A Barlanglakás-kiállítás Budafokon (Budapest XXII. kerületében), a Veréb utcában található.
A Dunától induló domboldalakon, régebben Promontornak nevezett vidéken több évszázadon keresztül földbe vájt emberi lakóhelyek is voltak. 1966-ban az utolsó lakó elköltözése után a barlangokat betömték.
Történetük
A barlanglakásoknak sajátos története van. Két nagyobb korszakra osztható fel: A kezdetektől az 1880-as évek végéig A 20. század elejétől a felszámolásig
Az első korszak bélyegkép|Barlanglakás-kiállítás Pontos kezdetét nem ismerjük. E korai korszak jellemzője, hogy a hegyoldalban lévő nagy barlangokban „házakat” építettek. Ezeknek csak az oldalfalait húzták fel. Itt tetőre nem volt szükség. A barlangok két oldalához támasztott házak a középső tereket szabadon hagyták, így ezek utcasorokat alkottak.
József nádor emlékirataiból ismerjük, hogy ottjártakor 40 darab házat talált ott. Fél évszázaddal később már 120 darabot számláltak. 1838-ban Carl Vasquez rajzon is megörökített egy ilyen lakott barlangot. 1860-ban a Gellért-hegy oldalában is találtak egy ilyen házat. (Egy kötélverő családja lakott benne.) Budafokon az ilyen lakások a hegyomlások miatt fokozatosan megszűntek. Ezzel az első periódus lezárult.
Egy 1867-es, Promontorról szóló beszámoló szerint: "A termés 2/3-da vörös, 1/3-da fehér bor, melynek jóságát kedvező pinczéi a hegyoldalban nemcsak megőrzik, hanem növelik is. E pinczék némelyike mind a borházak, mind a szőlőbeli lakok kényelmét tartalmazzák, ellátva színekkel (félszerekkel) és istállókkal is. A falu alsó részén egy egész sziklautcza látható, pinczékből és barlang-lakokból. A szorgalmas lakosság tevékenyen úzi a kőfejtést is, mely a fővárosi építésekhez sok homokkövet szolgáltat."Kenessey Albert: A magyar Duna és melléke III. Budapesttől Bajáig; in: Magyarország Képekben. Honismertető folyóirat; 1867/4., április, 205-206. old. A mellékelt illusztráción pedig láthatóak is a "Promontori barlanglakások" (Lüders rajza).Kenessey Albert: A magyar Duna és melléke III. Budapesttől Bajáig; in: Magyarország Képekben. Honismertető folyóirat; 1867/4., április, 211. old.
A második korszak
A 19. század második felében a kapitalista fejlődés felgyorsulása során, addig ismeretlen méretekben épült, gyarapodott a város. Új városrészek születtek. A fővárosi építkezések során a budafoki hegyoldal kőanyagát is bányászni kezdték. Az 1870-es évektől egyre gyakrabban tudósítanak az egykori dokumentumok (újságok), a négyzetesen kivájt gödrökről, melyben ajtók és ablakok kaptak helyet. Először saját használatra, a későbbiekben eladásra is készültek.
# Évszám A barlanglakások becsült száma Tényleges darabszámuk 1. 179040*2.18301208003.187026015603.191032926984.1930500*5.19474121381* nincs adat
Ekkortájt jelent meg a Veréb utcában a bemutatott barlanglakás, illetve barlanggóc. Az utóbbi elnevezést akkor használták, ha egy-egy telken egy udvarból több lakás is létesült. A kapitalizálódás következtében a gyorsan fejlődő fővárosban a lakott barlangok száma gyorsan szaporodott. A 20. század fordulóján a környék szomorú nevezetességeihez tartozott és külföldön is nyilvántartották. A főváros természeti szépségei, pompás épületei árnyékában nemcsak Budafokon, de a város több pontján (például a Mária Valéria-telepen) sok-sok ezren barlanglakásokban, nyomornegyedekben éltek.
Fővárosi nyomornegyedek a 20. században a főváros területén több helyen léteztek. kőbányai barlanglakások Mária Valéria-telep ferencvárosi kiserdő Váci úti nyomorlakások
Budafokon a Veréb utcában lévő kiállítás az utókor számára tanulságul és tanúbizonyságként megőrizte meg özv. Tóth Győzőné lakását. A kiállítást a Budapesti Történeti Múzeum rendezte és irányította annak rekonstrukciós munkáit.
Művészi ábrázolásuk
Barlanglakások Budafokon színes magyar riportfilm, 14 perc, 1993 rendező: Vörös T. Balázs, zene: Kerezsi Csongor
Jegyzetek
Források Múzeumi ismertető (szóróanyag)
Külső hivatkozások http://www.vendegvaro.hu/gen?genid=14533 http://www.greenfo.hu/sajtoszoba/sajtofotok_item.php?id=88 https://web.archive.org/web/20070814204802/http://merengo.hu/galeria/?id=364 http://muemlekem.hu/muemlek?id=12075 https://web.archive.org/web/20080731143532/http://www.kirandulastervezo.hu/Main.php?do=detailViewAction&id=255
Kategória:Budafok Kategória:Budapest múzeumai