A tizenöt éves – vagy más néven hosszú – háború (1591/1593 – 1606) a dunai Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom összecsapása volt a Magyar Királyság területén. A Habsburgokkal szövetségben harcolt az Erdélyi, a Havasalföldi, a Moldvai Fejedelemség, a Német-római Birodalom és a pápai állam támogatásával. A háborúhoz több európai állam és török uralom alatt élő nép, így a szerbek és bolgárok is csatlakoztak, akik közül sokat hajdúk közé szerveztek. A harcban közvetve érintve volt a Szafavida Perzsia is, amely Ázsiából kötötte le a török erők egy részét. A kezdeti keresztény sikerek után az erőviszonyok kiegyenlítődtek, így 1606-ban az eredeti állapothoz képest lényegében kevés változtatással kötöttek békét.
bélyegkép|jobbra|270px|A Magyar Királyság területe a 16. század végén
Előzmények és a háború kitörése 1568-ban nyolc évre békét kötött a Habsburg-udvar a Portával, amelyet három alkalommal (1575, 1583, 1590) is meghosszabbítottak.
Ennek ellenére a határok mentén folyamatosan kisebb-nagyobb összecsapások zajlottak. Mindkét fél végvári katonasága – kihasználva a bizonytalan határokból adódó lehetőségeket, ugyanakkor az állandó fizetési és ellátási zavarok által is kényszerítve – rendszeresen vezetett portyákat a határ túloldalán fekvő területekre. A másik fél falvainak adóztatása és a foglyokért követelt váltságdíj jelentősen növelte a végváriak bevételeit. Alkalmanként szomszéd várakat is megpróbáltak rajtaütéssel elfoglalni. Ezek a kisebb békeszegések – a kölcsönös panaszkodások ellenére – idővel megtűrt gyakorlattá váltak.TÓTH: A tizenöt éves… p. 120.
Már 1588-ban volt egy nagyobb összecsapás Szikszó mellett, amely a magyar végváriak győzelmével végződött. A támadásra hivatkozva a Habsburg udvar felfüggesztette a drinápolyi békében rögzített, évi 30 ezer arany „tisztességes ajándék” fizetését, amire válaszul a Porta háborúval fenyegetőzött. A konfliktust végül elsimították, és 1590-ben meghosszabbították a békét. bélyegkép|Török hadjáratok Magyarországon 1545 és 1592 között A háborúnak egyéb okai is lehettek. III. Murád szultán országa kihasználhatta, hogy mind a Habsburg trónra, mind pedig az erdélyi fejedelmi székbe a korábbinál gyengébb kezű uralkodók kerültek II. Rudolf, illetve Báthory Zsigmond személyében.
A határ menti összecsapások folytatódtak, sőt 1591-ben Telli Haszán boszniai pasa seregei megostromolták a Száva partján fekvő Sziszek várát. A tiltakozások ellenére a pasa ezt 1592-ben is megismételte, sőt elfoglalta Bihács várát, Petrinja mellett felépített egy palánkvárat, és legyőzte Erdődy Tamás horvát bán hadait. A prágai udvar ezt békeszegésként értelmezte, és követelte az elfoglalt várak visszaadását, illetve a pasa megbüntetését. Mivel ezekre nem került sor, ismét megtagadták az adó fizetését. A Porta erre ultimátummal felelt: 1593 elején Szinán nagyvezír háborút helyezett kilátásba, ha a Habsburg fél nem fizet. Miközben diplomáciai üzenetváltások folytak, Haszán pasa újból Sziszek alá vonult, ám a Ruprecht Eggenberg ezredes, Erdődy Tamás bán és Andreas Auersperg károlyvárosi főkapitány által vezetett felmentő seregek (horvát és belső-ausztriai csapatok) 1593. június 22-én legyőzték, a pasa is elesett. Ez megadta a végső lökést, III. Murád szultán július 4-én hadat üzent Rudolf császárnak.
A főhadszíntér A „szináni háború” (1593–96) jobbra|bélyegkép|265px|Sziszek ostroma 1593. június 22. A háború első szakaszát aktív hadműveletek jellemezték. Mindkét fél nagy reményekkel indult a háborúba: az oszmánok Bécs elfoglalását, a Habsburg-udvar a török Magyarországról kiűzését tűzte célul. A nagy erőkkel vívott háború azonban nem hozott áttörést: legnagyobb eredménye két kulcsfontosságú végvár: Győr és Esztergom elfoglalása volt. Az egész háború legnagyobb összecsapására 1596-ban került sor Mezőkeresztes mellett, ahol a keresztények kezdeti sikerei ellenére az oszmánok arattak győzelmet. Az éppenhogy megszerzett győzelem viszont meggyőzte a Portát arról, hogy eredeti célját nem érheti el.
