Elek Ottó dobos, aki a Tankcsapda együttes tagjaként vált országosan ismertté.

Zenei pályafutása 1990-ben Nyíregyházán Nácsa László gitárossal és Incze Ottó basszusgitárossal közösen megalapította az Unfit Ass. (Unfit Association) nevű zenekarát, amelyben a dobolás mellett 1994-ig énekelt (hörgött) is. Ebben a korszakban death metalt játszott az együttes. Elek Ottó 1994-ben adta át az énekesi feladatokat Máté Szabolcsnak, és az Unfit Ass. zenéje is változott ezáltal. 1996-ban a Trottel Records kiadásában megjelent első és egyetlen lemezükön kísérletezős, alternatív metal dalok hallhatóak. Az angol nyelvű album azonban nem lett sikeres, és a zenekar feloszlott. 2011-ben két korai Unfit Ass.-demó dalai kerültek kiadásra közös CD-n a Neverheard Distro gondozásában.

Elek Ottó 1997-ben őszén a debreceni Tankcsapda dobosa lett, miután Buzsik György a Connektor :567: album felvételei után elhagyta a zenekart. A lemezbemutató turnén már Elek dobolt. 1999-ben a Ha zajt akartok! albumon játszott, de nem igazán tudott beilleszkedni az együttesbe, és az év végén távozott. Utoljára a Tankológia válogatásra felkerült Mennyország Tourist dalban játszott.

Diszkográfia Unfit Ass. Pulse (1996) Absurd Reality/Flagging Water (2011) Tankcsapda Ha zajt akartok! (1999) Tankológia (1999)

Források Unfit Ass. az Encyclopaedia Metallum oldalán Unfit Ass. interjú (Metal Hammer H., No.82, 1996. július) Tankcsapda interjú (Metal Hammer H., No.105, 1998. június) Absurd Reality/Flagging Water (lemezkritika, 2011) - heavymetal.hu

Külső hivatkozások A Tankcsapda hivatalos honlapja

Kategória:Magyar dobosok Kategória:Tankcsapda Kategória:A 20. században született személyek Kategória:Élő személyek