Renée Fleming (Indiana, Pennsylvania, 1959. február 14. –) amerikai opera-énekesnő (lírai szoprán).

Életútja A New York-i Állami Egyetemen (SUNY) való tanulmányai idején többször is fellépett kisebb szerepekben (elsősorban George Gershwin műveiben) a New Harlem Szimfonikus Zenekar kíséretében. Az egyetem elvégzése után a Juilliard iskolában, Jan Dagetani tanítványaként folytatta tanulmányait. Többször is fellépett a houstoni operaházban, majd egy Fulbright-ösztöndíjjal Európába utazott, ahol Arleen Augér majd Elisabeth Schwarzkopf tanítványa lett.

1986-ban énekelte első operai főszerepét: a salzburgi színházban Konstanzét alakította a Szöktetés a szerájból című Mozart-operában. Megnyerte a szakmában jelentős Richard Tucker valamint George London díjakat, majd 1988-ban a New York-i Metropolitan operaháztól kapott meghívást. A New York-i operaházban 1991-ben lépett először színpadra, mint Almaviva grófné Mozart Figaro házassága című operájában (ezt a szerepet 2000-ig folyamatosan énekelte). Ezt követően felkéréseket kapott Bécsből, Párizsból, és San Franciscóból és Buenos Airesből. 1992-ben a Glyndebourne operafesztiválon Fiordiligit alakította Mozart Così fan tutte című operájában. Londonban már korábban bemutatkozott (1989) Dirké szerepében Luigi Cherubini Médeia című operjában. A Covent Garden operaházba csak 2000-ben tért vissza. 1992-ben New Yorkban Donna Annát alakította Mozart Don Giovanni című operájában. Alakításával és virtuozitásával kivívta a kritikusok tetszését. A következő évben Rossini Armidájában lépett fel a nagy zeneszerző tiszteletére rendezett pesarói fesztiválon.

Fordulópontot jelentett számára az 1995-96-os New York-i évad, amikor Desdemonát alakította Verdi Otellójában Plácido Domingo partnereként. Ezzel az alakítással alapozta meg nemzetközi karrierjét. 1996-ban a Bayreuthi Ünnepi Játékokon is fellépett. Évát alakította A nürnbergi mesterdalnokokban. Énekelt több opera világpremierjén: John Corigliano - Versailles szelleme; Conrad Sousa - Veszélyes viszonyok; André Previn - A vágy villamosa.

Főbb szerepei A debütálás éve Szerep Zeneszerző Az opera címe 1978 Laurie Moss Aaron Copland The Tender Land 1979 Alison Gustav Holst A vándorló humanista 1981 Zerlina Mozart Don Giovanni 1982 Anne Sexton Conrad Susa Transformations 1983 Almaviva grófnő Mozart Figaro házassága (opera) 1983 Musetta Puccini Bohémélet 1986 Konstanze Mozart Szöktetés a szerájból 1986 Frasquita Bizet Carmen 1987 A feleség Menotti Tamu Tamu 1988 Thália, Clarine, A bolond Jean-Philippe Rameau Platée 1988 Pamina Mozart A varázsfuvola 1989 Mimì Puccini Bohémélet 1989 Dircé Cherubini Médea 1989 Imogene Bellini A kalóz 1990 Ruszalka Dvořák Ruszalka 1990 Micaëla Bizet Carmen 1990 Lucrezia Borgia Donizetti Lucrezia Borgia 1990 Maria Padilla Donizetti Maria Padilla 1991 Ilia Mozart Idomeneo 1991 Amina Bellini Az alvajáró 1991 Thaïs Massenet Thaïs 1991 Sandrina Mozart Az álruhás kertészlány 1992 La Contessa di Folleville Rossini A reimsi utazás 1992 Fiordiligi Mozart Così fan tutte 1992 Anna Boieldieu A fehér asszony 1992 Fortuna Mozart Scipio álma 1992 Tatjána Csajkovszkij Anyegin 1993 Armida Rossini Armida 1993 Donna Elvira Mozart Don Giovanni 1993 Alaide Bellini Az idegen nő 1993 Lulu Alban Berg Lulu 1993 Jenůfa Leoš Janáček Jenůfa 1994 Desdemona Verdi Otello 1994 Ellen Orford Britten Peter Grimes 1994 Salome Massenet Hérodiade 1994 Rosmonda Clifford Donizetti Angliai Rosmonda 1995 Marschallin R. Strauss A rózsalovag 1995 Amelia Verdi Simon Boccanegra 1996 Margit Gounod Faust 1996 Donna Anna Mozart Don Giovanni 1996 Éva Wagner A nürnbergi mesterdalnokok 1997 Manon Massenet Manon 1998 Arabella R. Strauss Arabella 1999 Alcina Händel Alcina 1999 Lujza Gustave Charpentier Lujza 2003 Violetta Verdi Traviata 2004 Rodelinda Händel Rodelinda 2004 die Gräfin R. Strauss Capriccio 2005 Dafné R. Strauss Dafné

Lemezfelvételek CD Donizetti: Angliai Rosmona Opera Rara 1994 R. Strauss: Az utolsó négy dal RCA 1996 Visions of Love – Mozart áriák Decca 1996 Schubert dalok Decca 1997 Signatures (áriák Mozart, Verdi, Britten, Strauss operáiból, Solti György vezénylésével), Decca 1997 Mendelssohn:Elijah Decca 1997 The Beautiful Voice Decca 1998 I Want Magic Áriák amerikai operákból, Decca 1998 Star Crossed Lovers Duettek Plácido Domingóval, Decca 1999 Strauss Heroines Decca 1999 Verdi:Rekviem (egyéb közreműködők: Andrea Bocelli, Olga Borodina és Ildebrando D'Arcangelo, vezényel: Valerij Gergijev, Philips 2001 Renée Fleming Decca 2001 Night Songs Debussy, Fauré, Marx, Strauss, Rachmaninov dalai, Decca 2001 Bel Canto áriák Donizetti, Bellini, Rossini operáiból, Decca 2002 Under the Stars Broadway duettek Bryn Terfellel, Decca 2003 By Request Decca 2003 Mozart: Così fan tutte Decca Händel: Alcina Erato Rossini: Armida Sony (live) Mozart: Don Giovanni Decca (CD) Massenet: Hérodiade Sont (live) Händel Arias Decca 2003/2004 Verdi: Rekviem Philips 2004 Haunted Heart Decca 2005 Sacred Songs Decca 2005 Homage – The Age of the Diva Decca 2006 Richard Strauss utolsó négy dala Decca 2008 Verismo – áriák Puccini, Mascagni, Cilea, Giordano, Leoncavallo opeáiból Decca 2009 Dark Hope Decca Records 2010

DVD Csajkovszkij: Anyegin Decca 2007 Strauss: Arabella Decca 2008 Verdi: Traviata Decca Mozart: Don Giovanni Mozart: Figaro házassága Massenet: Manon Strauss: Arabella Decca Strauss: A rózsalovag Decca Strauss: Capriccio Decca Verdi: Otello Dvořák: Ruszalka Decca Massenet: Thaïs Decca Metropolitan Opera: The Audition

Források

Macy, Laura: The Grove Book of Opera Singers, Oxford University Press, New York, 2008

Kategória:Szopránok Kategória:Amerikai operaénekesek Kategória:Amerikai nők Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filantrópok