Bellye, (másképpen Bélia, Béllya, Béllye, ) falu és község Horvátországban, Eszék-Baranya megyében.
Fekvése Eszéktől 5 km-re északkeletre, Baranyában, a Drávaszög területén, a Dráva ártere feletti löszplatón fekszik. Délnyugaton Eszék városával, keleten a Bácskával határos és a Magyarország felé vezető fontos út is átvezet Bellyén. Határában halad át az Eszékről Pélmonostor felé menő vasútvonal.
A község települései (Zárójelben a horvát név szerepel.) Bellye (Bilje) Bokroshát (Zlatna Greda) Dunai-puszta (Podunavlje) Keskenyerdő (Kozjak) Kopács (Kopačevo) Laskó (Lug) Tökös (Tikveš) Várdaróc (Vardarac)
Története Bellye már a rómaiak korában is lakott hely volt. Novae, illetve Ad Novas névvel illették azt a települést, mely a Dráva jobb partján fekvő Mursa lakóinak a folyón túli kolóniája volt. Már az ókorban is fontos út vezetett rajta keresztül, az északra, Aquincum felé vonuló hadak itt keltek át a Dráva folyón és annak mocsarain.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3638. A latin kultúra számos régészeti leletet hagyott itt az utókorra. Az Eszékről Bellyére vezető úttól nyugatra a szántóföldön szántás után még ma is látszanak a római út nyomai, mely innen tovább folytatódik Kopács, az egykori limes irányába. Az egykori hadiút mentén egy 161-ből származó római kőemléket is találtak. A római települést végül Mursával együtt 441-ben a hunok pusztították el.
A középkori Bellyét 1212-ben említik először „Villa Billie” alakban a kopácsi birtok határleírásában. 1389-ben, 1406-ban és 1430-ban „Bellye”, 1403-ban „Byllye” néven említik a középkori oklevelek.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Baranya vármegye Bp. 1894. A Bellyei család birtoka volt. A török 1526-ban, közvetlenül a mohácsi csata előtt foglalta el a települést, mely ekkor valószínűleg elpusztult. Szulejmán szultán nem sokkal ezután építtette meg az eszéki Felsővárostól Dárda irányába töltésekkel és hidakkal a mocsarakon át vezető hadiutat, melyet az oszmán seregek oly gyakran használtak magyarországi hadjárataik során. A falu a török megszállás idején, még a 16. században újratelepült. Jelenlegi határában 1591-ben egy Csamafalva nevű falu is létezett és Bellyéhez tartozott még Mecze puszta is. Bellye 1591-ben 120 magyar családnak adott otthont és még 1680 körül is létezett. 1687-ben a nagyharsányi csata után szabadult fel a török uralom alól.
1696-ban 23 családot, 1712-ben 16 családot számoltak a településen. Bellye azután kezdte élni virágkorát, hogy Savoyai Jenő herceg hadi érdemeiért királyi adományként megkapta a bellyei uradalmat, melyhez 27 alsóbaranyai falu tartozott. A 18. század elején az egykori hódoltsági területen kialakult uradalom jelentős birtoktesttel rendelkezett. Az uradalmi központban, Bellyén épült fel 1707 és 1712 között Savoyai egyik kastélya is. Savoyai 1736-os halála után, miután örököse nem volt, a birtok a kamarára szállt. Mária Terézia 1780. május 5-én leányának Mária Krisztinának és férjének, Szász-Tescheni Albert hercegnek adományozta. Miután ők is gyermektelenek voltak, Bellyét Károly Lajos főherceg örökölte, aki az uradalmat Bellye és Hercegszőlős között osztotta fel és a birtokot elidegeníthetetlen birtoknak nyilvánította. Károly örököse fia, Albrecht lett, majd halála után Albrecht testvérének fia, Frigyes lett Bellye következő ura, egészen az első világháborúig. 1920-ban a birtokot államosították.
300px|bélyegkép|jobbra|II. Vilmos császár és Ferenc József császár Bellyén 1897-ben A falu etnikuma a 18. századig nem változott; csupán 1 szerb jövevény található ekkor a helységben. Az 1720-as évektől a herceg dél-német telepeseket hozatott ide, hogy a környező földeket műveljék. Ezzel a település etnikai képe lényegesen megváltozott. 1776 és 1779 között a Dráva áradásai miatt rossz állapotú régi út helyett Mária Terézia új, 4 és fél kilométer hosszú utat építtetett a bellyei mocsarak között Eszékig. A 18. század végén a kiterjedt árterület és a sok rét miatt a lakosság elsősorban állattenyésztéssel és halászattal foglalkozott. A terület egyharmadát áradások tették haszontalanná, ám a vizek halakban gazdagok voltak. A század végén és a 19. század elején a faluba újabb német betelepítés történt, ennek következtében 1822-re 1076 főből állt a lakossága. Az uradalmi központ 1827-ig volt itt, ekkor Hercegszőlősre költöztették át. Az első írásos emlék arról, hogy Bellyén a káposztatermesztés jelentős és híres volt, 1845-ből származik: „Igen szép fejes káposzta Szalántán, Németiben, Bellyén terem”.Baranya emlékirat. Szerkesztette: Haas Mihály. Pécs, 1845, 22. oldal
1910-ben 1188 fő lakott a településen, ebből 597 magyar, 518 német, 58 szerb, 16 horvát, 1 „tót” és 1 „egyéb” nemzetiségű. A lakosok közül 1019 fő tudott magyarul.
