A Macskafogó 1986-ban bemutatott magyar–nyugatnémet–kanadai animációs bűnügyi filmvígjáték és sci-fi, amelyet Ternovszky Béla rendezett, producere Kunz Román volt. A forgatókönyvet Nepp József írta, a zenéjét Deák Tamás szerezte. A mozifilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült és a MOKÉP forgalmazásában jelent meg. Magyarországon 1986. október 2-án mutatták be a mozikban.
A Macskafogó a magyar filmtörténet egyik igazi kultuszfilmjévé vált, rendkívül nagy sikert aratott Magyarországon, majd később külföldön is sokan megkedvelték. 2007. december 20-ára készült el a folytatása Macskafogó 2. – A sátán macskája címen, amely a mozis nézettsége alapján az egyik legjobban teljesítő magyar film volt, a népszerűsége ugyanakkor messze elmarad az 1986-os rajzfilmétől.
A rajzfilmet digitális változatban felújították és 2018. szeptember 13-ától számos magyarországi moziban nagy sikerrel vetítették újra.
Cselekmény bélyeg|225px|balra|Grabowski (Mickey Mouse után) 80-ban az X bolygón a bűnözőszindikátusokba szerveződött macskák az egértársadalom teljes felszámolására törekednek. Az egerek egyik tudósa, Fushimisi professzor ennek kivédésére egy megoldáson dolgozik. Az egerek titkosszolgálata, az Intermouse egy régen visszavonult profi egérügynökét, Nick Grabowskit hívja segítségül, aki magányosan él az „Isten háta mögötti” birtokán. Grabowski feladata, hogy a tudós tervét időben célba juttassa.
Az Intermouse − hogy elterelje Grabowski küldetéséről a figyelmet − csaliként egy másik ügynököt is elindít: Lusta Dicket, az egyszemélyes rendőrzenekart. A macskaszindikátus alvezére, Fritz Teufel lehallgatja a megbeszélést, és négy patkány-bérgyilkost küld Grabowski után, akiknek ez az első feladatuk, mert eddig balettpatkányként tevékenykedtek. Dick gépe lezuhan az Amazonas mentén, és Grabowskinak is csak nagyon kalandos úton sikerül eljutnia Fushimisihez Pokióba.
A patkányok kudarcot vallanak küldetésükben, és „mehetnek vissza a balettbe ugrálni”, de a hazaúton a macskák elfogják az egérügynököt, és Fushimisi professzor bájos asszisztensnőjét, Csino-szant is. A nagy fogás örömére Mr. Giovanni Gatto, a macskabűnözők vezére hivatalosan is utódjává teszi Fritz Teufelt. Mindezt egy előkelő partin jelenti be, ahol Grabowskit főfogásként akarja feltálalni. Azonban nem számolt Lusta Dickkel és új, zenei vénával megáldott vámpír barátaival, akiket repülőgép-szerencsétlensége után ismert meg, s ők megmentik a bajbajutottakat. S noha a macskák megsemmisítették a tervrajzokat, Grabowski „egérfeletti” memóriájának köszönhetően az Intermouse titkos fegyvere mégis elkészül.
A fegyvert Macskafogónak nevezik el, ami nem más, mint egy óriás robotkutya, amely bekapkodja a gonosz macskákat, és pacifikálja őket. Ennek hála, béke születik az egértársadalomban, Grabowski és Csino-szan pedig összeházasodik.
Külföldi forgalmazás Egyesült Államok A tengerentúlon Cat City néven 1987. július 15-én mutatták be a Los Angeles-i Nemzetközi Filmfesztiválon, Cat City néven – ezután az Egyesült Államokban és Kanadában a Sefel Pictures azóta megszűnt kis kanadai cég forgalmazta, 1987-től, VHS kazettán. A rajzfilmben szinte az összes karakter nevét megváltoztatták, hogy lehetőleg minden, a szocialista blokk országaira utaló asszociációt elkerüljenek. A dalokat más hangszereléssel újra felvették; a „Négy gengszter dala”, amely Jimmy Giuffre amerikai jazz-zenész és zeneszerző Four Brothers dalának The Manhattan Transfer előadásán alapult, ebből a változatból teljesen kimaradt.
A filmet 1999-től az Image Entertainment is forgalmazni kezdte, DVD formában.
Szovjetunió A Szovjetunióban 1988-ban mutatták be, de a pontos időpont nem ismert.Kinopoisk, Ловушка для кошек, bemutatók. A film nagy kasszasiker lett 1989-ben és valóságos kultuszfilmmé vált a gyerekközönség körében, miután a televízióban többször is adásba került. Az orosz szinkront a Szojuzmultfilm rajzfilmstúdió készítette 1988-ban. Címe oroszul „Ловушка для кошек” (Lovuska dlja kosek) – ennek jelentése „macskacsapda”, ami egész jó megközelítése a magyar címnek. A rajzfilm szövegét szinkronizálták orosz nyelvre, a dalokat azonban nem, tehát meghagyták azokat az eredeti magyar nyelvű előadásban, és ezekben a szöveg első néhány sora alámondásos orosz fordításban hangzik el.
