Jack David Collison (Watford, 1988. október 2. –) az Atlanta United 2 vezetőedzője, korábbi walesi labdarúgó. 2008-ban debütált a walesi válogatottban. Pályafutása Collison a Peterborough United és a Cambridge United ifiakadémiáján is megfordult. 2005-ben próbajátékon vett részt a West Ham Unitednél, ahol sikerült meggyőznie az ifjúsági csapat mesterét, Tony Carrt, így londoniaknál maradhatott. A 2007/08-as szezon elején a tartalékcsapat kapitánya lett, a felkészülési időszak során néhányszor a nagy csapatban is pályára lépett. 2007 novemberében, a Bolton Wanderers ellen először nevezték tétmeccsre a felnőtt csapat keretébe. 2008. január 1-jén lépett először pályára a Premier League-ben, amikor az Arsenal ellen csereként váltotta Fredrik Ljungberget. 2008 nyarán Collison egy ötéves szerződést kapott a West Ham-től és ő is részt vett a csapat észak-amerikai túráján. A 2008/09-es szezont a tartalékok között kezdte és szóba került, hogy kölcsönben a Peterborough Unitedhez igazol, de egy Manchester United elleni meccsen olyan jól teljesített, hogy Gianfranco Zola menedzser úgy döntött, megtartja. 2008. november 8-án, az Everton ellen megszerezte első gólját, később a Portsmouth és a Manchester City ellen is betalált. Az idény végén őt választották a West Ham United legjobb fiataljának. Válogatott Collison még a West Ham akadémiájának tagja volt, amikor a csapat edzői azt jósolták neki, hogy karrierje végén a walesi válogatott legendás játékosai között fogják emlegetni. Az U21-es válogatottban 2007 novemberében mutatkozott be Bosznia-Hercegovina ellen, a walesiek 4-0-ra nyertek és ő is gólt szerzett. Második gólját Málta ellen szerezte a korosztályos csapatban. 2008 májusában, Izland ellen kapott először lehetőséget a felnőtt válogatottban. Eddig összesen ötször lépett pályára a nemzeti csapatban. Külső hivatkozások

Jack Collison adatlapja a West Ham United honlapján

Kategória:Walesi labdarúgók Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Bournemouth labdarúgói Kategória:A Wigan labdarúgói Kategória:Az Ipswich Town labdarúgói Kategória:A Peterborough United labdarúgói Kategória:Angol labdarúgóedzők Kategória:Walesi labdarúgóedzők