Timár Zoltán névvariáns: Tímár Zoltán magyar színész, színházigazgató.
Életpályája
Szegeden folytatott középiskolai tanulmányokat és 1972-ben, 16 évesen otthagyta a szakközépiskolát és segédszínésznek állt Kecskeméten. Itt, segédszínészi munkája mellett hat hónap alatt leérettségizett. A Katona József Színházban Ruszt József volt az egyik mestere. Színészként, 1978-ban végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, Vámos László osztályában. 1978 őszétől Békéscsabán szerepelt, 1980-tól a budapesti Népszínház szerződtette, a Várszínházban lépett fel. Pályája elején mondta: 1981-től egy évadot töltött Nyíregyházán, itt a Móricz Zsigmond Színház állandó társulatának egyik alapító tagja lett. 1982-től ismét Békéscsabán játszott. 1984-től 1987-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának tagja lett. Ezután három éven át Párizsban, egy évig Strasbourgban folytatott színházi tanulmányokat.Magyarország, 1992. november 13.(29. évfolyam, 46. szám) Ahogy megszoktuk? Vagy másképp? A Párizsból jött igazgató — Színházi élet Békéscsabán
Franciaországból nyújtotta be színházigazgatói pályázatát is, mivel Gálfy László színházigazgatói mandátuma lejárt, és az 1992–1993-as évadban nyolc pályázó közül elnyerte a Békés Megyei Jókai Színház igazgató-főrendező állását. Vezetése alatt 15 százalékkal növekedett a nézőszám, az 1991-re tervezett 6,5 millió forintos, később 10 millióra, majd 14 millió forintra felemelt bevételi kötelezettséget 15,5 millió forintra teljesítették. Ám évad közben a megyei közgyűlés megvonta tőle a bizalmat – alkalmatlanság címén – és megfosztotta a kinevezésétől, s az egyik korábbi pályázót, Konter Lászlót bízta meg az igazgatói teendők ellátásával, újabb pályázatot kiírva a direktori szék betöltésére.
Konter Lászlót kinevezték a színház élére, az aláírásgyűjtési akciót kezdeményező, illetve sztrájkkal fenyegetőző színészek egy részének fellépése következtében kirúgott színidirektor pedig beperelte a megyei önkormányzatot. 1993 októberében a Gyulai Munkaügyi Bíróság megállapította, hogy a direktor munkaviszonyának felmondása nem valós indokokra alapozódott, ezért kötelezte a megyei önkormányzatot: semmisítse meg a közgyűlés határozatát. Az ítélet nem volt jogerős.
Fontosabb színházi szerepei
Filmek, tv Sir John Falstaff (1977) Érettségi bankett után (1978) Hunyadi László (1978)... Hadnagy A Danton-ügy (1978) Ki beszél itt szerelemről? (1980)... egyetemi hallgató Ha majd mindenünk meglesz... (1981) Havasi selyemfiú (1981)
Jegyzetek
Források Hevesi Sándor Színház – Timár Zoltán
Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Élő személyek Kategória:Békéscsabaiak