendszerek fejlesztésében, az ArtX mérnökeinek, lévén volt SGI alkalmazottak, annál inkább. A fejlesztésre hatással voltak a Nintendo 64 grafikai processzorával, az SGI Reality Co-Processor-ral szerzett tapasztalatok.
A processzor tervezése 1998-ban kezdődött, 1999-re eljutottak a kapuk és a szilíciumcsip kezdeti változatáig és elkészültek az első minták. A csip 2000-re készen állt a gyártásra. A céget ekkor az ATI felvásárolta, mivel be akart lépni a játékkonzolok és grafikai csipek piacára.
Jellemzők A Flipper processzor gyakorlatilag a GameCube konzol legfőbb, központi egysége, hozzá csatlakozik a Gekko CPU, a különböző memóriák, soros és párhuzamos portok, modem, lemezvezérlő, videókódoló DAC és audió egységek.
A Flipper csip 0,18 µm-es technológiával készült, 51 millió tranzisztort tartalmaz, órajele 162 MHz. A NEC gyártja, mérete kb. . A Gekko processzor felé 64 bites interfésszel rendelkezik, amely 162 MHz-es órajelen működik, ugyanúgy, mint a Flipper csip.
Adatok:
Név: Flipper Gyártó: ArtX / Nintendo (az ArtX 2000 óta az ATI része, ami most az AMD-hez tartozik) Gyártási eljárás: 0,18 mikronos NEC Embedded DRAM Tranzisztorok száma: 51 millió (ennek kb. a felét az 1T-SRAM foglalja) Órajel: 162 MHz Teljesítmény: 9,4 GFLOPS (máshol 8,6 GFLOPS) textúrák egy renderelési menetben: 8 videó módok: 720 × 480 váltottsoros (480i), 60 Hz-en 720 × 576 váltottsoros (567i), 50 Hz (PAL esetén) 720 × 480 progressive scan (480p) 60 Hz (csak NTSC) poligon teljesítmény: 40 millió poligon/másodperc (csúcs) minden effektusban Memória: 3 MiB csipre integrált 1T-SRAM: 2 MiB Z-buffer + 1 MiB textúra gyorsítótár beépített frame buffer és Z-buffer: méret: kb. 2 MiB (1 MiB a puffernek) latencia: 5 ns RAM típusa: 1T-SRAM beépített textúra gyorsítótár: méret: kb. 1 MiB latencia: 5 ns RAM típusa: 1T-SRAM Textúra olvasási sávszélesség: 10,4 GB/s csúcsüzemben Fő memória sávszélesség: 2,6 GB/s csúcsüzemben Színmélység 24 bites RGB / 32 bites RGBA 24 bites Z-puffer Képi funkciók: köd, pixel alatti élsimítás, 8 hardveres fényforrás, alpha blending, virtuális textúra design, multi-textúrázás, bump mapping, környezet leképezés (mapping), mip mapping, bilineáris/trilineáris/anizotrópikus filterezés, valós idejű textúra-tömörítés és dekompresszió (S3TC), valós idejű display list dekompresszió, hardveres 3 soros deflickering (remegéselvonó) filter. Analóg AV kimenet: PAL kimenet: kompozit (CVBS) – RGB jel, szabadalmaztatott multi-AV port NTSC kimenet: kompozit (CVBS) –, S-Video (YC) jel, szabadalmazott multi-AV port Digitális AV kimenet: Komponens (YPbPr) szabadalmaztatott Digital AV portNintendo GameCube Digital AV Connector (a 2004 májusa után gyártott konzolokban nincs)
Jegyzetek
Források További információk
Kapcsolódó szócikkek Nintendo GameCube Gekko mikroprocesszor Hollywood (grafikai processzor)
Kategória:GPU Kategória:ATI Technologies termékek Kategória:Mikroprocesszorok Kategória:Nintendo