A kezdeti sikerek hatására a keresztény hatalmak egyre nagyobb sereget küldtek hadba, a reguláris csapatok mellett nemesi felkelőket és (német, spanyol, francia, vallon) zsoldosokat is. 1593 után az osztrák és a román erőkben is egyre több kozák harcolt.
1593 – a „nyitány” 1593 július végén, Szinán nagyvezír vezetésével indult útjára a portai és az európai oszmán haderő. (Az ázsiai tartományok csapatai a hadjárat kései kezdte okán nem csatlakoztak a hadjárathoz).
Először egy kisebb sereg bevette a korábban már többször ostromolt Sziszeket, majd a fősereg október elején elfoglalta Veszprémet és Palotát. Ezután Tata alá vonult az oszmán had, de az általában a hadjáratok végét jelentő Kászim-nap közeledte miatt lemondtak az ostromról.
A Habsburg seregek ellentámadására csak az oszmán főerők elvonulása után került sor. A keresztény hadak két irányból támadtak. A Dunántúl északi részén Ferdinand Hardegg győri főkapitány vezetésével egy 18-20 ezres sereg Székesfehérvárt rohanta meg, és bár elfoglalni nem tudta, de a budai pasa felmentő seregét november 3-án legyőzte. A felső-magyarországi csapatok Christoph Teuffenbach kassai főkapitány irányításával előbb elfoglalták Szabatkama :sk:Sobôtka Rimaszombat része erődjét (november 20-án), majd Fülek várát ostromolták. A budai és a temesvári pasa által küldött felmentő hadakat az ecsedi Báthori István országbíró vezérelte seregek november 21-én Romhánynál legyőzték. Fülek őrsége azután 27-én megadta magát, és több környékbeli kisebb vár török helyőrsége is elmenekült.
1593 mérlege oszmánkeresztényvárfoglalásSziszek, Veszprém, PalotaFülekostromTataSzékesfehérvárgyőzelem Sziszek, Székesfehérvár, Romhány
1594 – Győr 1594 a Habsburg erők támadásával kezdődött. Márciusban a névlegesen Mátyás főherceg, ténylegesen Pálffy Miklós vezette fősereg elfoglalta Nógrádot, majd Esztergom alá vonult. A május elejétől június végéig tartó ostrom azonban nem járt sikerrel, és az oszmán főerők közeledtére a császáriak elvonultak a vár alól. (Az ostrom során esett el a költő Balassi Bálint is). Eközben a Teuffenbach Kristóf főkapitány vezette felvidéki csapatok Hatvant ostromolták. Május 1-jén Turánál szétverték a vár felmentésére küldött hadakat, de június végén visszavonulásra kényszerültek.
A százezresre becsült oszmán főerők Szinán pasa vezetésével július közepén bevették Tatát, majd Győr alá vonultak. A Szigetközbe visszavont keresztény főerők támadásokkal zaklatták az ostromlókat, ám szeptember 8-án a nagyvezír seregei hajóhidat vertek és átkeltek a Rábán, mire a tábor elmenekült. Ezután az vár védői még három hétig kitartottak, de 29-én, 61 nap védekezés után Hardegg kapitány szabad elvonulás fejében kapitulált (Hardegget 1595 nyarán gyávaság miatt elítélték és kivégezték). Szinán ezután Komárom ellen vonult, de három hetes ostrom is kevésnek bizonyult az erőd elfoglalásához.
1594 mérlege oszmánkeresztényvárfoglalásTata, GyőrNógrádostromKomáromEsztergom, HatvangyőzelemSzigetközTura
1595 – a koalíció diadala Az 1595-ös év egy sor politikai-diplomáciai változással kezdődött. Januárban meghalt III. Murád szultán, a helyébe lépő III. Mehmed pedig leváltotta Szinánt, és Ferhád pasát nevezte ki nagyvezírré. Eközben Prágában szövetséget kötött egymással Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Rudolf császár. Erdéllyel összefogott Havasalföld és Moldva is. Mindezek hatására a prágai udvar elutasította az oszmán békeajánlatot, és nagy erejű támadást tervezett. Ezt megkönnyítette, hogy a Porta – az időközben a nagyvezírséget visszaszerző Szinán vezetésével – egy Havasalföld elleni hadjárat mellett döntött.
Az oszmán főerőknek ugyan sikerült egész Havasalföldet meghódítaniuk, de augusztus 23-án Călugăreni mellett nem tudták legyőzni a II. Mihály havasalföldi fejedelem vezette csapatokat, és a Báthory Zsigmond zászlaja alatt egyesült erdélyi-havasalföldi-moldvai haderő az egész vajdaságot visszafoglalta. Sőt: a ténylegesen Bocskai István és Vitéz Mihály által irányított hadsereg október végén Gyurgyevónál szétverte a nagyvezír utóvédjét, és az átkelőhelyet őrző várat is bevette. Az erdélyi csapatok egy másik része a Maros mentén tevékenykedett, többek között Lippa és Jenő várának visszavételével aratott sikert.