A falu a trianoni békeszerződés előtt Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az 1960-as évektől a környező pusztákról és Eszékről is sokan költöztek a településre, aminek egyik következményeként jelentősen megváltoztak a nemzetiségi arányok. A délszláv háború során 1991-ben megszállták a szerb szabadcsapatok. A horvát és magyar lakosságot elűzték, katolikus templomát 1992 januárjában felrobbantották, a református templomot felgyújtották. Az ENSZ csapatok 1995-ben vonultak be a Drávaszögbe, majd 1997-ben adták át Horvátországnak. Ezt követően 1998-ban térhettek vissza a menekültek.
Gazdaság A lakosság hagyományosan földművelésből és állattenyésztésből élt. 1895-ben 235 családi gazdaság működött a településen. Határában 5148 katasztrális hold föld volt. A második világháborút követő években a magánbirtokokat államosították, ebből jött létre a Bellyei Mezőgazdasági-Ipari Kombinát. Ezután a lakosság jelentős hányada ott dolgozott. Eszék közelsége miatt sokan a megyeszékhelyen dolgoznak.
250px|bélyegkép|jobbra|Az újjáépült bellyei református templom
Nevezetességei Savoyai Jenő herceg vadászkastélyaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1622. 1707 és 1712 között épült. Tervezőjének az osztrák Johann Lukas von Hildebrandtot tartják. A kastély a Kopácsi rét mocsaras, ártéri területének szélén helyezkedik el. 55,86-szor 56,89 méter nagyságú, négyzet alaprajzú épület, belső négyzet alakú udvarral. A kastély alatt tágas pincék voltak, amelyekben körülbelül 400 000 liter bort tároltak, amelyet az uradalom más pincéiből hoztak ide. A kastélyban kápolna is épült, amelyben az első gyermeket 1721-ben kereszteltették meg. A kápolna a plébániatemplom szerepét is betöltötte 1775-ig, amíg a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tiszteletére a plébániatemplomot fel nem építették. A kastélyt 1974-ben teljesen felújították, az erdőgazdaság irodái működtek benne. A kastély az 1820-as években még erdőkkel volt övezve, melyből utólag alakították ki a 8 hektáros parkot. A bellyei plébániát 1758-ban alapították. A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tiszteletére szentelt plébániatemplomotÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1623. 1775-ben építették. 1862-ben megújították, majd a következő évben új oltárokat szenteltek fel benne. A délszláv háború idején az épület súlyos károkat szenvedett, sekrestyéje kiégett, berendezése, orgonája teljesen megsemmisült, harangját elvitték. A felújítási munkák 1997-ben kezdődtek és 2002-ben fejeződtek be. A falu népe a 16. században áttért a református hitre. Az első református templom a régi katolikus templom lehetett. Ezt 1721-ben lebontották, majd a 19. században a reformátusok új templomot építettek. Története során többször is újjáépítették. 1991-ben a szerbek felgyújtották, csak a csupasz falak maradtak. Felújítása 2019-ben befejeződött. A toronysisakot 2011-ben emelték a helyére. A Bellyei Református Egyházközség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tagja. Ipari műemlék a bellyei malomraktár,Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-6733. a 20. század első feléből származó gabonaraktár jó állapotban fennmaradt épülete. Az épület kétemeletes trapéz alaprajzú, téglából épült, nyeregtetős, cserép fedéssel. Belül szerkezete deszkázott fagerendából áll. A főhomlokzat keleti fekvésű, oromfalas, egyszerűen és szimmetrikusan kialakított párkányokkal zárva. A magasságot három koszorú tagolja. Homlokzata két ablaktengellyel van tagolva, az oromzaton egy profilozott kerettel ellátott körablak található. A bejárati ajtó feletti szemöldökre 1921-es évszám van ráírva. A Bellyei-tó nyáron valódi paradicsom a családi összejövetelek számára, különösen azok számára, akik szeretnek úszni, kempingezni és horgászni. A régi Dráva 56 hektáron fekvő holtágát egy híd és egy zsilip osztja két részre. A tó halakban rendkívül gazdag, halfajtái a csuka, a ponty, a kárász, a keszeg, az amur és a harcsa.
Kultúra A Bellyei Folklórcsoport célja, hogy ápolja a helyi népdalokat, néptáncokat, népszokásokat. Felnőtt és gyermekcsoporttal rendelkezik. A csoport rendszeresen megtartja éves koncertjét, ahol az éves munkájának eredményeit mutatja be, ezen kívül különféle rendezvényeken vesz részt a Bilje községben és más községekben szervezett eseményeken. Külföldön felléptek már, Magyarországon és Németországban is.
Sport HNK Bilje labdarúgóklub ŠRD „Karas” Bilje sporthorgászklub VK „Biljsko jezero” evezősklub ŽOK „Bilje” női röplabdaklub
Híres szülöttei Ács Gedeon lelkész, szabadságharcos, író Mitterpacher Lajos természettudós, az agrártudományok úttörője Mitterpacher József matematikus, bölcseleti és teológiai doktor, egyetemi tanár
Jegyzetek
Források Bellye község hivatalos oldala A község turisztikai irodájának honlapja Varak.hu:Bellye – Savoyai-kastély Kiss Mária Magdolna: Együtt a Duna-Dráva Közén. A Duna-Dráva köz jobbágyságának élete a terület nagybirtokain a XVIII. századtól a XIX. század elejéig. HunCro Sajtó és Nyomdaipari Kft. Eszék, 2007 - A könyv szabadon elérhető ezen a linken: https://got.genianet.com/index.php/free-books/9-kiss-maria-magdolna-egyutt-a-duna-drava-kozen
További információk Bilje Filmhíradó 1935 február
Irodalom Lábadi Károly: Bellye könyve Bellye, 2019. Lábadi Károly: Istennek népei a Drávaszögben. Bp. 1994.
Kategória:Drávaszög települései Kategória:Baranya vármegye települései