Az alábbi táblázat Svédország uralkodóinak sorát tartalmazza. Az ország királyai, királynői, régensei és alkirályai a kalmari unió időszakában is fel vannak sorolva.

A történészek leggyakrabban az Yngling-ház uralkodóival nyitják a svéd uralkodók sorát. Az Yngling-ház kapcsán valójában a legelső uralkodók esetében nem igazolt kétséget kizáróan, hogy ők az Yngling családhoz tartoznának, azért gyakori az Uppsala-ház vagy a Munsö-ház elnevezés is ezekre az uralkodókra.

Korai uralkodók Mitológiai uralkodók (I. e. 1. század – 695) Az alábbi uralkodók léte és uralkodása nem tisztázott. Forrásokat csak a mondavilágból meríthetünk róluk, a történészek körében sok a vitatéma velük kapcsolatban.

A családfájukat lásd:

+<center>Uralkodó<center>Uralkodott<center>Névváltozat(ok)<center>MegjegyzésGYLFI<center>Gylfe, Gylvi, Gylve<small>ODIN<center>Óðinn, Wotan, Wōden<small>Germán főistenA hagyomány szerint a svéd adóügy uralkodása alatt született meg: Svitjodban mindenki egy ércpénzt fizetett neki ("orradó"), cserébe békét kellett tartania országában, és gondoskodnia kellett arról, hogy a szántók jó termést hozzanak. Halála után istenné avatták. (a GERMÁNOK FŐISTENE)I. YNGVY<center>Kr. e. I. sz.Yngvin, Ingwine, Inguin, Ing<small>Odin fia.NJORDGazdag~, Njörðr, Niordr<small>Valószínűleg I. Yngvi fia..FREYR<center>Frey<small>Njord fia.YNGVI-FREYR<center>-<small>Freyr fia, de lehet, hogy Njorddé.FJÖLNIR<center>0 körülFjölner, Fjolner, Fjolne<small>Yngvi-Frey fia.A hagyomány szerint egy karácsonyi lakomán lerészegedett, és egy méhsörös kádba fulladt.SVEIGDER<center>Kr. u. I. sz.Sveigðir, Sveigthir, Svegdi, Swegde<small>Fjölnir fia.A hagyomány szerint egyik országjárása alatt egy törpe bevarázsolta egy kőrakásba, ami agyonnyomta őt.VANLANDI<center>Vanlande, Vanlade<small>Sveigder fia.A hagyomány szerint álmában egy lidérc fojtotta meg.VISBURR<center>Visbur<small>Vanlandi fia.DOMALDE<center>Dómaldi, Dómaldr<small>Visburr fia.A hagyomány szerint egy, az országát sújtó hosszú szárazság miatt elmaradt a termés, mire alattvalói feláldozták Ceres istennek.DOMARR<center>Domar<small>Domalde fia.A hagyomány szerint elhagyta a feleségét, ezért Huld jósnő - a királyné ösztönzésére olyannyira megbabonázta, hogy belehalt.DYGGVI<center>Dyggve<small>Domarr fia.A hagyomány szerint természetes halállal halt meg.DAG<center>II./III. sz.Dagr Spaka<small>Dyggvi fia.AGNE<center>Agni Skjálfarbondi, Hogne<small>Dag fia.A hagyomány szerint egy Skjalf nevű finn királylányt vett feleségül, aki felakasztotta őt egy aranyláncra.ALREKR<center>egy időbenAlrek, Alrik<small>Agne fiai.A hagyomány szerint egyik összetűzésük folyamán lovuk kantárával fojtották meg egymást.I. ERIKEiríkrII. YNGVI<center>?–300Yngve, Yngui<small>Alrekr fiai.Az évkönyvek mindössze annyit írtak róluk, hogy megölték egymást, és holttestüket felvitték a Fyris sáncra.ALF -HUGLEIK<center>300–302Ochilaik, Hygelach<small>Alf fia.HAKE<center>302Haki, Haco<small>JÖRUNDR<center>302–313Jorund<small>II. Yngvi fia.ANE<center>313–?Öreg~, ~Gamli, Aun, Auchun, On, Edwin, Audhun<small>Jörundr fia.A hagyomány szerint 10 fiából 9-et feláldozott Odin istennek, hogy az cserébe mindegyikükért egy-egy évvel meghosszabbítsa az ő életét. Köztudott, hogy természetes halállal fejezte be életét.HALFDAN<center>?Healfdene, Haldan<small>ANE (másodszor)<center>?<small>ALE<center>?Erős~, Áli<small>III. Fridleif (†348) dán király fia.ANE (harmadszor)<center>?–448<small>EGIL<center>448–456Ongenþio, Angantyr, Eigil<small>Ane fia.Azt mesélik róla, hogy birkát akart áldozni az isteneknek, de a felingerelt állat őt öklelte halálra.OTTAR<center>456–460Varjú~, Ohthere, Ottar Vendelkråka, Ohþere<small>Egil fia.EADGILS<center>460–505Aðils, Athisl, Adillus<small>Ottar fia.I. EYSTEIN<center>505–531Östen<small>Eadgils fia.SÖLVE<center>531 -<small>YNGVAARR<center>531–545~Harra, Yngvar, Ingvar<small>I. Eystein fia.I. ANUND<center>545–565Kenyeres~, Braut-Önundr<small>Yngvaarr fia.A hagyomány szerint barátságos, és sikeres uralkodó volt: megritkíttatta a Svitjod nevű hatalmas erdőséget, termővé tette a vadont, és utakat építtetett az ingoványok, mocsarak és szirtek között.INGJALD<center>565–623Irgalmatlan~, ~Illrade, Ingjaldr hinn illráði<small>I. Anund fia.A hagyomány szerint gyermekkorában megette egy farkas szívét, ezért vált felnőtt korában kegyetlen, rosszindulatú királlyá. Apja halotti torát (állítólag) azzal ünnepelte meg, hogy apósát és még 5 másik királyt elevenen elégettetett. Kiterjesztette birodalma határait, és folytatta a kegyetlenkedéseit. Két kiskirály (Granmar és Hjorvard) nagy vendégséget tartottak a Mälaren-tóbeli Sela-szigeten, amikor Ingjald rájuk gyújtatta az erdőt. Sorsát azonban nem kerülhette el, mert Öles Ivar dán király az upplandi Räningban megölette.OLAF<center>623–650Favágó~, ~Tratalja, Olav<small>Ingjald fia.A hagyomány szerint ő volt az első svéd király, aki nem Uppsalában tartott udvart. Nyugat felé terjeszkedett, és Värmland nagy erdőit kiirtatta. Egy, az isteneknek szánt áldozat bemutatásakor égett el Vänern-tónál.IVAR<center>650–695~Vidfamne, Ívarr inn víðfaðmi<small>

