Indira Gandhi, születési nevén: Indira Prijadarsini Nehru, hindiül: इंदिरा प्रियदर्शिनी गांधी (Alláhábád, United Province, 1917. november 19. – Újdelhi, 1984. október 31.) indiai politikus, India legjelentősebb modern kori politikusdinasztiája, a Nehru-Gandhi család tagja, miniszterelnök, a Kongresszus Párt (Indiai Nemzeti Kongresszus) elnöke. Nagyapja, Motilal Nehru a Kongresszus Párt és az indiai függetlenségi törekvések egyik vezetője az 1920-as években, apja, Dzsaváharlál Nehru Mahátma Gandhi legközelebbi munkatársa, szintén a Kongresszus Párt elnöke, majd az indiai függetlenségi mozgalom egyik vezetőjeként India első miniszterelnöke 1947-től 1964-es haláláig.

Nem rokona Mahátma Gandhinak, India és az indiai függetlenségi mozgalom legjelentősebb politikai és spirituális vezetőjének, a Gandhi nevet ugyanis Feroze Gandhi, azaz férje után viselte, aki szintén nem állt rokonságban a nagy felszabadítóval.

Tizenöt évet töltött a miniszterelnöki székben. Először 1966. január 19-étől 1977. március 24-éig, másodszor 1980. január 15-től 1984. október 31-én történt meggyilkolásáig viselte a posztot.

A történelem egyik első női kormányfője. Már kislánykorától részt vett a függetlenségi mozgalomban, hiszen családját áthatotta a britek elleni fellépés szükségességének érzése, valamint később a Mahátma Gandhi által meghirdetett békés polgári ellenállás elve. Már Nehru miniszterelnöksége idején ismert politikussá vált, így kerülhetett a kormányfői posztra két évvel apja halála után. Hivatali ideje alatt India függetlensége tovább erősödött, apja útját járva az el nem kötelezett országok mozgalmát és a demokráciát támogatta, országában pedig a szegénység felszámolására törekedett egy sajátosan indiai szocialista rendszer fenntartásával. 1971-ben háborút nyert Pakisztán ellen, aminek eredményeképp függetlenné válhatott Kelet-Pakisztán Banglades néven. A hadszíntéren személyesen volt jelen. 1974-ben a világ nagy megdöbbenésére országát sikerült atomhatalommá tennie. Az elvesztett 1977-es választásokat követően 1980-ban újra megválasztották. 1984-ben, a hindu–szikh konfliktus hevében váratlanul meggyilkolták; saját szikh testőrei ölték meg. Halála az egész világ közvéleményét megrázta. Utóda fia, Radzsiv Gandhi volt, aki 1991-ig vezette az országot, amikor anyjához hasonlóan merénylet áldozatává vált. Radzsiv fia, Rahul szintén politikus, 2017-től 2019-ig a Kongresszus Párt elnöke.

Személyisége, kisugárzása, tehetsége, éleslátása, kiváló stratégiai gondolkodása és állandó lélekjelenléte személyét népszerűvé, politikáját pedig ismertté és elismertté tette világszerte.

Magánélete Gyermekkora és ifjúsága Dzsavaharlal Nehru és Kamala Nehru gyermekeként látta meg a napvilágot. A Nehru család Kasmírból származott, és az indiai kasztrendszer csúcsát jelentő brahman kaszt tagja volt. Indira Gandhi nagyapja, Motilal Nehru alapozta meg a család politikai pályáját, akit kétszer választottak a Kongresszus Párt elnökévé. Ő és fia, Dzsavaharlal is részt vett a brit uralom elleni függetlenségi küzdelemben, Mahatma Gandhival együtt annak vezető személyiségei közé tartoztak. Gandhival azonban nem voltak rokonságban. Kamala Nehru, Indira Gandhi anyja szintén aktívan vett részt a politikai harcban, előrehaladott tuberkulózisa ellenére. Dzsavaharlal 1921 és 1944 között sok ízben került a britek börtöneibe, s 1931 januárjában Kamala is fogságba került. De nem csak az apja gyakori távolléte és anyja betegsége volt nyomasztó a gyermek Indira számára. Anyjával együtt sokat szenvedtek a feszült otthoni légkörben, különösen az özvegy nagynéni, Viyaja Nehru őket megalázó magatartásától. Indira még évekkel később is keserűen szólt nagynénjéről. Apja hosszú ideig nem értette felesége és lánya rossz hangulatát. Indira és Kamala helyzete csak 1926-tól javult, amikor Kamala gyógykezelése miatt Európába utaztak, és így távol kerültek a család többi tagjától. Európában a gyakori lakhely- és iskolaváltás is beárnyékolta a fiatal Indira életét. Kamala Nehru 1936-ban meghalt. Ebben az időben Indira váltakozva élt Allahabadban, Párizsban, Genfben, Londonban és a Fekete-erdőben. Anyja halála után megromlott Indira egészségi állapota. 1940 tavaszától egy évig krónikus soványság, depresszió és tuberkulózis ellen kezelték egy svájci szanatóriumban. A politika iránti erős elkötelezettség nagyapjához és apjához hasonlóan már korán jellemző volt Indira Gandhira is. Az elzártság, gyermek- és ifjúkorának instabilitása Indira politikai tevékenységében is érzékelhető volt a korai években. Itt nem csak apja többszöri fogságba vetéséről volt szó. A svájci internátusban és a szanatóriumban is megmutatkozott Indira radikális, szabadelvű politikai beállítottsága, melyet egyedül képviselt mind az indiaiak, mind az indiai brit gyarmati uralmat támogatók között. A náci hatalomátvétel és a II. világháború kitörése Európában szintén Indira Gandhi élettapasztalatai közé került.

1941 után Indira Gandhi 24 évesen 1941-ben tért vissza Indiába. Ekkor már szoros kapcsolatban volt a Nehru család barátjával, a párszi kasztbeli Feroza Gandhival. Az esküvőre mégis csak 1942 márciusában került sor. A kérdés, hogy Nehru lánya, hozzámehet-e egy párszihoz, a családon belül erősen vitatott volt, míg a közvélemény egyhangúlag a kapcsolat ellen foglalt állást. A nászút Kasmírba az egyik legboldogabb időszak volt Indira Gandhi életében, aki élete során mindig visszatért ide, hogy békét találjon. Fiai 1944-ben és 1946-ban jöttek a világra. 1947-ben Feroza már kérte Nehru-t, hogy elválhasson Indirától. Nehru meg is kérdezte a lányát, aki azonban hevesen tiltakozott a válás ellen, bár már ő sem volt boldog a házasságában és röviddel ezután apjához költözött Delhibe, kinek a titkárnője és háziasszonya lett. Indira szervezte a Nehruhoz látogató vendégek részére a fogadásokat, többek között Mohammad Reza Pahlavi iráni sah, Abdul-Aziz szaúdi király, Ho Si Minh, Nyikita Szergejevics Hruscsov, Dwight D. Eisenhower, Josip Broz Tito és Gamal Abdel Nasszer (gyakorlatilag a világ akkori vezető politikusai) részére. Később egyik életrajzírójának azt mondta: „Ezt kellett tennem, mert az apám fontosabb munkát végzett, mint a férjem.” Indira és Feroza külön éltek egymástól. Indira 1956-tól a Kongresszus Párt vezetőségébe került, s Feroza ezt a sajtóban a házasságukra mért utolsó tőrdöfésként jellemezte. Indira Gandhi viszont egy levelében, melyet barátnőjének, Dorothy Norman-nak írt, a férje ellenséges érzületeire panaszkodott. Feroza első szívinfarktusa a házaspárt közelebb hozta egymáshoz, de egy évvel később 1960 szeptemberében Feroza Gandhi meghalt.

Férje halála miatti bűnbánat különösen fiatalabb fiának, Szandzsajnak fatális hatalmat adott az anyja fölött. Szandzsaj újra és újra anyja szemére hányta, hogy hagyta a férjét magányosan meghalni. Férje halála után Indira ismét depressziós lett. Csupán Dorothy Norman-nak öntötte ki a szívét, aki földrajzilag távol volt tőle. 1961 nyarán a következőket írta levelében: „Mindig pozitív embernek tartottam magamat. De most szörnyen negatívnak érzem magam. Nem vagyok beteg, de nem vagyok jól. Egyszerűen nem érzem magamat élőnek. Minden egyforma a számomra.” Indira úgy tervezte, hogy apja hivatali idejének lejártával végérvényesen hátat fordít Indiának és a politikának. Apjának 1964-ben bekövetkezett halála azonban egy radikális fordulatot jelentett a politikához való viszonyában. Katherina Frank ezt egyrészről a lelkiismeret-furdalás érzésével magyarázza, melyet Indira azért érezhetett, mert titkon apja és India elhagyását tervezte, másrészről tudatosodhatott benne az a gondolat, hogy nem teljesítette apja életében annak elvárását vele szemben. Nehru döntő szerepet szánt a lányának India fejlesztésében. Indira úgy érezhette, hogy a politikához való erősebb kötődéssel szabadulhat ettől a lelkiismeret furdalástól és legalább apja halála után eleget tesz a kívánságának.

Politikai karrierje Nehru titkárnője és a Kongresszus Párt elnöke Indira Gandhi aktív politikai élete 1946. szeptember 2-án az ideiglenes kormány megalakulásával kezdődött, melyet Nehru vezetett. 1956-ban lett a Kongresszus Párt allahabadi ülésének elnöke, s egy évvel később a párt választási bizottságának tagja. Apja munkatársaként népszerűvé vált, s befolyása az apjára vitathatatlan volt. Nehru az ő tanácsára adott menedéket 1959 márciusában Tendzin Gyacónak, a 14. dalai lámának, akit több mint 100 ezer tibeti követett az indiai száműzetésbe. A tibeti menekültek kérdése megterhelte a diplomáciai kapcsolatokat Kínával. A mélypont 1962 októberében következett be, amikor kínai csapatok lépték át a határt és 50 ezer négyzetkilométert foglaltak el. Amikor a helyi kormányzat elmenekült, Indira Gandhi a kínai-indiai határra repült, megnyugtatta a civileket, megszervezte a szükségállapotot és visszarendelte a szolgálatba a hivatalnokokat. A problémák helyszínen történő személyes tisztázása Indira Gandhi politikai stílusa lett később is hivatali ideje alatt.

1959 júliusában Nehru felmentette a demokratikusan megválasztott szövetségi kormányt Keralában. A kommunisták megválasztása nyugtalansághoz vezetett, mivel a Kongresszus Párt militáns csatlósai, akiket a CIA pénzelt, utcai összecsapásokat kezdtek. Bár Nehru kezdetben azon a véleményen volt, hogy egy szabályszerűen megválasztott kormány ellen nem kell semmit tenni, de lánya nyomására mégis beavatkozott. Indira maga utazott át Keralán és a Kongresszus Párt csatlósaiból, valamint a Muszlim Ligából megszervezte a kommunista kormány ellenzékét. 1960 februárjában ez a koalíció nagy többséggel nyerte meg az új választást Keralában. Indira Gandhi kritikusai később ezt az „Átverés-hadművelet”-nek elkeresztelt akciót tekintették iránymutatónak Indira autoriter vezetési stílusához és a demokratikus normák figyelmen kívül hagyásához. Katherina Frank a Kerala-incidenst úgy interpretálja, mint Indira Gandhi félelmét a káosztól és az ellenőrzés elvesztésétől. Apjával, Nehruval ellentétben ő kevésbé bízott abban, hogy a demokratikus intézmények helytállnak egy instabil időszakban is.

Tájékoztatás- és rádióügyi miniszter 1964 májusában, néhány héttel apja halála után Indira Gandhi tájékoztatás és rádióügyi miniszter lett Sasztri kormányában. A minisztérium ekkor került felállításra, a korábbi kormányban ilyen minisztérium nem volt. Sasztri úgy gondolta, hogy egy Nehru a kormányban a stabilitást szolgálja. A kabinetben ez a poszt a miniszterelnök után a negyedik helyet foglalta el. Minisztersége tulajdonképpen eseménytelenül telt. Elősegítette az adások urdu nyelven sugárzását. Támogatta a viták és ellentétes vélemények megjelenését a médiákban. Az úgynevezett nyelvkrízissel és a második pakisztáni-indiai háború kitörésével kapcsolatos álláspontja mégis figyelemre méltó.