A jelzésű regionális autóbuszvonal Szerencs, Mezőzombor és Mád között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Szerencsi járás központját és a Tokaj-Hegyalja délnyugati térségét, Szerencset és Mádot köti össze, útvonalára fűzve Mezőzombor települést. A legtöbb járat körjáratként ingázik, valamint egy iskolajárat Mezőzombor kikerülésével gyorsítja útját.
Az autóbuszjáratok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Szerencsen belül a 3611-es mellékúton (A szerencsi vasútállomásra a 36 304-es vezet); Szerencs és a mádi elágazás között a 3614-es mellékúton (A gyorsított járat a 39-es főúton); A mádi elágazás és Mád között a 39-es főúton közlekednek.
Útjuk során közvetlen kapcsolatot eredményeznek a falvakkal, melyek tanítási napokon csúcsosodnak ki. Szerencsen belül a város Bekecs felé elterülő szegletéből indulnak, majd néhány esetben kitérnek a vasútállomásra, ahol kapcsolatot is nyújtanak. A buszok egy része Mezőzombor déli részébe is betér, végül pedig Mádon tesznek egy kört, áthaladva az összes pontján. Mivel a falu nem rendelkezik egy stabil végállomással, így az indítások hurokjáratokat teljesítenek.
Közlekedése Az autóbuszjáratok munkanapokon és szabadnapokon közlekednek, előbbi esetben 2-3 óránként, mely szombatokon alig három járatra szűkül. Csonkajáratok indulnak Mezőzomborig, Mádig is, valamint egyesek csak a szerencsi állomásról járnak.
További járatokkal szolgálnak azonos útvonalon a 3807-es buszok iskolai napokon egy járatpárral. A Tokajbusz szolgáltatás keretében, annak időszakában, Szerencs és Mád kapcsolata kiegészül a két óránként járó 3895-ös buszokkal Ond, Rátka és Tállya felé.
Munkaszüneti napokon kizárólag a vasút vehető igénybe, Mezőzombor esetében a /, Mád esetében a vasútvonalak személyében.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendSzerencs, Hidegvölgyi u. → Szerencs, Hidegvölgyi u. (körjárat)5 dbtanítási napokon4 dbtanszünetben munkanapokon1 dbszabadnapokonSzerencs, Hidegvölgyi u. – Mezőzombor, aut. ford.2 oda, 3 visszatanítási napokon1 pártanszünetben munkanapokonSzerencs, Hidegvölgyi u. → Mád, aut. ford.1 odamunkanapokon1 odaszabadnapokonSzerencs vá. → Mezőzombor, aut. ford.1 odatanítási napokonSzerencs vá. → Szerencs, Hidegvölgyi u. (körjárat)1 odatanítási napokon2 odatanszünetben munkanapokonMád, Zempléni utca 12-14. → Szerencs, Hidegvölgyi u.1 odamunkanapokonMád, Kossuth utca 72-74. → Szerencs, Hidegvölgyi u.1 odaszabadnapokon
Csatlakozások Szerencs vasútállomáson – Miskolc és Sátoraljaújhely felé/felől vonattal ().
Járművek Az autóbuszvonalon szóló járművek közlekednek, mely legtöbbször egy helyi illetőségű Credo Econell 12 autóbusz. Emellett egy-egy járatot Ikarus E127 és Mercedes-Benz Intouro végez.
Megállóhelyei
! colspan=3|Sorszám (↓) ! Megállóhely ! colspan=3|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0 !rowspan=5| | Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.végállomás ||colspan=2|0.0 km !rowspan=5| |align=left| |- |colspan=2|1|| Szerencs, malom ||colspan=2|0.3 km |align=left| |- |colspan=2|2|| Szerencs, posta ||colspan=2|1.1 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Szerencs, központi iskola ||colspan=2|1.8 km |align=left| |- |4||∫|| Szerencs, csokoládégyár ||2.3 km||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanapokon 3; szabadnapokon 1 járat által érintett (melyek betérést tesznek). |-bgcolor=#F9CD66 |∫||∫||0|| vonalközi végállomás ||∫||∫||0.0 km |align=left| (, , ) |- |5||rowspan=3|∫||1|| Szerencs, Dobó Katica utca ||3.4 km||rowspan=3|∫||1.3 km |align=left| |- |6||2|| Mezőzombor, ABC áruház ||5.4 km||3.3 km |align=left| |- |7||3|| Mezőzombor, Rákóczi utca ||6.1 km||4.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanapokon és szabadnapokon 1 járat által érintett (melyek betérést tesznek). |-bgcolor=#F9CD66 |∫||∫||4|| vonalközi végállomás ||∫||∫||4.6 km |align=left| |- |7||rowspan=2|∫ !rowspan=11| | Mezőzombor, Rákóczi utca ||6.1 km||rowspan=2|∫ !rowspan=11| |align=left| |- |8|| Mezőzombor vasútállomás ||6.8 km |align=left| (, ) |- |9||4|| vonalközi végállomás ||11.4 km||10.9 km |align=left| |- |10||5|| Mád, Rákóczi utca ||12.0 km||11.5 km |align=left| |- |11||6|| vonalközi végállomás ||12.7 km||12.2 km |align=left| |- |12||7|| Mád, Barna József utca 15. ||13.1 km||12.6 km |align=left| – Mád () |- |13||8|| vonalközi végállomás ||14.7 km||14.2 km |align=left| |- |14||9|| Mád, Rákóczi utca ||15.5 km||15.0 km |align=left| |- |15||10|| vonalközi végállomás ||16.1 km||15.6 km |align=left| |- |16||rowspan=2|∫|| Mezőzombor vasútállomás ||20.7 km||rowspan=2|∫ |align=left| (, ) |- |17|| Mezőzombor, Rákóczi utca ||21.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Tanítási napokon 2; tanszünetben munkanapokon 3; szabadnapokon 1 járat által érintett (melyek betérést tesznek). |-bgcolor=#F9CD66 |∫||∫ !rowspan=4| | vonalközi végállomás ||∫||∫ !rowspan=4| |align=left| |- |17||rowspan=3|∫|| Mezőzombor, Rákóczi utca ||21.3 km||rowspan=3|∫ |align=left| |- |18|| Mezőzombor, ABC áruház ||22.1 km |align=left| |- |19|| Szerencs, Dobó Katica utca ||24.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanapokon 4; szabadnapokon 1 járat által érintett (melyek betérést tesznek). |-bgcolor=#F9CD66 |∫||∫ !rowspan=6| | vonalközi végállomás ||∫||∫ !rowspan=6| |align=left| (, , ) |- |20||∫|| Szerencs, csokoládégyár ||25.1 km||∫ |align=left| |- |21||11|| Szerencs, központi iskola ||25.7 km||24.7 km |align=left| |- |22||12|| Szerencs, posta ||26.3 km||25.3 km |align=left| |- |23||13|| Szerencs, malom ||27.1 km||26.1 km |align=left| |- |24||14|| végállomás ||27.4 km||26.4 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése