Norberto Bercique Gomes Betuncal (Lisszabon, 1998. január 31. –), ismertebb nevén Beto, portugál születésű bissau-guineai válogatott labdarúgó, a Serie A -ban szereplő Fiorentina játékosa.
Pályafutása
Klubcsapatokban
Fiatalkora Lisszabonban született bissau-guineai származású szülők gyermekeként, pályafutását az amatőr União de Tires csapatával kezdte, miközben a KFC egyik éttermében dolgozott. 2018-ban leszerződtette a harmadosztályú Olímpico Montijo, ahol 21 gólt szerzett egyetlen szezonjában, második lett a góllövőlistán.
Portimonense Következő szezonjában már az első osztályban játszott, miután négy éves szerződést írt alá a Portimonense csapatával. Augusztus 9-én mutatkozott be, a 87. percben állt be csereként a B-SAD ellen. Még tízszer szerepelt a bajnokságban, minden alkalommal csereként.
Első gólját az első osztályban 2020. november 8-án szerezte, a Porto elleni 3–1-es vereség során. A szezonban még tíz találata volt, csapata legjobbja.
Udinese 2021 nyarán Betót leszerződtette az Udinese kölcsönben, vásárlási kötelezettséggel. Négy gólt lőtt első tíz Serie A-mérkőzésén. 2022. április 3-án mesterhármast szerzett a Cagliari ellen.
Everton 2023 augusztusában az Evertonhoz igazolt.
Fiorentina 2026. július 1-jén 18 millió euróért szerződtette a Fiorentina csapata.Tutto su Beto alla Fiorentina: ritorno in Serie A, gerarchie e cosa fare al Fantacalcio
A válogatottban 2022 októberében Betót nevezték a portugál válogatott keretébe a 2022-es világbajnokságra. Két évvel később elfogadta a bissau-guineai válogatott edzője, Luís Boa Morte kérését, hogy képviselje az országot. Először október 11-én szerepelt a válogatottban, a Mali elleni 1–0-s vereség során, a 2025-ös afrikai nemzetek kupája selejtezőn. November 19-én talált be először, a Mozambik elleni 2–1-es vereséggel záródó mérkőzésen.
Statisztika
Klubcsapatokban CsapatSzezonBajnokságKupaLigakupaÖsszesenOsztályGólokGólokGólokGólokOlímpico Montijo2018–2019Campeonato de Portugal342120—3621Portimonense2019–2020Primeira Liga11000001102020–2021Primeira Liga301110—31112021–2022Primeira Liga32002052Összesen441310204713Udinese (kölcsönben)2021–2022Serie A281110—2911Udinese2022–2023Serie A331010—34102023–2024Serie A1011—21Összesen622131—6522Everton2023–2024Premier League30330423752024–2025Premier League810020101Összesen3843062476Karrier összesen17859918219562
A válogatottban Frissítve: 2024. november 19. VálogatottÉvPályára lépésekGólok202441Összesen41
Gólok a válogatottban #DátumHelyszínEllenfélEredményVégeredményKiírás1 2024. november 19. Estádio 24 de Setembro, Bissau, Bissau-Guinea 1–1 1–2 2025-ös afrikai nemzetek kupája-selejtező
Jegyzetek
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Lisszaboniak Kategória:Bissau-guineai labdarúgók Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:Élő személyek