A mintegy 40 ezres Habsburg főerő Karl von Mansfeld vezetésével, az előző évben sikertelenül ostromolt Esztergom ellen vonult. Június 24-én egy kisebb csapat élén Pálffy Miklós elfoglalta Párkány várát, ezzel teljessé téve az ostromgyűrűt, majd augusztus 4-én legyőzte a Szinánpasazáde Mehmed vezette felmentő sereget is. A Kara Ali bég vezette védők végül szeptember 2-án adták át a várat.BAGI Zoltán: „Esztergom 1595-ös ostroma” = Aetas 1999/4. (elérés: 2008. január 23.) Az ostrom alatt azonban elhunyt Mansfeld, és a sereg vezetését Mátyás főherceg vette a kezébe. Bár Visegrádot még sikerült visszafoglalni, de Buda ostromába már nem mertek belevágni. Egy kisebb sereg ezalatt Miksa főherceg vezetésével Szolnok ellen vonult, de a várat bevenni nem tudta.
1595 mérlege oszmánkeresztényvárfoglalás Esztergom, Visegrád, Lippa, Jenő, Gyurgyevóostrom Szolnokgyőzelem Esztergom, GyurgyevódöntetlenCalugareni
1596 – a szultáni hadjárat bélyeg|III. Mehmed szultán (1595–1603) A keresztény sikerek nagyszabású ellentámadásra késztették a Portát. Maga a szultán, III. Mehmed vezetésével indult útnak a 150 ezer fősre becsült oszmán had. A cél nem Bécs, hanem a Felvidék „kulcsa”, Eger volt.
A Habsburgok Miksa főherceg vezette erői még július végén elfoglalták Vácot, majd szeptember elején Hatvant, de az Eger felé vonuló török főerőket nem tudták feltartóztatni. Hatvant feladvaMagyar Várak: Hatvan visszahúzódtak Esztergomig, majd észak felé megkerülve az oszmán fősereget, egyesültek Teuffenbach kassai főkapitány és a Temesvár ostromával sikertelenül próbálkozó Báthory Zsigmond erdélyi hadaival.
Eger Nyáry Pál vezette 4000 fős őrsége három heti ellenállás után, október 13-án kapitulált.
bélyeg|A mezőkeresztesi csata (1596. október 26.) Az egyesített, mintegy 40-50 ezer fős keresztény tábor Eger visszafoglalásának tervével Mezőkereszteshez vonult. A felek október 22-e és 25-e között több kisebb összecsapásban próbálgatták egymás erejét, majd a főerők 26-án ütköztek meg. Kezdetben a keresztény sereg aratott sikereket, de az ellenség táborába bejutott katonák fosztogatni kezdtek. A szultán csapatai kihasználták a harcrend felbomlását, és a maguk javára döntötték el a csatát.
1596 mérlege oszmánkeresztényvárfoglalásEger, HatvanVác, Hatvanostrom TemesvárgyőzelemMezőkeresztes
Vergődés és állóháború (1597–1604) 1597 – „patthelyzet”
1597 májusában egy Pálffy Miklós vezette háromezer fős különítmény sikeres rajtaütéssel – itt használtak először petárdát a várkapu berobbantására – elfoglalta Tatát. A főerők Miksa főherceg vezetésével augusztusban egyhetes ostrom után bevették Pápát, majd Győr alá vonultak. Innen azonban négy heti hiábavaló ostrom után Szaturdzsi Mehmed pasa 40-50 ezres felmentő serege elől visszavonultak. Az oszmán fősereg október közepén visszafoglalta Tatát, majd Váchoz vonult. Itt a két főerő farkasszemet nézett egymással – Miksa hadai Verőcénél építettek ki erődített állásokat – de csatára nem került sor. Sikertelen béketárgyalások után az oszmán had hazaindult.
Erdélyben két említésre méltó esemény történt. Egyrészt Báthory Zsigmond megegyezett Rudolf császárral, hogy milyen feltételekkel mond le a fejedelemségről és adja át a tartományt. Másrészt az erdélyi hadak ismét sikertelenül próbálkoztak Temesvár bevételével.
1597 mérlege oszmánkeresztényvárfoglalásTata (okt), VácTata (máj), Pápaostrom Győr, Temesvárgyőzelem
1598 – párhuzamos ostromok bélyegkép|jobbra|Pálffy Miklós (1552–1600)