Mondabeli uralkodók (695–975) Az alábbi uralkodók már létezhettek, de személyük nehezen rekonstruálható

+<center>Uralkodó<center>Uralkodott<center>Névváltozat(ok)<center>MegjegyzésHarald (* 655)<center>695–735~Hildetand, Haraldr Hilditönn<small>Ivar leányági unokája. Dán király is.A Bråvalla-i csatában vesztette életét.Sigurd (* 710)<center>735–756~Ring, Sigurðr hringr<small>Ivar dédunokája, I. Anund unokája. Dán király is.Ragnar<center>756–794~Lodbrok, Ragnarr Loðbrók<small>I. Sigurd unokája. Dánia királya is.II. Eystein<center>794Östen Illråda, ~inn illráði, ~Beli, ~a beteg király<small>Ragnar fia.I. Björn (* 777)<center>794–805~Ragnarsson Járnsíða (Järnsida), Vasderekú~<small>Ragnar fia.II. Erik (* 795)<center>805–829~Björnsson<small>I. Björn fia.Refil (* 796)<center>805–829~Björnsson<small>I. Björn fia.III. Erik (* 814)<center>829–850~Refilsson<small>Refil fia.II. Björn<center>829–840~Eriksson på Håga<small>II. Erik fia.II. Anund (* 832)<center>850–872~Eriksson<small>II. Erik fia.I. Olaf<center>840–855~Björnsson<small>II. Björn fia.IV. Erik (* 849)<center>855–882~Anundsson<small>II. Anund fia.Hring<center>855–880-<small>Talán IV. Erik testvére(?).V. Erik<center>880–910~Hringsson<small>Hring fia.I. Emund<center>882–935~Eriksson<small>IV. Erik fia.III. Björn (* 867)<center>910–950~Eriksson, Öreg~<small>IV. Erik fia.II. Emund<center>950–970~Emundsson<small>I. Emund fia.II. Olaf<center>970–975~Björnsson<small>III. Björn fia.

