A Nemzeti Bajnokság I osztályában 1934-35-ben 12 csapat küzdött a bajnoki címért. A csapatok fiatalítottak, a nehéz anyagi helyzetben lévők pedig kénytelenek voltak eladni legjobb játékosaikat. Ez volt a sorsa a Bocskainak is, a bajnokság végére visszaestek a kilencedik helyre. Az Újpest már ősszel vezetett, tavasszal már döntetlen is elég volt a Ferencváros ellen hogy az élen is maradjon.

Két gólokban gazdag találkozó volt, az Újpest 10-0 ra nyert a Somogy FC ellen, a Ferencváros pedig 6-3 ra győzte le a somogyiakat.

Kiesett a Somogy FC, feljutott a Budafok SC, Salgótarjáni BTC és a Törekvés SC.

Megszületett az elhatározás hogy a következő évtől újra Nemzeti Bajnokság indul, ebben már vegyesen szerepelhetnek profi és amatőr csapatok.

A 17.ik Magyar Kupa döntőjét a Ferencváros nyerte 2-1 re a Hungária ellen, ezután a következő kiírásra csak 1940-41 es évben került sor.

A Közép-európai kupa döntőjében a Sparta Praha 2-2, 2-0 os eredményekkel nyert a Ferencváros ellen.

A végeredmény

#CsapatJGyDVRgKgGkPMegjegyzés1 Újpest2215526617+4935Bajnok, 1935-ös közép-európai kupa2 Ferencváros2214537232+40331935-ös közép-európai kupa3 Hungária2213366332+31294 Szeged FC22115644440275 Kispest228774150-9236 Phőbus228594846+2217 Soroksár FC227783547-12218 Budai 112276936360209 Bocskai FC2265113539-41710 III. Kerület2265113544-91711 Attila FC2263132457-331512 Somogy FC2214172479-556Kiesett az NB II-be

Kereszttáblázat  Újp.Fer.Hun.SzegedKisp.Phőb.Sor.BudaiBocs.III. kerAttilaSom.ÚjpestXXX||1-1||1-1||1-2||4-1||5-3||3-0||3-0||0-0||5-1||5-0||10-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !Ferencváros ||0-0||XXX3-24-43-16-12-00-25-13-11-37-3 Hungária2-31-3XXX||2-0||1-1||5-2||7-1||1-1||0-2||6-3||2-0||7-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !Szeged FC ||2-1||1-6||1-4||XXX2-21-54-21-13-10-21-22-1Kispest0-40-40-52-2XXX||3-3||1-0||3-2||2-2||1-3||5-1||2-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !Phöbus FC ||0-2||3-3||2-0||0-1||4-3||XXX2-33-11-22-12-21-1Soroksár FC 0-34-42-13-32-40-3XXX||2-0||1-1||3-1||1-1||1-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !Budai 11 ||0-1||1-0||0-1||0-4||2-2||1-1||2-3||XXX3-33-15-16-0Bocskai FC0-50-12-42-41-22-01-10-1XXX||0-2||8-0||4-1 |-! style="background:#F0F0F0;" !III. Kerület ||1-1||2-6||1-2||1-2||1-1||4-0||1-1||4-1||2-0||XXX0-02-2Attila FC2-40-51-30-11-20-51-31-31-03-0XXX||2-0 |-! style="background:#F0F0F0;" !Somogy FC ||1-4||1-5||2-6||2-3||2-3||0-5||1-2||1-1||0-3||2-1||1-2||XXX

Újpesti FC játékosai: Hóri György k. (21), Futó Gyula (17), Sternberg László (21), Seres Gyula (22), Szűcs György (22), Szalay Antal (18), Tamássy István (12), Pusztai Ferenc (13), Avar István (19), Jávor Pál (15), Kocsis Géza (20), Vincze Jenő (11), Balogh I István (10), Déri Károly (7), Joós Péter (5), Kiss Gábor (4), Borsányi Ferenc (3), Sziklai Ferenc (1), Szaniszló I János (1).

Edző: Jánosi Béla

Díjak

Bajnok 1934/35Újpest4. Bajnokság Az év játékosaGólkirálySzalay AntalÚjpestCseh II LászlóHungária (23 gól)

Góllövőlista Gól Név Klub 23 Cseh II László Hungária 22 Sárosi György Ferencváros 22 Solti József Phöbus FC 18 Avar István Újpest 16 Nemes József Kispest 13 Bognár Kálmán Szeged FC 12 Hadrévi József Budai 11 12 Korányi II Mátyás Szeged FC 12 Návai István Bocskai FC 12 Jávor Pál Újpest 11 Kelemen Vilmos Soroksár FC 11 Rökk Ede Budai 11 11 P. Szabó Gábor Phőbus 11 Vastag Gyula Szeged FC

Források A magyar sport kézikönyve Sport Lap és Könyvkiadó 1960 Mező Ferenc: Futball adattár http://www.nemzetisport.hu Hungary – List of final tables (RSSSF)

Magyar 1 Magyar 1 Kategória:Magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokságok