Peter Fröjdfeldt (Eskilstuna, 1963. november 14. –) svéd nemzetközi labdarúgó-játékvezető.
Pályafutása Nemzeti játékvezetés A játékvezetői vizsgát 1992-ben szerezte meg, mert apósa felkérte, hogy az irányítása alatt álló szövetségben kevés játékvezető van, segítsen be egy kicsit. Gyorsan elsajátította a szükséges tapasztalatokat és egyre magasabbra jutott a svéd ligába, 1997-ben debütált az első ligában.
Nemzetközi játékvezetés A Svéd labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2001-től tartotta nyilván bírói keretében. Sokáig második számú játékvezetőnek számított Anders Frisk mögött, ám honfitársa váratlan - megfenyegették őt és családját - visszavonulása után előrelépett. A svéd nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 3. helyet foglalja el 15 találkozó szolgálatával. 2008-ban visszavonult az aktív nemzetközi játékvezetéstől. Válogatott mérkőzéseinek száma: 27.
Világbajnokság A világbajnoki döntőhöz vezető úton Németországba a XVIII., a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra és Dél-Afrikába a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta.
2006-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. október 9. Gradski Stadion, Szkopje előselejtező (1. csoport) Macedónia–Hollandia 2 : 2 15 000 2004. november 17. Roi Baudouin Stadion, Brüsszel előselejtező (7. csoport) Belgium–Szerbia és Montenegró 0 : 2 32 000 2005. március 26. A. Le Coq Arena, Tallinn előselejtező (3. csoport) Észtország–Szlovákia 1 : 2 3 051 2005. március 30. Wojska Polskiego Stadion, Varsó előselejtező (6. csoport) Lengyelország–Észak-Írország 1 : 0 13 515 2005. június 8. Park Stadion, Koppenhága előselejtező (2. csoport) Dánia–Albánia 3 : 1 26 366 2005. október 12. Dragão Stadion, Porto előselejtező (3. csoport) Portugália–Lettország 3 : 0 35 000
2010-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. október 11. Signal Iduna Park, Dortmund előselejtező (4. csoport) Németország–Oroszország 2 : 1 65 607
Európa-bajnokság Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Portugáliába a XII., a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságra illetve Ausztriába és Svájcba a XIII., a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.
2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2003. június 11. Tivoli Neu Stadion, Innsbruck előselejtező (3. csoport) Ausztria–Fehéroroszország 5 : 0 8 100
2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság Az olasz-holland mérkőzésen egy "komoly" les, nem les helyzet alakult ki, amiből a hollandok gólt értek el. Sokáig vitatkoztak ezen a szituáción, de a játékvezető és segítője szabályszerűen járt el. Az esetnél, a játékvezető jogszerűen feltételezte, hogy az eleső olasz védő az alapvonalon túlra került, ahol - rutinosan fekve - a földön maradt, de nem sérült meg. A hollandok a játékot folytatva gól értek el. A szabály értelmében a védekező csapat játékosa nem alakíthat ki úgy leshelyzetet, hogy az alapvonalon kívül marad, akár akarva, akár akaratlanul, tehát a lesszabály alkalmazása helyes, a gól szabályszerű volt. A játékvezető a helyzet nagyszerű megoldásaként ezen a tornán további mérkőzéseket vezethetett, sőt a döntőt vezethető négy játékvezető közé emelték.
Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. október 15. GSP Stadion, Nicosia előselejtező (D. csoport) Ciprus–Németország 1 : 1 12 000 2007. június 2. Asim Ferhatovic Hase Stadion, Szarajevó előselejtező (C. csoport) Bosznia-Hercegovina–Törökország 3 : 2 20 000 2007. szeptember 8. Dinamo Stadion, Minszk előselejtező (G. csoport) Románia–Fehéroroszország 1 : 3 19 300 2007. november 21. Wembley Stadion, London előselejtező (E. csoport) Anglia–Horvátország 2 : 3 88 100
Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. június 9. Svájci Stadion, Bern csoportmérkőzés (C. csoport) Hollandia–Olaszország 3 : 0 30 777 2008. június 15. Városi Stadion, Genf csoportmérkőzés (A. csoport) Törökország–Csehország 3 : 2 29 016 2008. június 19. St.Jakob-Park Stadion, Bázel egyik negyeddöntő Németország–Portugália 2 : 3 39 374
Balti Kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2003. július 4. Linnastadion, Valga csoportmérkőzés Litvánia–Lettország 1 : 2 500
Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett Kupa-döntők száma: 1.
UEFA-kupa Ez a kupatalálkozó volt az 50. döntő mérkőzés. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. május 14. Városi Stadion, Manchester döntő Zenit St. Petersburg–Rangers FC 2 : 0 43 878
Sikerei, díjai Svédországban az Aftonbladet című svéd lap szavazásán 2005-ben, az olvasók 78 százaléka találta őt a jelenlegi legjobb svéd bíró-nak. Az IFFHS szerint 2008-ban a világ hatodik legjobb játékvezetője.
Az IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 1987-2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán játékvezető besorolásával minden idők legjobb bírójának rangsorolta, holtversenyben Martin Atkinson, Paolo Casarin, Carlos Velasco Carballo, Vojtěch Christov, Philip Don, Nisimura Júicsi társaságában. A 2008-as szavazáshoz képest 25 pozíciót hátrább lépett.
Források
Elődje:Massimo BusaccaOlimpiai döntő2007–2008 Utódja:Luis Medina Cantalejo
Kategória:Svéd labdarúgó-játékvezetők Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek