Az Egyesült Nemzetek Szervezete (röviden: ENSZ) (angolul: United Nations, röviden: UN) az államok közti együttműködést a világbéke érdekében elősegíteni hivatott nemzetközi szervezet, amely a nemzetközi jog és biztonság, a gazdasági fejlődés, a szociális ügyek és az emberi jogok terén tevékenykedik.
A második világháború után, 1945-ben a Nemzetek Szövetsége utódjaként azzal a céllal alapították, hogy megelőzzék a háborúkat és lehetőséget adjanak az országoknak problémáik megtárgyalására. Ennek ellenére gyakran kerül a szervezet olyan helyzetbe, mikor nem végzi, illetve nem végezheti maradéktalanul kötelezettségeit (például az arab–izraeli konfliktus, iraki háború vagy a szudáni dárfúri humanitárius katasztrófa).
A tagországok száma jelenleg 193, beleértve csaknem az összes elismert független államot. A nemzetközi területnek számító New York-i székházából az ENSZ különleges ügynökségei anyagi és közigazgatási ügyekről döntenek. A legfontosabb adminisztratív szervek a Közgyűlés, a Biztonsági Tanács (a békét és biztonságot érintő ügyekben határozatokat hoz), a Gazdasági és Szociális Tanács (a nemzetközi gazdaság, a társadalmi összehangolás és a fejlődés kérdéseiben nyújt segítséget), a Gyámsági Tanács (gyámsági területek ügyeit igazgató szerv), a Nemzetközi Bíróság (az elsődleges bírói szervezet) és a Titkárság (tanulmányokkal, információkkal, és más, az ENSZ működéséhez fontos anyagokkal látja el a szervezetet). Ezen kívül az ENSZ szervezetén belül a különböző területekkel külön testületek foglalkoznak. Ilyen például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja. Az ENSZ leginkább ismert személyisége a főtitkár, aki 2017-től a portugál António Guterres. A szervezet pénzügyi hátterét a tagállamoktól származó kötelező és önkéntes hozzájárulások alkotják. A szervezet hat hivatalos nyelve az angol, az arab, a francia, az orosz, a kínai és a spanyol.
Története Előzmények A második világháború alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző országok között a korábbinál összehangoltabb nemzetközi együttműködésre lesz szükség. Az USA és Nagy-Britannia kezdeményezésére a három szövetséges nagyhatalom – moszkvai külügyminiszteri értekezletén – megállapodott egy nemzetközi szervezet létrehozásában. Ennek előkészületeit és egyes intézményeinek megszervezését a nyugati államok már el is kezdték (például UNESCO (Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezet), FAO (Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet), IMF (Nemzetközi Valutaalap)). 1944 augusztusában Washington közelében (Dumbarton Oaks) ült össze az Egyesült Nemzetek Szervezetét előkészítő tanácskozás, amelynek során az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a SZU, valamint Kína képviselői kidolgozták az ENSZ alapokmányát. Megállapodtak abban, hogy az ENSZ legfelsőbb fóruma a tagállamok közgyűlése. Ezenkívül létrehozták a Biztonsági Tanácsot. Állandó tag az öt nagyhatalom (USA, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, SZU), amelyeknek vétójoguk van, azaz a Biztonsági Tanács csak az 5 nagyhatalom igenlő szavazatával hozhat határozatot. E főként szovjet kívánságra elfogadott rendelkezés hosszú időre megbénította az ENSZ munkáját, ugyanakkor megóvta a szervezetet a felbomlástól.
1945. február 4-én ismét találkozott Churchill, Roosevelt és Sztálin a Krím-félszigeten levő Jaltában. A "három nagy" megegyezett a létrehozandó Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) működési alapelveiben, s nemzetközi konferenciát hívott össze San Franciscóba az ENSZ alapokmányának kidolgozására (1945. április-június). Az ENSZ Alapokmányának fő célkitűzése a béke és a biztonság fenntartása, a nemzetek közötti egyenjogúság, az önrendelkezési jog és a szabadságjogok tiszteletben tartása, a baráti kapcsolatok fejlesztése. A szervezetben minden tagországnak egy szavazata van. A Biztonsági Tanács (BT) feladata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, amihez végső soron fegyveres erőt is használhat. A BT akkor ül össze, ha a békét bárhol a világon veszély fenyegeti.
Megalakulása bélyegkép|250px|Az ENSZ alapítása 1945. áprilistól júniusig tanácskozott az ENSZ San Franciscóba összehívott konferenciája, amelynek résztvevői végleges formába öntötték és elfogadták a szervezet alapokmányát, és az 51 részt vevő ország, mint alapító tag létrehozta az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amelynek New York lett a központja. Az ENSZ alapokmányát 1945. június 26-án San Franciscóban írták alá, s még ugyanabban az évben október 24-én (United Nation's Day) lépett hatályba. Az ENSZ létrejöttének és működésének célja – az alapokmány szerint –, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot, fejlessze a nemzetek közötti kapcsolatokat, megoldja a gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti jellegű nemzetközi feladatokat, valamint hogy az egyes nemzetek által a közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenységek egyeztető fóruma legyen. bélyegkép|ENSZ tag országok Az alapokmányt ötven nemzet résztvevői dolgozták ki a San Franciscó-i konferencián. Lengyelország nem vett részt a konferencián, de fenntartották neki a lehetőséget, hogy később az alapítók közt írhassa alá az Alapokmányt, így lett az 51. alapító tagállam. A San Franciscó-i konferencia előkészítésének intenzív fázisában Roosevelt elnök meghalt 1945. Április 12.-én, így az új elnök, Harry S. Truman és Edward Stettinius vette át a San Franciscó-i konferencia vezetését.
A nagyhatalmak mellett fontos szerepet játszottak a latin-amerikai államok. Tiltakoztak a nagyhatalmak vétójoga ellen és elérték, hogy Argentínát meghívják a konferenciára. A Szovjetunió tiltakozott Argentína meghívása ellen, amely a háború alatt semleges államként Németországot támogatta. Az USA nyomására március 27-én Argentína úgy határozott, hogy hadat üzen a tengelyhatalmaknak.
Tagjai
A világszervezet alapító okmánya szerint tagja lehet minden békeszerető nemzet, amely az alapokmányban foglalt kötelezettségeket vállalja és a szervezet megítélése szerint e kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó. A békeszerető kitételt úgy értelmezték, hogy amely állam a csatlakozáskor nem visel háborút, az békeszerető. A kötelezettségek teljesítésére képesség objektív feltétel, a hadsereggel nem rendelkező törpeállamok például nyilvánvalóan nem képesek hozzájárulni a kollektív biztonság ügyéhez, ezért ezeket az államokat egy ideig nem is vették fel a szervezetbe. Később az univerzialitás került előtérbe, és felvételt nyert 1979-ben a 616,3 km²-es, 148 ezer lakosú Saint Lucia, 1980-ban a 261,6 km² területű, és 50 ezer lakosú Saint Kitts és Nevis, 1994-ben a 458 km² területű Palau. A kötelezettség teljesítésére hajlandóság szubjektív feltétel: a felvételi kérelemmel együtt a tagállam nyilatkozatot is köteles erről adni. A felvételi kérelem a Főtitkárhoz érkezik, ő a Biztonsági Tanács elé terjeszti. A Biztonsági Tanács javaslata alapján a Közgyűlés 2/3-os többséggel dönt.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2024-ben 193 tagállama volt.
1945-ben az 51 alapító tagállam a következő volt: Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Belgium, Belorusz SZSZK, Bolívia, Brazília, Chile, Csehszlovákia, Costa Rica, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyesült Királyság, Egyiptom, Etiópia, Franciaország, Fülöp-szigetek, Görögország, Guatemala, Haiti, Hollandia, Honduras, India, Irak, Irán, Jugoszlávia, Kanada, Kínai Köztársaság, Kolumbia, Kuba, Lengyelország, Libanon, Libéria, Luxemburg, Mexikó, Nicaragua, Norvégia, Panama, Paraguay, Peru, Salvador, Szaúd-Arábia, Szovjetunió, Szíria, Törökország, Ukrán SZSZK, Új-Zéland, Uruguay és Venezuela. A második világháború vesztesei tehát nem lehettek alapító tagállamok.
Az alapítást követő évben 1946-ban csatlakozott a világszervezethez Izland, Svédország, Afganisztán és Thaiföld. 1947-ben Jemennel és Pakisztánnal, 1948-ban Burmával, 1949-ben Izraellel, valamint 1950-ben Indonéziával bővült a szervezet. Ekkor a felvétel megakadt, mert az USA nem kívánta Magyarországot, Bulgáriát, Romániát és Albániát felvenni a szervezetbe, annak ellenére, hogy a békeszerződésekben ezeknek az országoknak a tagságot megígérték. Az USA ugyanakkor támogatta volna több olyan ország felvételét, amelyeket a Szovjetunió nem kívánt felvenni: Olaszországét, Finnországét, Japánét, Portugáliáét. Így 1951-ben már 18 tagállam várt felvételre. A Szovjetunió – nyilván arra is tekintettel, hogy a felvételt kérők között a saját táborába tartozó országok többségben voltak – a szervezet univerzális jellegét hangsúlyozta, és azt szerette volna, ha valamennyi felvételt kérő országot egyszerre vett volna fel tagjai sorába a szervezet. Ezt az elképzelést azonban az USA nem támogatta. Az USA és szövetségesei 1948-ban a Közgyűlésen elfogadtak egy határozatot, mely szerint a Közgyűlés tanácsadó véleményt kért a Nemzetközi Bíróságtól abban a kérdésben, hogy az Alapokmány 4. cikkének fent említett feltételei (békeszerető, a kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó ország) mellé lehet-e újabb feltételt előírni. Vagyis: a szovjet álláspontot úgy tüntették fel, mintha az egy új feltételt (a tagok egyszerre történő felvételét) állítana, így az Alapokmányt kívánná módosítani. A Nemzetközi Bíróság álláspontja nemleges volt. 1949-ben az USA új javaslatot terjesztett a Közgyűlés elé, hogy kérjen tanácsadó véleményt abban a kérdésben, hogy felvehető-e a Biztonsági Tanács ajánlása nélkül egy állam, tehát a Biztonsági Tanács negatív álláspontja is ajánlás-e. A Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy a Biztonsági Tanács kedvezőtlen állásfoglalás esetén a Közgyűlés nem foglalkozhat a tagfelvétel kérdésével. Végül a Szovjetunió javaslatára határozat született, hogy a 18 államot mégis felveszik egyszerre a szervezetbe. A Biztonsági Tanácsban azonban a Kínát képviselő Tajvan kizárta Mongólia felvételét, amire az USA neheztelően reagált. Ezután szovjet javaslatra elkülönítették Mongólia és Japán ügyét, és a maradék 16 tagállamot – köztük Magyarországot – 1955 decemberében felvették a szervezetbe. Ezt követően felgyorsult a tagfelvétel. 1960-ban 97, 1970-ben már 127 tag volt. A tagok összetétele is megváltozott: a kezdeti európai-amerikai hegemóniát követően már az afrikai és ázsiai országok teszik ki a tagok zömét.
1973-ban belépett a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság 133. és 134. tagként. Ausztria 1955-ben, Svájc 2002-ben lépett be.
1992-ben, a Szovjetunió szétesése után Oroszország tagságát külön tagfelvételi eljárás nélkül ismerték el a Szovjetunió jogutódjaként, aminek azért volt jelentősége, mert így Oroszország "megörökölte" a Szovjetunió tagságát a Biztonsági Tanácsban. A többi szovjet utódállamot pedig felvették a szervezetbe. Ugyanakkor Jugoszlávia szétesése után a szervezet megtagadta azt a szerb kérést, hogy tagfelvételi eljárás nélkül a Szerbiából és Montenegróból álló Kis-Jugoszlávia tagságát jogutódlás címén ismerjék el. Tajvan pedig annak ellenére nem tagja a szervezetnek, hogy korábban a Biztonsági Tanácsban is képviselte Kínát. Tajvant az államok többsége nem tekinti államnak, hanem olyan, a Kínai Népköztársasághoz tartozó szigetnek, ahol egy helyi de facto kormány van hatalmon.
1958-ban Egyiptom és Szíria – amelyek már ENSZ-tagok voltak – egyesült, és az új állam, az Egyesült Arab Köztársaság tagfelvételi eljárás nélkül lett az ENSZ tagja. 1961-ben a két állam szétvált, és ENSZ-tagságuk is automatikusan, szavazás nélkül helyreállt, bár Egyiptom egy darabig még Egyesült Arab Köztársaság néven gyakorolta jogait.
A tagsági jogokat a Biztonsági Tanács javaslatára a Közgyűlés felfüggesztheti, ha például egy állammal szemben kényszerítő eljárást határoztak el. A felfüggesztett állam jogait később a Biztonsági Tanács állíthatja helyre. A Biztonsági Tanács javaslatára a Közgyűlés 2/3-os többséggel kizárásról is határozhat. Felfüggesztésre és kizárásra még nem került sor, de Dél-Afrika vonatkozásában a kizárás felmerült.