A Harvard Law School (HLS) a Harvard Egyetem egyik leghíresebb kara. A röviden HLS-ként is ismert intézmény az Amerikai Egyesült Államok legősibb jogi fakultása, és itt található a világ legnagyobb egyetemi jogi könyvtára.

Az amerikai jogi karok első éves követelményrendszere mind a mai napig a Harvardéra épül, melyet Christopher Columbus Langdell (dékán) vezetett be az 1870-es években. Itt fejlesztette ki az "eset módszert", mely egy rendkívül fontos eleme a tengerentúli jogi tanulmányoknak. A HLS jelenlegi dékánja Elena Kagan, aki a 2003-ban távozó Robert C. Clarkot váltotta fel. Ahogyan minden Amerikai jogi fakultáson, egy négy-év diploma (4-year degree) szükséges a jelentkezésre. A Juris Doctor-programba évente körülbelül 550 hallgató nyer felvételt, a gólyák hét, körülbelül 80 fős osztályt alkotnak. Az elsőévesek néhány tárgy kivételével mind ugyanazt tanulják. A felvételi rendkívül szelektáló: a 2008/2009-es tanévre a kb. 7200 jelentkezőből csak 11,4%-ot vettek fel, ezeknek csak a 67%-a iratkozott be. A felvételi eljárás érdekessége a telefonos interjú, melyet a legesélyesebbekkel ejtenek meg.

Az amerikai és a nemzetközi politika, illetve jog sok ismert alakja végzett itt, mint például Barack Obama (és felesége Michelle Obama).

Campus

A HLS campusa a Harvard Yard-tól északra fekszik, mely az egyetem történelmi központja és számos építészeti remekművet vonultat fel.

Történelme

Programjai

Publikációk

Híres tanárai Bobby Ieradi Connor Wellman Yochai Benkler Robert C. Clark Alan Dershowitz Noah Feldman Roger Fisher William W. Fisher Charles Fried Gerald Frug Mary Ann Glendon Jack Goldsmith Lani Guinier Morton Horwitz Duncan Kennedy Randall Kennedy Michael Klarman Lawrence Lessig Summer Will Kenneth W. Mack John F. Manning Daniel Meltzer Frank Michelman Martha Minow Charles Nesson Charles Ogletree John Palfrey Mark J. Roe Lewis Sargentich Robert Sitkoff Jeannie Suk Cass Sunstein Laurence Tribe Mark Tushnet Roberto Unger Adrian Vermeule Elizabeth Warren Steven M. Wise Jonathan Zittrain

Korábbi nevezetes tanárai Derrick Bell Derek Bok Stephen Breyer Zechariah Chafee Abram Chayes Archibald Cox Christopher Edley, Jr. Felix Frankfurter Paul A. Freund Lon Fuller John Chipman Gray Erwin Griswold Oliver Wendell Holmes, Jr. Elena Kagan Christopher Columbus Langdell Soia Mentschikoff Arthur R. Miller Roscoe Pound John Rawls Joseph Story Kathleen Sullivan Joseph H. H. Weiler Samuel Williston

Fikciókban Sok népszerű film egyes jelenetei is az iskolában játszódtak. Néhány példa ezekre: Love Story (1970) The Paper Chase (1973) The Paper Chase (1978-1979, 1983-1986 tv-sorozat) Soul Man (1986) The Firm (1993)* ' A Civil Action (1998) How High (2001) Dr. Szöszi (2001) Love Story in Harvard (2004 Koreai tv-sorozat) Social Network – A közösségi háló (2010)

Források

További információk Official website HLS programs HLS publications Hale and Dorr Legal Services Center HLS blogs The Harvard Law Record – Harvard Law School's independent student newspaper History of Harvard Law School Law School Admission Council's page on HLS

Kategória:Massachusetts felsőoktatási intézményei Kategória:1817-ben alapított oktatási intézmények Kategória:Jogi egyetemek