Nowy Żmigród (1968-ig Żmigród Nowy Zarządzenie nr 17 Prezesa Rady Ministrów z dnia 5 lutego 1968 r. w sprawie zmiany i ustalenia nazw niektórych miejscowości i obiektów fizjograficznych ()) – falu (korábban város) Lengyelországban, Jasło megyében, a Kárpátaljai vajdaságban. Nowy Żmigród lakossága körülbelül 1400 fő.
Nowy Żmigród 1331 után kapott városi rangot, de 1934-ben megszűnt a városi rangja. 1975–1998 között a település közigazgatásilag a Krosnói vajdasághoz tartozott.
Pozíció A település a Kárpátaljai vajdaságban található, a Głojsce patak Wisłoka torkolatánál, egy 313 m magas lapos dombon. Délről és északról erdős dombok borítják. Innen hat irányba vezetnek utak: észak felé. nyugat Osiekig, nyugatra Gorlicéig, keleten Dukláig, délre Krempnáig és Szlovákiáig, keleten Sanokig és Besszádokig, északon pedig Jasłóig .
A falu részei +Nowy Żmigród község szerves részei SIMC Név Leírás 0357274 Podgóry a falu része
Történelem bélyegkép| Emléktábla a Nowy Żmigród-i Gimnázium épületén, a reneszánsz kori magyar költő, Balassi Bálint emlékére. Ezeket a területeket egy törzs – vagy inkább törzsszövetség – a lendzianok lakták, akik protoállamot hoztak létre, amely a 9. században Nagy-Morvaország részévé vált. Egy évszázad után a csehek, majd a viszlánok uralma alá került. Nowy Żmigród területe még a 9. században is a viszlánok államának határvidéke volt. A lendzian törzs neve ma is fennmaradt, a városok nevei jelzik, pl. Łężyny, korábban Lędziny, továbbá ezek a nevek itt gyakran előforduló családnevek.
Az ásatások arra utalnak, hogy a 10. században már valamilyen település volt itt.
Nowy Żmigródnak már a középkorban vára volt. Főleg lengyelek éltek itt a Krakkói főegyházmegye határában, és védekeztek a ruszinok befolyása ellen. A korai feudális lengyel állam megalakulása előtt Żmigród területe a Wiślan törzshöz tartozott, és két különböző szláv csoport – a nyugati és a keleti – településének határa közelében terült el. A Wisłoka folyó volt a határ Piast-Lengyelország és galíciai Ruténia között. A Wisłoka folyótól keletre fekvő területeket Nagy Vlagyimir foglalta el 981-ben. 1031 és 1340 között Nowy Żmigród területe a Kijevi Russzal határos.
Az első telepesek a Visztula-menti területekről – a Dunajec, a Biała és a Wisłoka völgyéből – kezdtek érkezni. Kezdetben az Alacsony-Beszkidek szűzerdőkkel borított földjei teljes egészében a lengyel király tulajdonában voltak, majd a 11. századtól megkezdődött a kolostorok, püspökségek létrehozása és a világi nemesség számára birtokok adományozása.
A 13. századtól Nowy Żmigród környékét oláhok – balkáni pásztor népek kezdték betelepíteni, falvakat alapítottak az oláh jog szerint, igazodva a pásztori életmódhoz. Nowy Żmigród települést 1277-ben jegyezték fel településként, melynek központja a korábban már létező vár volt.
1305-ben Żmigródi Albert krakkói vajdaként szerepel egy korabeli hamisított okiratban. A várost 1305-ből említi, amikor a Bogoria család birtoka volt.
További említések:
Andrzej de Vercilis – wrocławi kanonok, aki az 1311–1312-es zsinat után pénzt gyűjtött a keresztes hadjárathoz ezeken a területeken, valamint XXII. János pápa (1321) és Jan Długosz (1326) iratai, akik a nowyi templomról írtak. Ezek az iratok tanúskodnak arról, hogy ez a város már azelőtt is létezett, hogy a magdeburgi jog értelmében megalapították volna.
1326-ban Nowy Żmigród városként szerepel a templomok listáján (Theiner Monument I, 228). Az itt említett plébánia Smirod in antiqua, azaz a lengyelországi Nowy Żmigród. E dokumentum szerint 1331-ben a várost Żmigródnak hívták.
Nagy Kázmér uralkodása idején, Sandomierzből a Kárpátokon át Magyarország felé vezető útvonalon, a magdeburgi jog szerint, lengyel nevén "Żmigród" volt. Régi határ menti város volt, ahol vámot szedtek. Az emberek, akik ezeken a területeken laktak, többnyire lengyelek voltak.
Ezek az említések Żmigródról 1331-ből származnak, amikor XXII. János az itteni hívek nagy száma miatt engedélyt adott a lengyel tartományi atyának, hogy Dominikánus kolostort alapítsanak Nowy Żmigródban. A kolostor megalapításának okát a pápa az Avignonban kiadott alapító okiratban indokolta, amelyben arra kérték, hogy „engedélyezze a kolostor létesítését a krakkói egyházmegye szélén, a határ felé eső Żmigród erődjében.
1332-ben A wiślicai találkozón I. Ulászló lengyel király ( Könyökmagas Władysław) kiváltságot ad Nowy Żmigródnak, hogy a kereskedők ne kerülhessék meg ezt a várost. Nagy Kázmér is adott ilyen jogot 1345-ben Nowy Żmigródnak.
1340 előtt, Nagy-Kázmér idején Piast-állam és a Halicsi Fejedelemség közötti államhatár rövid ideig a Wisłok folyón futott.
Egy 1345-ben kiadott törvény szerint Sącz számára Sączból Biecsen és Żmigródon keresztül Sanokba vezetett a ruténföldi kereskedelmi út.
Az 1345-ből származó irat szerint Głojsce, Kopytowa, Łubno falvak Żmigród területén helyezkedtek el.
A 14. században A területen a Wojszyk család megkezdte birtokainak ( latifundium ) fejlesztését, amely a Szreniawa-címeres Stadnicki család kezébe került.
A 15. században Jan Długosz azt állítja, hogy Nowy Żmigródnak már volt plébániatemploma.
Az Aranykönyvből kiderül, hogy 1438-ban Nowy Żmigródban vár állt, amelyet Żmigróddal együtt Przybysław kapott. Halála után a birtok húgára, Katarzynára szállt, akit a Stadniki Mikołaj Stadnicki vett feleségül, fiaik a Stadnicki családdal együtt örökölték ezeket a birtokokat. 1467-ben beperelték Jan Kobyleńskit Mikołaj és Katarzyna Stadnicki, valamint Jan és Krzesław Wojszyk, akik féltestvérek voltak, Żmigród osztatlan örökösei, mert nem akarták felosztani és halmokat építeni birtokaik közé: Siedliska, Lisia Łórays (ma Górays) és tagjai: Makowiska, Leszczyna, Draganowa és Głoscami (ma Głojce). bélyegkép|Tarczai Tamás sírköve, Héthárs 1493 1474-ben a magyar koronáért vívott harc során a közeli falvak estek áldozatul a magyar bevonulásnak. A Tharczai Tamás vezette zsoldoscsapatok, miután két évre (1476-ig) támaszpontot hoztak létre az elfoglalt Nowy Żmigródban, kifosztották Kárpátalját, felgyújtották többek között Krosno külvárosát. IV. Jagelló Kázmér király és I. Mátyás normalizálták az együttélés feltételeit a határon. A lengyel-magyar tárgyalások békéhez vezettek, amely 1475. február 21-én zárult le. A megállapodások alapján elengedték a foglyokat, visszaadták a kastélyokat, többek között Nowy Żmigródban is, megtérítették a károkat és hároméves fegyverszünetet kötöttek.
1522-ben Żmigródon hatalmas tűz ütött ki, ezért I. Zsigmond Andrzej Stadnicki és Czesław Wojszyk örökösök kérésére 12 évre elengedte a várost az adóterhek alól. 1545-ben a város megkapta a vásártartás jogát, és összekapcsolta Nowy beneficiumát Stary Żmigróddal. Andrzej Stadnicki, Mikołaj fia, Przemyśl kamarása és Sanok várnagya birtokolta a környező falvakat és Krempnát. Aztán fia, Mikołaj örökölte. 1577-ben a város ismét leégett.
Az oláh betelepülés jelentősen felerősödött a XVI. században, aminek eredményeként a korábban német jog hatálya alá tartozó falvak a vlach jog szerint átalakultak. A különböző nemzetiségek, kultúrák, vallások és gazdaságok kölcsönös elterjedése hozzájárult a görög katolikus lemkók külön etnikai csoportjának létrejöttéhez. Később a lemkók egy része áttért ortodoxiára, így Beszkidek környékén láthatók az ortodox és görög katolikus templomok is. 1603-ban Andrzej Stadnicki felújította a domonkos kolostort.
A 16-18 század a gazdasági fellendülés időszaka volt Nowy Żmigródban. Ez a jólét és gazdagság nemcsak kereskedőket vonzott, hanem a " tołhaj " nevű magyar rablóbandákat is Nowy Żmigród környékére csábította. Megtámadták azokat a kereskedőket, akik a Magyarországról Lengyelországba tartó borúton átkeltek.
A városi jogokat 1625-ben kapták meg. Plébániatemplom épületét, az eredetileg a 16. században épült Péter és Pál templom épületét többször átépítették, többek között: 1643-ban.
