Lux Alfréd (Logodi Aurél, Lőrincz András, Budapest, 1933. július 20. – Budapest, 1992. november 29.) magyar író, műfordító, kritikus, tanár.

Életpályája Az érettségit Pápán szerezte 1951-ben. Felsőfokú tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen magyar szakon, majd az ELTE-n folytatta. 1956-ban magyar szakos tanári oklevelet szerzett. 1956–1969 között különböző általános iskolában dolgozott tanárként, majd 1970-ben az Országos Pedagógiai Intézet adjunktusa lett, ahol 1976–1985 között főelőadó volt. 1985-től ugyanezt a munkakört töltötte be a Lapkiadó Vállalatnál. 1989-től gimnáziumban tanított.

Fordításai között megtalálhatóak német, bolgár, és olasz költők írásai. Macska az asztalfőn című írásából 1990-ben tévéfilmet forgatott Vicsek Károly.

Felesége, Fennesz Julianna, asszonynevén a XII. kerületi Arany János Gimnázium igazgatója és magyar szakos tanára volt (1988-ban Földes Ferenc-díjat kapott.https://adt.arcanum.com/hu/view/Kozneveles_1988/?pg=473&layout=s). Négy fiuk született: Lux Walter, közgazdász, Lux Balázs, orvos, Lux Ádám, színművész és Lux Ambrus, tanár.

Halála és emlékezete 1992. november 29-én hunyt el éves korában. December 8-án temették el a Farkasréti temetőben. Az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola a tiszteletére alapította a Lux Alfréd-díjat, amelyet 1994-ben osztottak ki először. Kautzky Norbert Mozdíthatatlan szavaink című versében emlékezett meg Luxról.

Főbb művei Szerzőként

Szerkesztőként

Jelentősebb cikkei

Fontosabb műfordításai Nikolaj Liliev, Hriszto Jaszenov, Aszen Razcetnikov, Nikola Furnadzsiev, Hriszto Radevszki, Hriszto Fotev versei a Bolgár költők antológiája című kötetben.

Megjegyzések

Hivatkozások

Kategória:1933-ban született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar kritikusok Kategória:Magyar magyartanárok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek