A gyűjtőpártok vagy néppártok a pártok egyik típusát képviselik pl. a tömegpártokkal szemben.

Történetük

Bár néppártnak nevezett pártok már a 19. és a 20. század fordulóján megjelentek (pl. Magyarországon a Katolikus Néppárt), valamint több párt egyesüléséből létrejött kormánypártok már az 1920-as években is létezek (pl. az Egységes Párt), a mai értelemben vett gyűjtőpárt vagy néppárt mint típus az 1960-as évektől terjedt el, gyakran a korábbi tömegpártok átalakulásával. Ez összefügg az általános és titkos választójog kiszélesedésével, a parlamenti demokráciák megerősödésével, valamint a társadalom szociális tagoltságának változásával (a középosztályosodással). Mivel ily módon a politika már valamennyi társadalmi réteget érinti, a pártok kénytelenek valamennyi réteg irányában politizálni.

Jellemzőik Fő jellemzőjük, hogy nem a folyamatos, szervezett pártakciókkal, hanem parlamenti-alkotmányos tevékenységükkel formálják a politikát, támogatóiktól, aktivistáiktól mindenekelőtt a választói szavazatokat várják. (Ebben az értelemben néha „választási pártnak” is nevezik ezeket.)

Egyesült Államok A Demokrata Párt a New Deal idején az 1930-as évektől az 1960-as évekig sátorpárt volt, miközben támogatta Franklin D. Roosevelt politikáját.David C. King, "The Polarization of American Parties and Mistrust of Government" in Why People Don't Trust Government (eds. Joseph S. Nye, Philip Zelikow, David C. King: Harvard University Press, 1997). Ez a koalíció hozta össze a szakszervezeteket, a munkásosztály szavazóit, a farmokkal kapcsolatos szervezeteket, a liberálisokat, a déli demokratákat, az afroamerikaiakat, a városi szavazókat és a bevándorlókat.Lisa Young, Feminists and Party Politics (University of Michigan Press, 2000), p. 84.Holly M. Allen, "New Deal Coalition" in Class in America: An Encyclopedia (Vol. 2: H-P), ed. Robert E. Weir (ABC-CLIO, 2007), p. 571: "During the 1930s liberals, labor unions, white ethnics, African Americans, farm groups, and Southern whites united to form the New Deal coalition. Though never formally organized, the coalition was sufficiently cohesive to make the Democratic Party the majority party from 1931 into the 1980s. Democrats won seven out of nine presidential contests and maintained majorities in both houses of Congress from 1932 to 1964. The divisiveness of the Civil Rights movement and the Vietnam War, the increasing segmentation of the labor force, and waning influence of unions, and the relative weakness of Democratic Party leadership are among the factors that led to the coalition's erosion in the late 1960s." Miközben most már csak kisebb mértékben számít nagy sátor pártnak, a Demokraták a mai napig is ideológiailag jelentősen megosztottak. William Mayer politológus azt írta, „a párt hihetetlen változatlansága egy szélesebb ideológiai és politikai háttérnek köszönhető, mely a Republikánusokénál is szélesebb.”

A Kék Kutya Koalíció a centralisták és a konzervatív demokraták gyűjtőpártja, akik m közül többen társadalmilag konzervatívok és pénzügyi vagy gazdasági téren progresszívek, vagy épp fordítva.

Egyesült Királyság Mikor Gordon Brown 2007-ben az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett, több tagot is meghívott a kormányába, akik nem voltak a Munkáspárt tagjai. Köztük volt a CBI volt igazgatója, Digby Jones, aki államminiszter lett, és a Liberális Demokraták volt vezetője, Paddy Ashdown, akinek az Észak-írországi Államtitkárság vezetését ajánlották fel. A média Gordon kormányára sokszor utaltak úgy, hogy „a talentumok kormánya” vagy „Brown nagy sátra”.

Más példák

Jegyzetek

Források

Szarvas László: Pártok és pártrendszerek

Kategória:Pártok