Az 1655–1660 között a svéd betörés véget vetett a jólét időszakának.
II. János Kázmér 1656 januárjának első napjaiban ellátogatott a városba, a Bieczből Duklába és Krosnóba vezető útvonalat követve.
1657-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem megszállta Nowy Żmigródot.
1694-ben hatalmas tűz ütött ki Żmigródon.
1770 januárjában a Bar konföderáció (a lengyel nemesség fegyveres egyesülete) részeként Skotnicki és Karol Radziwiłł (Żmigród örököse) egységei működtek itt, köztük nem csak lengyelek, hanem Lemkók is. 1770. július 21.-én összecsaptak az orosz csapatokkal a Majdan- hágónál Bartne és Żmigród közelében. Nowy Żmigródban a temetőben emlékművet állítottak nekik, a régió déli részén pedig konföderációs sírok vannak, amelyek a Háromkereszt-hegyen találhatók.
1775-ben Az itt összegyűlt nagyszámú nemesség fogadta a külföldről hazatérő Karol Radziwiłł-t : Itt Karol Radziwiłł herceg, Vilnius vajda, Nieśwież ura, Ołycki, a Szent Rend lovagja. Andrzej, a fehér sas és St. Hubert; A külföldről érkezett lengyel szövetségesekkel, a lecsendülő vihar után, amikor visszatért, megtette az első lépést saját birtokán, ahol szinte számtalan herceg, rendi urak, szenátorok, tisztviselők és polgárok fogadták Lengyelország és Litvánia minden részéből. (...).
A Wiśniowiecki család örökölte ezeket a birtokokat a Stadnicki családtól és a 18. század végén.
A felosztás során a hódítók bezárták a Żmigród-i domonkos kolostort, és elnyomták a papokat II. József császár alatt (ún. jozefini reformok ).
1843-ban a tűz ismét elpusztította Żmigród egy részét, beleértve a templomot is.
1849 júniusában A városban éjszakázott I. Miklós cár, aki azért érkezett ide, hogy meglátogassa az Ivan Paskevics tábornagy parancsnoksága alatt álló 90 000 fős orosz hadtestet, akinek Magyarországra kellett bevonulniuk, az 1848-1849-es szabadságharc leverésére. Miután június 19-én áttekintette a csapatokat Dukla mellett, és Barwinekben a magyar határhoz vitte, a cár visszatért Żmigródba, és onnan Krakkóba ment.
A 19. század közepén a népszerű "Galícia és Lodomeria királyságok Földrajza (...)" a "Żmigród" szócikkben azt állította, hogy lakatosokban, takácsokban és főleg zsidókban gazdag város. 1863 őszén néhány Żmigródi és környékbeli lakos, köztük Michał Siwiński kollégáival, Arteckivel és Kollerrel, valamint Adolf Kłapkowskival (1846–1932, Szibériába száműzve) csatlakozott a felkelő egységhez, létszáma kb. 1000 ember (főleg volt osztrák katonákból), köztük Chruściakiewicz parancsnok. Zygmunt Jordan parancsnoka lett volna. Az önkéntesek a januári felkelésben harcoltak, majd orosz fogságba kerültek. Jan Siwińskit, a harklowai felkelőt és a régóta száműzetésben élő kényszermunkásokat a Nowy Żmigród-i temetőben temették el. Itt temették el Adolf Kłapkowskit is.
1878-ban – a Żmigródi Kerületi Bíróságot leválasztották a Krosno starostyról, és a Jasło starostyhoz rendelték. balra|bélyegkép| Piactér, 1910 előtt A 19-20. század fordulóján tífuszjárvány sújtotta a várost. A város egyik tulajdonosa, Potulicki gróf, aki orvos is volt, kijelentette, hogy a járvány terjedésének oka elsősorban a szennyezett víz. Ennek eredményeként már 1904-ben a város megfelelő vízellátást kapott.Mościcki Bogdan: Po Nowym Żmigrodzie błądząc, w: „Gościniec” R. XXI, nr 10 (239), październik 1989, s. 20–22. bélyegkép|Nowy Żmigród – 8. számú Hadi temető Itt zajlottak harcok az első világháború idején is. Az I. világháborús temető az önkormányzati temető központjában található – Nowy Żmigród 8. számú Hadi temető .
Żmigród utolsó tulajdonosai Potulicki grófok voltak. A második világháború után kastélyukban egy ideig mezőgazdasági iskola működött. Később a használaton kívüli kastély tönkrement és lebontották. Csak egy park maradt a Gorlice felé vezető út kereszteződésénél.
Az I. Világháború után egy ideig a Lemkó Köztársaság része volt.
II. világháború Nowy Żmigródban bélyegkép| Zsidó temető Nowy Żmigródban