A Szovjetunióban forgalmazott változat néhány perccel rövidebb a magyarhoz képest. A szovjet kiadásban négy kisebb jelenetet teljesen kihagytak: Safranek kislánya, Cathy egy egérrel játszik, majd Safranek megbünteti, mert nem szabad neki az egerekkel barátkoznia (1 perc 40 másodperc); Bob Poljakov elbúcsúzik Grabowskitól a remetekunyhónál (kb. 30 másodperc); Fritz Teufel és Safranek a cég által az egerek ellen kifejlesztett új fegyverek diafelvételeit nézik végig (kb. 2 perc); Safranek bemutatja Teufelnak egy új fejlesztés eredményét, az egér alakú robotot (ez után a megbeszélés után Safranek farka is be van kötözve, 1 perc 42 másodperc). Ezen túl számos kisebb, 1–5 másodperces részletet is kivágtak a filmből.
Más országok A filmet – a fentieken kívül – játszották még a Keleti blokk néhány országában, így Csehszlovákiában, Bulgáriában, valamint (a nyugati tömb országai közül) Hollandiában. A film Franciaországban is megjelent, francia szinkronnal, „Super Souris et l'arme secrète” címmel, de ott szinte ismeretlen maradt.
Kritikai fogadtatás Ugyan nagy sikert aratott Magyarországon és külföldön egyaránt, a kritikusok eleinte vegyes érzelmekkel figyeltek rá, később már elismerően méltatták. A Filmvilág 1986-os kritikája sablonos gengszterfilmként osztályozta, amely a műfaj szabályainak megfelelően happy end-del zárul, ám kiemeli a film egyéni humorát. Az ambivalens hangvételű kritikát az is negatív irányba befolyásolhatta, hogy a forgatókönyvet a Kádár-korszak végén enyhülő hivatalos kultúrpolitika első körben elutasította azzal, hogy sem művészileg, sem kultúrpolitikailag nem tekinthető támogatandónak.
Varga Zoltán 2014-es esszéjében megemlíti a filmet és megjegyzi, hogy a macskák és az egerek szembenállása és küzdelme az ábrázolt kétpólusú világban a hidegháborús fenyegetettségre és a fegyverkezési versenyre utaló paródia és motívum.
Érdekesség, hogy a filmben említés szintjén felbukkan Henry David Thoreau, a polgári engedetlenségi mozgalom filozófiai megalapozója: Poljakov és Martinez beszélgetéséből megtudjuk, hogy „Grabowski kész, kilépett, meghasonlott. Thoreau-t olvas, és nyers koszton él.” A polgári engedetlenség azonban több szerepet nem kap a filmben.
Alkotók Író és hangrendező: Nepp József Rendezte: Ternovszky Béla Zenéjét szerezte: Deák Tamás, Jimmy GiuffreA Négy gengszter dala Jimmy Giuffre amerikai zeneszerző Four Brothers c. dzsessz-sztenderdjén alapul. Dalszöveg: Hajnal István Operatőr: Nagy Csaba, Neményi Mária, Varga Györgyhttps://snitt.hu/filmek/macskafogo-1986http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1546 Segédoperatőr: Pataki Raymund, Nemes Erzsébet Hangmérnök: Bányai Jenő, Nyerges András Imre, Réti János Hangasszisztens: Zsebényi Béla Zörej: Hans-Walter Kramski, Willi Kluth Vágó: Hap Magda Vágóasszisztens: Völler Ágnes Figuratervezők: Maros Zoltán, Ternovszky Béla Háttér: Balogh János, Bánfalvy Ákos, Dékány István, Szabó Gyula, Szalay András Mozdulattervezők: Foky Emmi, Hernádi Edit, Jenkovszky Iván, Kiss Ilona, Paulovics András, Schibik József, Szalay Edit, Szórády Csaba, Tóth Zsuzsa, Uzsák János, Zsilli Mária Rajzolták: Bakos Magdolna, Bajnoczky Mária, Balikó Réka, Dörnyei Péter, Faragó Éva, Horváth Ágnes, Jesse Sándor, Nyírő Erzsébet, Olajos Beáta, Pabló J. Guerrero, Prunner Gabriella, Reisinger Andrea, Révész Gabriella, Seregi Katalin, Szabados Mária, Udvardi Jenő, Udvarnoki József, Varga Erika, Wieser Zsuzsa, Zsáky Zsuzsa, Zsebényi Mária Kihúzók és kifestők: Bajsz Melinda, Balogh Ilona, Bíró Erna, Bugát Éva, Gonzales Mariann, Gyebnár Annamária, György Eszter, Meleghegyi Tiborné, Molnár Józsefné, Náfrádi Márta, Németh Mariann, Páni Jánosné, Pócs Jánosné, Sárkány Edit, Simon Mária, Szűcs Györgyné, Takács Edit, Vígh Jánosné, Wágner Antalné A rendező munkatársai: Eleőd Bernadett, Imre Mária, Hegymegi Pál, Gelléri István, Mátrainé Óvári Éva, Páhi Lászlóné Vezető tervezők: Gémes József, Maros Zoltán Technikai tervező: Pintér Erzsébet Rendezőasszisztens: Dikász Éva, Polecsák Klára Színes technika: György Erzsébet Gyártásvezető: Morvay Gábor Produkciós vezető: Kunz Román
Szereplők