Az Yngling-ház történelmi uralkodói (970–1061)

<center>N<center>Portré<center>Uralkodó<center>Uralkodott<center>Megjegyzések[1.]80pxVI. Győztes Erik* 932 előtt† 994970 k. – 994<small>(kb. 25 évig)<small>II. Olaf testvére. A svea nép királya, 992/93 körül dán király is. Valószínűleg ő volt az első király, akinek hatalma az egész középkori Svédországra kiterjedt. Más vélekedések szerint azonban ez először csak fiának sikerült. Neve svédül: Erik VI Segersäll.[2.]80pxIII. Kincses Olaf* 980 körül† 1021/1022 tele994–1021/1022<small>(27–28 évig)<small>VI. Erik fia. Szintén felvette a kereszténységet, és megalapította az első svéd püspökséget. Svéd nemzeti pénzt veretett, a svéd történelemben először. 1022-ben letették a trónról. Neve svédül: Olof III Skötkonung.[3.]80pxIII. Anund Jakab* 1008. július 25.† 10501021/1022–1050<small>(31–32 évig)<small>III. Olaf fia. Sikertelen háborúkat vezetett Dánia és Anglia ellen.[4.]–III. Öreg Emund* 1007† 10611050–1061<small>(8 évig)<small>III. Olaf törvényen kívüli fia. Halálával kihalt az Yngling-dinasztia.

A Stenkil-ház uralkodói (1061–1130)

<center>N<center>Portré<center>Uralkodó<center>Uralkodott<center>Megjegyzések[5.]–Stenkil* 1028 körül† 10661061–1066<small>(5 évig)<small>III. Edmund veje.[6.]–VII. Erik† 10671066–1067<small>(1 évig)<small>Stenkil fia. Véres trónharcot vívott VIII. Erikkel. Véres trónharcot vívott VIII. Erikkel. Neve svédül: Erik VII Stenkilsson.[7.]–VIII. Pogány Erik† 10671066–1067<small>(1 évig)<small>Neve svédül: Erik VIII Hedningen.[8.]–Halsten† 1084?1067–1070<small>(3 évig)<small>Stenkil fia, aki feltehetőleg egy ideig fivérével, I. Ingével uralkodott. Neve svédül: Halsten Stenkilsson.[9.]–IV. Orosz Anund1070–1075<small>(5 évig)<small>Anund a Kijevi Rusz területéről származott. Egyes elképzelések szerint személye azonos I. Inge személyével. A pogányság elutasítása miatt letették a trónról.[10.]–I. Rőt Haakon* 1040 körül† 10791070–1079<small>(4 évig)<small>Feltehetőleg Stenkil fogadott gyermeke. Az első svéd uralkodó, akit egy korabeli dokumentumban királyként említenek.[11.]–I. Idősebb Inge† 11121079–1084<small>(5 évig)<small>Stenkil fia, hívő keresztény. A pogányság elutasítása miatt a trónról letették, hatalomfosztása azonban nem bizonyos, hogy az egész ország területére kiterjedt.[12.]–Áldozó Svend* 1050 körül† 10871084–1087<small>(3 évig)<small>I. Haakon fia, vagy sógora. I. Inge ölte meg. Svéd neve: Blot-Sven[13.]–(IX.) Erik, a jó arató† 10881087–1088<small>(1 évig)<small>Svend fia, az utolsó pogány király, akiről azonban nem maradt korabeli feljegyzés. Meggyilkolták. Neve svédül: Erik Årsäll.[11.]–I. Idősebb Inge (másodszor)1087–1112<small>(25 évig)<small>1087-ben Inge, akit Västergötland tartományban még mindig királyként ismerték el, megtámadta, és lerombolta a pogány Uppsalát. Svend király fiának, Eriknek halála után magához ragadta a hatalmat, mellyel a kereszténység végleg utat tört Svédországban. 1101-ben Inge hosszútávú békét kötött Norvégiával és Dániával.[14.]–Fülöp† 11181112–1118<small>(6 évig)<small>Halsten fia. Egy ideig fivérével, II. Ingével együtt uralkodott. Neve svédül: Filip Halstensson.[15.]–II. Ifjabb Inge† 11251112–1125<small>(13 évig)<small>Halsten fia. Uralkodásáról nagyon kevés adat áll rendelkezésre.[16.]–Kurtafejű Ragnvald† 11261125–1126<small>(1 évig)<small>Feltehetőleg I. Inge fia. A sveák elismerték királyuknak, azonban Västergötlandba való megérkeztével a vidék lakosai megölték és helyére Erős Magnust választották királynak. Neve svédül: Ragnvald Ingesson Knaphövde.[17.]–I. Erős Magnus* 1107† 1134. június 4.1125–1130<small>(5 évig)<small>Dánia hercege és I. Inge unokája. Feltehetőleg I. Sverker űzte el Svédországban. Neve svédül: Magnus I Nilsson den Stärke.

A Sverker- és az Erik-ház uralkodóinak trónharca (1130–1250)