Székessy Vilmos (Schlosshof, 1907. február 22. – Budapest, Józsefváros, 1970. augusztus 24.) zoológus-fizikus, múzeumigazgató, biológiai tudományok kandidátusa (1952), doktora (1959).

Élete Székessy Ferenc és Jud Anna fiaként született az alsó-ausztriai Schlosshofban, ahol apja katonatisztként szolgált. Ijfúkorát és egyetemi éveit Ausztriában töltötte. A bécsújhelyi Állami Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Bécsi Egyetem Bölcsészettudományi Karán végezte, ahol 1933 márciusában zoológia-fizika szaktárgyakból szerezte meg doktori oklevelét. Az egyetemen Jan Versulys holland zoológus vezetése mellett összehasonlító anatómiai problémákkal foglalkozott, és ezzel párhuzamosan Karl Holdhaus osztrák zoológus irányításával a Bécsi Természettudományi Múzeumban állatföldrajzi és rendszertani tanulmányokat végzett. Fiatalkorában tanulmány- és gyűjtőutakon járt a Keleti-Alpokban (1932–1933), illetve 1933 tavaszán a Földközi-tenger partján és Görögországban. 1933 és 1945 között a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre, 1945 és 1960 között az Állattár vezetője, majd 1960-tól nyugalomba vonulásáig (1970) a Természettudományi Múzeum főigazgatója volt. Múzeumi munkája mellett tevékenyeken részt vett az egyetemi oktatásban. 1935-től kezdve több éven át a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen proszemináriumokat vezetett. 1941-ben a rovarok természetrajza című tárgykörből egyetemi magántanárrá habilitálták. 1945 elején átmenetileg megbízták az egyetem Általános Állattani Intézetének vezetésével.

Kezdetben bogárrendszertannal és állatföldrajzi kutatásokkal foglalkozott, miközben fő kutatási területét a Silphidae és a Staphylinidae bogárcsaládok képezték. Az 1940-es évek végétől érdeklődése a legyezőszárnyúak (Strepsiptera) felé fordult. Elsőként tárta fel a Tihanyi-félsziget bogárfaunáját, melynek eredményeiről két közleményben számolt be (1936 és 1943). 1948 és 1950 között részt vett Kaszab Zoltánnal a bátorligeti láp tanulmányozásában és kutatásában, valamint az eredmények publikálásában (1953). 1944 és 1948 között szerkesztette a Magyar Természettudományi Múzeum évkönyvét és 1954 és 1957 között az Állattani Közleményeket. Tagja volt az Acta Zoologica Hungarica szerkesztőbizottságának. Az ő szerkesztésében jelent meg 1953-ban a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Bátorliget élővilága című könyv, valamint 1955-től 1965-ig a Magyarország Állatvilága című sorozat is. 1934 és 1969 között összesen 92 munkát közölt magyar és német nyelven.

A Magyar Tudományos Akadémia Zoológiai Bizottságának titkára, a Magyar Rovartani Társaság választmányi tagja (1938–1946), alelnöke (1946–1953) és elnöke (1953–1958), a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztályának elnöke, majd intézőbizottsági tagja.

Felesége Székessyné Hermann Vilma (1910–1992) biokémikus, egyetemi tanár volt, akivel 1936. január 18-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.

A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik.

Főbb művei

(1951) A rovarok gyűjtése és preparálása. – In: Dudich Endre (szerk.): A rovargyűjtés technikája. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, pp. 19–83., 1951 (1953) Bátorliget élővilága. Akadémiai Kiadó, Budapest. (1958) Homokfutrinkák – Cicindelidae. – In: Fauna Hungariae (Magyarország Állatvilága), 6, 2. Akadémiai Kiadó, Budapest, 25 pp. (1959) Die Strepsipteren-Sammlung des Ungarischen Naturwissenschaftlichen Museums in Budapest. – Annales historico-naturales Musei nationalis hungarici 51: 301–337. (1961) Holyvaalkatúak I. – Staphylinoidea I. – In: Fauna Hungariae (Magyarország Állatvilága), 7, 1. Akadémiai Kiadó, Budapest, 41 pp. (1963) Holyvák I. – Staphylinidae I. – In: Fauna Hungariae (Magyarország Állatvilága), 7, 5. Akadémiai Kiadó, Budapest, 117 pp.

Díjai, elismerései A szocialista kultúráért (1953)Népművelési Közlöny, 1953. április 11. (3. évfolyam, 7. szám) Szocialista Munkáért érdemérem (1955)Népművelési Közlöny, 1955. április 29. (5. évfolyam, 8. szám) Munka Érdemrend arany fokozata (1967, 1970)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar zoológusok Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek