Makszim Alekszandrovics Csudov (; Baskírföld, 1982. november 12.) orosz sílövő. 1998-ban kezdett el foglalkozni a biatlonnal.

A sportpályán kívül hivatásos katonaként tevékenykedő sportoló 2002-ben szerepelt első alkalommal nagy nemzetközi viadalon, az Olaszországban megrendezett junior világbajnokságon, ahol az üldözőversenyben a második helyen végzett. 2005-ig a különböző ifjúsági versenyeken valamint az Európa-bajnokságokon indította az orosz sílövő szövetség, kilenc érmet szerezve hazájának, melyből hat első helyezés volt.

A felnőtt mezőnyben, 2005-ben mutatkozott be, a világkupában. Világbajnokságon 2007-ben szerepelt először, a viadalt egy ezüstéremmel az üldözőversenyben és egy, az orosz váltóval szerzett aranyéremmel zárta. A 2008-as világbajnokságon az öt versenyszámból, amelyeken indult, négyen felállhatott a dobogó valamelyik fokára: két arany, egy ezüst és egy bronzéremmel térhetett haza. Egy évvel később, 2009-ben viszont ennél jóval szerényebb eredményeket ért el, egyetlen második helyet szerezve az üldözőversenybe.

Olimpián 2006-ban, Torinóban indult először, ahol a legjobb helyezése a kilencedik volt sprint illetve üldözőversenyben.

Eredményei

Olimpia

ÉvOlimpiaVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2006 Torino<center>32<center>9<center>9<center>15<center>----2010 Vancouver<center>----<center>63<center>----<center>----<center>DQ

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó 2005 Hochfilzen<center>----<center>36<center>31<center>----<center>----<center>----2006 Pokljuka<center>----<center>----<center>----<center>----<center>----<center>162007 Antholz-Anterselva<center>----<center>13<center>2<center>22<center>1<center>----2008 Östersund<center>5<center>1<center>2<center>3<center>1<center>----2009 Phjongcshang<center>10<center>5<center>2<center>7<center>6<center>----2010 Hanti-Manszijszk<center>----<center>----<center>----<center>----<center>----<center>4

Világkupa

Összesített eredményIdény2004/052005/062006/072007/082008/092009/10Helyezés<center>60<center>13<center>12<center>7<center>5<center>17

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem<center> 2005/06 Breznóbánya Egyéni Oberhof Sprint Antholz-Anterselva Sprint <center> 2006/07 Hochfilzen Váltó Oberhof Váltó Antholz-Anterselva Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Hochfilzen/Breznóbánya Sprint Hochfilzen/Breznóbánya Váltó Ruhpolding Váltó Antholz-Anterselva Üldözőverseny (VB) Hanti-Manszijszk Sprint Oberhof Üldözőverseny <center> 2007/08 Pokljuka Váltó Östersund Sprint (VB) Östersund Váltó (VB) Hochfilzen Váltó Oberhof Váltó Ruhpolding Váltó Ruhpolding Sprint Ruhpolding Üldözőverseny Östersund Üldözőverseny (VB) Kontiolahti Egyéni Östersund Tömegrajtos (VB) <center> 2008/09 Hochfilzen Váltó Hochfilzen Egyéni Oberhof Sprint Phjongcshang Üldözőverseny (VB) <center> 2009/10 Ruhpolding Váltó Hochfilzen Váltó Oslo Holmenkollen Sprint Vancouver Váltó (O) <center> 2010/11 Presque Isle Vegyes váltó <center> Összesítés<center> Egyéni: 1 Sprint: 2 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 0 Váltó: 7 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 11<center> Egyéni: 1 Sprint: 4 Üldözőverseny: 4 Tömegrajtos: 0 Váltó: 6 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 15<center> Egyéni: 1 Sprint: 2 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 1 Váltó: 1 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 7 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

További információk biathlonresults.com biathlonworld.com

Kategória:Orosz sílövők Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Orosz olimpikonok